Skip to content

Vált

May 11, 2018

Azért költöztem el, mert más akartam lenni, de mégis sokkal nehezebb a változást elfogadni, nem voltam erre igazán felkészülve.

Nem sok embernek ismerem az énképét, de feltételezem, hogy a legtöbbnek van valamilyen elképzelése saját magáról. Már csak abból is gondolom, hogy milyen elképesztő energiával küzdenek az ellen, hogy megváltozzanak. Most nem arra gondolok, amikor konkrétan dolgozni kell a változásért, mondjuk az egészségesebb életért és “nincs rá idejük”. Meg energiájuk, meg pénzük, meg akármijük.

Persze az állandó merev védekezés feladása is komoly munka, tapasztalatból tudom. Az emberek nagy része Magyarországon folyamatos készültségben van. Amennyire én látom (szubjektív konklúzió következik, gyk.:)) a magyarok még a saját családtagjaikban és barátaikban sem bíznak. A legegyszerűbb beszélgetések, információcsere után is felmerülhet a résztvevőkben, hogy a másik valamit el akart érni, valami mást akart mondani valójában.

Például amikor valaki feljött hozzám megvenni valami bútort, amit meghirdettem és tett egy megjegyzést a kutyámra. Hálistennek már nem emlékszem rá, mit mondott, csodálatos, hogy legalább ez nincs már az emléktározóm felszínén, így is túl sok hasonló maradt, bár szépen süllyednek el. A mai napig azt gondolom, hogy az a nő valójában ítélkezett felettem, kritizált engem, mint kutya szülőt. Tipikus esete az ilyesminek, amikor egy idegen megkérdezi, hogy vajon nem fázik-e a gyerekem. Vagy nincs-e melege. Legjobb, ha a beszélni még nem tudó gyerektől kérdezi.

Nem tudom megmondani, hogy vajon most hogyan érezném magam egy hasonló helyzetben, mert itt senkiben sem merül fel, hogy ehhez hasonló megállapításokat vagy kérdéseket fogalmazzon meg. De amikor legutóbb Pesten voltam és egy számomra kellemetlenséget okozó helyzetbe kerültem, eszembe nem jutott a többi résztvevőt hibáztatni, tisztán láttam a saját határaimat és nem éreztem magam veszélyben. Nincs kétségem afelől, hogy ez az újonnan szerzett képességem igen rövid idő alatt tűnne el, ha visszaköltöznék. Láttam már fejlettebb társadalomból érkezett külföldit tökéletesen azonosulni a magyar lelkiállapottal, mondjuk sokat segített neki, hogy három gyereket nevel, az meg eléggé kiteszi az embert mindennek.

Tudom, hogy nem könnyű változni. Rohadtul ambivalens érzés, még amikor jobban érzem magam, akkor is ott van a veszteség kicsit, hogy bazmeg, hát hová tűnt az a részem, ami évtizedeken keresztül annyira meghatározó volt? Fájt, idegesített sokszor, de az enyém volt. Sok nehéz feladatom volt, de az egyik legnagyobb, amivel sok helyzetben még mindig küzdök, az az állandó védekezés, készenlét feladása. A bizalom elfogadása. Haladok, már egyre inkább alap, hogy egy váratlan szituációban eszembe se jut, hogy a másik fél valamit rosszat feltételez rólam vagy bántani akar. Persze amikor szupervízióba megyek a kvázi felettesemhez vagy valamelyik tanár beszélni szeretne velem és behív a suliba, még bekapcsol a rendszer, de egyre könnyebb kezelni és már nem leszek dühös kicsit sem, nem azzal megyek oda, hogy meg kell magam védeni. Elhiszem, hogy nem bántani akarnak és nem is.

Sokszor egyszerűen túl könnyűnek tűnik így az élet, abnormálisnak. Megértem, hogy sokan évek után sem képesek ezt elfogadni, internalizálni. Egészen őszintén sajnálom őket, hogy nem tapasztalhatják meg a bizalom luxusát. De inkább nem megyek a közelükbe, ha nem muszáj, mert én sem vagyok még annyira profi ebben új védtelenségben, hogy megengedhetném magamnak a tartós befolyásolást.

Advertisements

From → Uncategorized

4 Comments
  1. ariennn permalink

    Istenem…milyen csodálatos lehet ez….nem védekezni folyton és nem arra készülni, hogy a másik bántani fog. Bízni az embertársainkban, bízni a minket körülvevő rendszerben.
    Innen nézve ez majdhogynem elképzelhetetlen.

    • ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenki kedves, de mindenki korrekt. biztos akad néhány kivétel, azokkal én még nem találkoztam:)

      • Azt hiszem engem a folyamatos támadás érzésétől megvéd a naivitásom (ami ellen egyszerre küzdök, és kezdem megszeretni magamban). Pont ma is volt, hogy konkrétan utólag hívták fel rá a figyelmem, hogy alattomosan bántani akart valaki, amit nem vettem észre, mert arra koncentráltam, hogy segítsek neki… Ha jobban belegondolok, az is lehet, hogy simán csak lúzer vagyok. :))

      • szerintem jó, ha megszereted:)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: