Skip to content

Rég

Mostanában még a korábbinál is jobban foglalkoztat a pedagógia, intézményi és egyéni szinten is, mert nagyon próbálom megérteni, pontosan mik jelentik a különbséget a magyar és a norvég rendszer között. Van egy pár. Erről  meg az emberek elvi értékrendje és a valós cselekedeteik közötti különbségekről beszélgettünk pont a fiam csajával, amikor eszembe jutott egy majdnem tíz évvel ezelőtti sztori és amivel teljesen lesokkoltam az ártatlan norvég lelkét. Nem mintha én nem akadnék ki rajta, ha csak rá gondolok is.

Abban a privilegizált helyzetben voltam mindig, hogy több óvoda közül választhattam ki a legjobbat a gyerekeimnek. Amikor a legkisebb a 6. kerületben kezdte az ovit, már elég sokat tudtam a környékről, mivel korábban egy magyarul nem beszélő barátnőm kedvéért végigjártuk az összes intézményt, hogy informált döntést tudjon hozni a saját lányával kapcsolatban. Így aztán nem volt kérdés számomra, hogy bár a körzetes se rossz, de a fasori villaépületben lévő oviba akarom vinni a gyereket, mert ott vegyes csoportok vannak és szinte minden óvónő tovább képezte magát, speckó vizsgákkal rendelkeznek. Számos külföldi gyerek járt oda, szóval integráció, jó kis udvar, rendszeres pszichológus és fejlesztő pedagógus látogatások, saját tornaterem. A biztonság kedvéért persze igénybe vettem némi protekciót is, de felvették, az a lényeg.

Nagyon szerettük is az első években, elképesztően jól kezelték a gyerek már akkor megnyilvánuló furcsaságait. Kicsit szexisták voltak, de hát nekem ki nem az a hivatalos magyar rendszerekben? Aztán jött egy kisfiú, akinek gondjai voltak a beszédfejlődéssel, talán kicsit a szocializációjával is, a lényeg, hogy nem jól kommunikált és időnként kicsit agresszíven próbált belefolyni a többiek játékába.

Az elvileg csupa értelmiségi, toleráns szülők hamar elkezdtek róla nyíltan, bár halkan beszélni, hogy ez a gyerek nem ide való. Úgy emlékszem, az enyimnek addigra már voltak időnként hallásproblémái, amik azonnali személyiségtorzulással jártak, tehát tudtuk, milyen nehéz helyzet ez, bár persze mi azonnal és kiemelkedően hatékonyan kezeltük. Így volt mire hivatkoznom a gyereknél, hogy a kisfiú magányos és frusztrált, nem bántani akar, csak nincs jobb eszköze. Ha kedves leszel hozzá, örülni fog. Iszonyú büszke voltam rá, hogy a lányom képes volt ezt megérteni, nem erkölcsi alapon, csak tudta, hogy milyen érzés lehet és segíteni akart. Össze is barátkoztak és onnantól főleg vele játszott a kisfiú, eléggé megkedvelték egymást, azt hiszem, egyből látszott is a pozitív hatás.

Úgyhogy eléggé ledöbbentem, amikor a csodálatos, kedves, segítőkész óvónénink egy délután félrehívott és azt javasolta, hogy ne támogassam ezt a kapcsolatot, mert az én gyerekem csak rosszat tanul ettől a kisfiútól.

A kisfiú szülei nem voltak túl képzettek és pénzük is kevés volt, nem sokkal később el is vitték az óvodából és végre mindenki fellélegezhetett: megszűnt a zavaró tényező. És az összes résztvevő visszatérhetett kedves, toleráns, modern értékrendjéhez. És ez a belvárosban a legjobb hírű óvoda volt.

Advertisements
%d bloggers like this: