Skip to content

Font

February 25, 2018

Vannak dolgok, amiket egész életemben gyanakvással szemléltem, mégis-mégis csináltam őket, mert egyszerűen nem lehetett nem csinálni.

Isolde mondta egyszer, már nem emlékszem, pontosan milyen szavakkal, amikor kérdeztem tőle, hogy túl nagy ügyet csinálok-e valamiből. Szokásához híven tök higgadtan azt válaszolta, de hát te mindenből nagy ügyet csinálsz. Nyilván kicsit szíven ütött, pedig tudtam, hogy igaza van.

Az a folyamat ez, amikor az ember felbassza magát valamin vagy stresszes helyzetbe kerül és egyre jobban belelovalja magát, egyre több másik embert próbál meg belevonni és akkor sem képes lenyugodni, ha nincs semmilyen kontrollja az események felett.

Bizonyos esetekben persze érthető. Ha valaki megbántott és fáj, segít, ha az ember kibeszéli. A problémát az jelenti, hogy én hajlamos vagyok nem a fájdalmamról beszélni, hanem 1. újra és újra felidézni, részletezni, mi történt 2. a fájdalom okozójának indítékait boncolgatni, a viselkedését és őt magát minősítgetni. Illetve fejben folytatom vele a helyzetet és mindenféle fasz visszavágásokat találok ki. Mostanában szerencsére már csak akkor csinálom ezt, amikor rossz napom van, de régebben gyakorlatilag folyamatosan. Másoknál aránylag könnyen felismerhető, például tipikus példái azok a nyugdíjasok és kismamák, akik akár egy hétig is képesek fontosnak érezni magukat egyetlen közlekedési konfliktustól. És ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy hibáztatnám őket, mert amikor az ember életében alig van valami érdekesség, monotón és úgy érzi, hogy senkinek nem számít, akkor ez a fajta viselkedés egy természetes pótcselekvés. Ha valaki ezt tolja, érdemes neki segítséget felajánlani, hogy képes legyen kilépni belőle. Nyilván vannak, lesznek sokan, akik nem akarnak változtatni, mert ez egy szuperegyszerű játszma, könnyen begyűjthető nyereséggel – nekem mondjuk nem lehet sokáig mondani, mert néhányszor próbálok segíteni, aztán ott hagyom az illetőt. Elég nekem a saját faszságom, köszi.

A másik jellemző helyzet, amikor valaki mondjuk közlekedési dugóban van vagy késik valahonnan, mindegy, hogy saját vagy más hibájából és az illető konkrétan őrjöngeni kezd. Ennek is hatalmas bajnoka vagyok, de nagyon érdekes módon a költözés óta elképesztő javuláson mentem keresztül. Elmúlt az az érzés, hogy ezekben a helyzetekben mindenki összeesküdött ellenem, senki nem segít és eszköztelen szerencsétlen vagyok. Megtanultam bízni másokban és látni, hogy meddig terjed a kompetenciám. Kicsit fura érzés is látni, hogy mik a cselekvési opcióim és ha azokat megtettem, hát teljesen értelmetlen aggódni. Nem azt mondom, hogy ilyenkor halálnyugodtan hátradőlök, mert izgulok persze, hogy elérem-e a busz csatlakozást, de nem pörgök bele és utána elmesélem néhányszor, mint vicces sztorit, de nem csinálok belőle drámát.

Konkrét krízishelyzetekben, amikor egy adott problémát valóban meg kell oldani és sok múlik rajta, nyilván érthető az ember bevonódása, de az a fajta hiperventillálós görcsölés, amit szoktam volt csinálni, azért a legritkább esetben indokolt. Tegyük hozzá, hogy pillanatnyilag nem is nagyon van olyan dolog az életemben, aminél ennek értelme lenne. Nem mintha az értelem komoly szerepet játszana az ilyen helyzetek létrejöttében. Mert hiszen azon is idegeskedhetnék, hogy megépítik-e azt az undorító teniszstadion a Margitszigeten és hogy kivágják az összes fát a Semmelweiss utcában. Mindkettő valós probléma, de muszáj őket elhelyezni a térben és látni, hol vannak az én határaim, hol a cselekvési lehetőségeim határai és hol a beavatkozás lehetőségének határai. Szépen el is szoktam képzelni ezt. Csak hogy az érdemeimet csökkentsem, hozzá kell tennem, ebben igen jelentős segítséget jelent az a tény, hogy ez a távolság nem csak elképzelt, hanem valóban jelentős számú kilométerban és konkrét országhatárokban nyilvánul meg.

Nekem három dolog segített. Az egyik Harari. A könyvén keresztül sikerült elfogadnom, hogy valójában mennyire lényegtelen is vagyok én, meg úgy általában az emberek és ez jó érzés. Nem zárja ki, hogy az ember törekedjen a jóságra, meg az egyéni felelősséget sem, de a fejemből való kizoomolás vizuális segítsége a Sapiensből jön. A másik fontos eszköz a mindfullness, amivel kapcsolatban a tanfolyam inkább csak abban segített, hogy lássam, mi az, amit nem akarok csinálni. De az sem lényegtelen, mert szűkíti a kört, élesíti a fókuszt. A harmadik, de talán a legfontosabb persze az elszakadás médiától és a “rendes” munkáktól, a minimalizálás és a költözés. Tudom én, hogy mindezeket én csináltam, nem a teljesítményemet akarom kisebbíteni, de az is tény, hogy ezek nélkül nem biztos, hogy képes lennék elfogadni a saját fontosságom, az alapvető értékességem. Mert sajnos hiába próbálod ezt belülről felépíteni, ha a környezet nem támogató, iszonyú nehéz. Nekem nem is ment.

Advertisements

From → Uncategorized

3 Comments
  1. ” 1. újra és újra felidézni, részletezni, mi történt 2. a fájdalom okozójának indítékait boncolgatni, a viselkedését és őt magát minősítgetni. Illetve fejben folytatom vele a helyzetet és mindenféle fasz visszavágásokat találok ki. ”
    Nekem a fűnyírás ilyen, aközben csinálom ezt. Jellemző módon utálok is füvet nyírni. Meg a porszívózás. Úgy tűnik, tologatott cuccokkal van összefüggésben.
    De én azt hittem, ezt a fejben filmezést és visszavágásgyártást mindenki csinálja és fel se merült bennem, hogy én vinném túlzásba. Max az bosszant, hogy miért nem vagyok képes helyben visszavágni. Aztán ha néha sikerül, akkor az, hogy miért vagyok ilyen kegyetlen fasz.
    A költözéssel kapcs, mint többször költözőnek sajna az a tapasztalatom, hogy csak egy kis haladék. Kb addig kerül le a nyomás, ameddig nagyon a megkapaszkodásra és a talpon maradásra kerül a fókusz, ill ameddig nem érti az ember a helyiek kommunikációjának az árnyalatait. Persze a haladék is sokmindenre jó lehet.

  2. pont most olvastam, hogy a költözés, környezetváltozás változásokat okoz a génkifejeződésben, szóval van remény _)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: