Skip to content

Kajás

April 23, 2018

Amikor az ember egy másik kultúrába költözik, még ha nem is olyan messzire, a sokk egyik része egyáltalán nem az, hogy azok az új emberek mit csinálnak másképp, hanem, hogy én magam milyen is vagyok valójában. Meg persze milyen Magyarország, mert akármennyire is távol állok a nemzetieskedéstől, bennem van rendesen.

Amióta rendszeresebben vannak közös programjaim a bennszülöttekkel, rá kellett döbbennem, hogy félelmetesen rugalmatlan vagyok, ha kajáról van szó. Ez persze csak részben valami magyaros izé, de azért az is benne van. Errefelé ugyanis teljesen normális például, hogy áthívsz egy rakás embert vendégségbe és nem főzöl, nem sütsz semmit. Egyrészről csodálatos, hogy szendvicsekkel vagy salátával vagy egy gyümölcstállal is letudható, hangsúly a vagy szón, mert attól, hogy nem főzöl nem kell egyből mindhármat prezentálni, nincs elvárás. Másrészt meg elég kínosan érzem már magam attól is, hogy mások így hívnak vendégeket, de az, hogy én tegyem ezt, komoly megpróbáltatás lenne.

Nyilván a magyar társadalmon belül is léteznek komoly különbségek ezen a területen, én hiába éltem az életem nagy részét városban és ugye az utóbbi 35-öt meg függetlenül anyámtól, részben mégis egy görcsös szabolcsi paraszt mentalitását hordozom magamban. A nagymamám ugye leszarta a társadalmi elvárások többségét, nem valami tudatos lázadásból, egyszerűen nem vett róluk tudomást. Nem azért nem akart beilleszkedni, mert lenézte volna a többieket, pusztán egy buborékban élte le az egész életét. Anyám pont az ellenkezője, kicsi korától borzasztó részletességgel tudatában volt a saját anyja másságának és annak is, hogyan lehet elérni, hogy normálisnak tartsanak. Hozzáteszem, hogy a nagymamám nagyon is kedvelték a faluban, aztán Hatvanban is, de az is valószínű, hogy bolondnak tartották kicsit.

Anyámnak így konkrét törvényei voltak arra nézve, mitől lesz valami helyénvaló, a vendégvárás is ilyen volt, lehetetlenség sajtos kenyeret adni felnőtt embereknek, akiket te hívtál meg magadhoz. Ugyanilyen szabályok határozták meg a reggeli, ebéd, vacsora hétköznapi és hétvégi menüjét. Azt hiszem, amikor nagyon szegények voltunk és csak tojás volt a feltét a főzeléken, az minden alkalommal komoly szenvedést okozott neki. Ahogy bennem is van némi feszültség ilyenkor, hiába erősködnek a gyerekeim több mint 20 éve, hogy szeretik a zöldborsót és a sóskát magában is.

Másokkal szemben egyébként sokkal kevésbé vannak ilyen jellegű elvárásaim, amikor nemrég valaki meghívott magához ebédidőben, igen kellemes meglepetést jelentett, hogy gyakorlatilag egy svédasztallal várt. Csak az volt kicsit kínos, hogy sok felvágott volt az asztalon és azt meg ugye nem eszem, de szerencsére nem akadt ki. Ahogy azért is kifejezetten hálás voltam, amikor két hete egy másik ember hirtelen összeütött nekem egy vegán vacsorát rizsből, brokkoliból és egy valóban jó minőségű babos konzerv készételből. Zöldséggel annyival nehezebb tévedni, egy szar virslit komoly megerőltetés lenne megenni. Mondjuk a rizst túlfőzte, amitől hajlamos vagyok a köret legyilkolásaként értelmezni, de nem volt vészes.

Nincs még vége a problémáimnak, mert az is kiderült, hogy borzalmasan időponthoz és főtt ételhez vagyok kötve, ha étkezésről van szó. Azt eddig is tudtam, hogy ha lezuhan a vércukor szintem, félelmetes szörnyeteggé változom, úgyhogy gyakorlatilag soha nem indulok el itthonról 2 óránál hosszabb időre valami elemózsia nélkül. Imádom ezt a szót.:) Tekintettel rá, hogy a gyerek is pont ilyen elviselhetetlen, ha éhes, hát az ő táplálására is ügyelek. Az azonban újdonság volt, hogy nekem 12-13 között muszáj valami tartalmasat ennem, különben kikészülök és ezt csak egy késői és igen tartalmas reggelivel lehet elodázni. Az pedig még nagyobb meglepetés, hogy egyfajta főtt étel fétisem van. Itt ugye sem az óvodában, sem az iskolában nem kapnak főtt ételt a gyerekek, amivel elvi problémám nincs is, nem tűnik úgy, mintha közegészségügyi válságot idézne elő. A felnőttek is főleg csak szendvicset esznek ebédre és este is jellemzőbb, hogy a boltban vesznek készételt vacsorára. Vagy ha főznek, az valami olyasmi, ami az én értékrendem szerint nem “rendes” étel. Édes jó anyám áldatlan hatásától függetlenül a szervezetem követeli a változatos és tartalmas étkezést.

Na, és képzeljétek el, MÉG HÉTVÉGÉN IS ESZNEK SZENDVICSET! Az, hogy hétvégén nem főzzek, már végképp a szentségtörés kategóriája nem csak elvi alapon, hanem ha olyankor csak szendvicsre gondolok, máris lázad a gyomrom. Még egy tészta vagy sütőben sült krumpli némi szószokkal is jobb megoldásnak tűnik számomra, mint a kenyér. Pedig szeretem a kenyeret és vannak is jók itt, de a legfinomabból sem szeretnék a hét minden napján két vagy három alkalommal a testembe juttatni.

Nem mintha mindez valódi problémát jelentene, ami van bennem kevés ítélkezés, az majd elmúlik, engem meg senki nem akadályoz meg a főzésben és nagyságrendileg olcsóbban jövök ki, mint bármilyen más megoldással. Csak újra rácsodálkoztam a lelki és fizikai rugalmatlanságomra.

Advertisements

From → Uncategorized

3 Comments
  1. Fuuu… kenyér, szendvicsek… blöe.
    Én 22 éve jöttem el, és mindig röhögök a vendégeknek görcsösen sütö-fözö itteni (=Németo.)magyar barátnöimen, hogy még mindig mennyire magyarok… de hogy szendvicset még hétvégén is, ez most nagyon betalàlt…

    • szóval akkor ez nem feltétlenül csak paraszti örökség? olyan jó borsófőzeléket csináltam ma:)

  2. Lehet, hogy nálam is paraszti örökség.
    Imádom a borsófözeléket és már tudom, mi lesz holnap az ebédem…:)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: