Skip to content

Rossz

November 3, 2017

Meglepő módon engem egyáltalán nem lepett meg sem Dustin Hoffmann, sem Kevin Spacey. (Vaze, van egy videó, ahol Hoffman elmesél egy régi sztorit,  na az kurvajól mutatja a helyzetet, hánynivaló.) Van még néhány férfi, akinél csodálkoznék, ha kiderülne róla, hogy konkrét érintéssel is bántott már nőt, de a verbális az szinte tutira igaz mindre. Talán még Mark Ruffalora is. Meg rám is.

Mert ez a dolog, hogy az ember visszaél a hatalmával, ez nem gender függő. Nem kell, hogy tudj a hatalmadról, amit a privilégiumaid biztosítanak, attól még simán használod a nálad gyengébbekkel szemben. A világ meg úgy van berendezve pillanatnyilag, hogy a fehér egészséges férfiaknak jut a legtöbb hatalom és ehhez kurvára nem kell cégvezetőnek vagy filmproducernek lenni. Elég végignézni egy tömegközlekedési eszközön és megfigyelni a térhasználatot. Semmi nem indokolja, hogy a férfiaknak a fizikai adottságaiktól függetlenül többet kelljen elfoglalniuk a közös térből mások rovására.

Amikor az ember szembesül vele, hogy visszaél a hatalmával, az rossz. Talán nem teljesen látja át azonnal, hogy bűntudatot és szégyent érez, mivel ezeket az érzéseket a legtöbb ember félelmetes gyorsasággal képes elnyomni, hogy ne kelljen őket érezni. Mindhárom gyerekemnél ez volt az egyik legnehezebb és egyben legfontosabb feladat számomra szülőként, hogy megtanítsam őket felismerni, elfogadni és kimondani, ha elbasztak valamit. A bocsánatkérés már csak egy cuki extra.

Hogy a férfiak folyamatosan elnyomják a körülöttük lévő nőket, az nekem mindig is alapvetés volt, bár nyilván sokáig tartott felismerni a mintázatot. Az viszont, hogy az állítólagos eszmetársaink, a liberális férfiak is pontosan ezt csinálják folyamatosan, kibaszottul fájdalmas egy ügy. Nagyon nehéz a mindennapos leuralás ellen is harcolni, főleg, hogy olyan pasiktól is megkapom, akik azt állítják, hogy szeretnek. Igen, a saját fiamtól is, bár ott egy csomó egyéb tényező is színezi a folyamatot. Még azoknál is résen kell lennem, akik fennen hangoztatják, mennyire csodálatosnak tartanak és hogy tisztelnek. Csak annyi kell az azonnal köcsögséghez, hogy azt mondjam nekik, valamit rosszul csináltak. Abban a pillanatban visszaváltanak ostoba faszba és jön a szentháromság: devalválni a másik érzéseit viccel vagy a biológiai nemére való hivatkozással, megmagyarázni, hogy félreértette (ergo, csak képzeli) és a legkínosabb, a deteis. Igen, tudom, hogy ezt nők is csinálják, többen is bevallották már nekem. Férfi még egyszer sem jelezte, hogy jé, hát tényleg, mekkora hülye vagyok már, dolgoznom kell ezen. Pedig higgyétek el, kedvesen és egyértelműen szoktam jelezni. (Ja, de utólag, hónapokkal később volt már, aki mondta, hogy igazam volt.)

Szóval a mindennapos uralkodási próbálkozás is fárasztó, de ezek mind esendő, hétköznapi lények. Az összes illúziómat a nagy liberális média zászlóshajóknak köszönhetően hagytam el az elmúlt 20 évben. Háromnál dolgoztam is, a Magyar Narancsnak nem volt rá szüksége, hogy bemenjek a színfalak mögé, anélkül is képesek voltak elásni magukat. A legmegdöbbentőbb az ezeknél a szervezeteknél, hogy sokszor még a nőket célzó hirdetőktől beérkező pénzt is simán feláldozzák, csak nehogy lealacsonyítsák magukat azokhoz a “csajos” témákhoz. Ja, egyébként ez vonatkozik a melegekre is, hiszen azok ugyanúgy a legtitkosabb félelmeiket teljesítik meg saját magukkal kapcsolatban. Egészen konkrétan megtörtént többször is, hogy harcolnom kellett egy nyilvánosan meleg ember foglalkoztatásáért, illetve még a meginterjúvolásáért is.

Valóban nagyon nehéz elfogadni: a gyengeség az igazi hatalom. Nekem sem ment könnyen, harmincévesen ez volt talán a fő dolog, ami miatt nekikezdtem a terápiának. Pedig addigra már végtelen rutinnal vallottam be, ha elrontottam valamit és bocsánatkérésben is elég ügyes voltam. Kezdettől sokat dolgoztam ezen a képességemen, más kérdés, hogy sokszor tényleg csak rutin volt és nem valódi. De annak beismerése, hogy sebezhető, gyenge vagyok és lehetek, a megsemmisülés lehetőségét hordozta magában és mindennél rémisztőbb volt. Iszonyú sok munka volt megtanulni szomorúnak és esendőnek lenni, majd ezt még kommunikálni is a környezetemnek.

És akkor jött csak az igazán nehéz rész, mert a családom és a barátaim nem akarták, hogy én is gyenge legyek. A gyerekeim sokáig konkrétan kiröhögtek, amíg nem bőgtem el magam. Egyszerűen nem hitték el, amíg csak mondtam, hogy fáj. Emlékszem, az egyik legrégebbi barátommal ott ért teljesen véget a kapcsolatunk pár éve, amikor elmeséltem neki, hogy iszonyúan depressziós vagyok már hónapok óta, nem tudok és akarok senkivel találkozni, beszélni. Mire azt válaszolta, hogy ne csináljam ezt vele, mert ha már én is depressziós vagyok, akkor neki semmi reménye és gondoljak már rá, hogy ha hetekig nem hívom fel, akkor ő azon aggódik, hogy megöltem magam esetleg. Szerencsére addigra már a depresszió ellenére eljutottam oda, hogy elmész te a jó büdös picsába, rakjál terheket valaki másra.

Bizonyos emberekkel szemben még most is nagyon nehéz valamiért felvállalni a gyengeségemet. Főleg olyanokkal szemben, akikről tudom, hogy szükségük van az erőmre. De úgy  különben néha már úgy érzem, túl jól csinálom, túl könnyen megszabadulok a bűntudattól. Annyiszor elmondtam, leírtam például, hogy mennyire sajnálom és szégyellem, hogy egy időben régen rendszeresen vertem a gyerekeimet, hogy már teljesen elfogadtam és azt hiszem, őket is kevésbé bántja. Kicsit hiányzik ez a súly a vállamról, megszoktam, hogy ott van. Van persze más, kisebb dolgokat naponta elkövetek, csak most hétfőn például egy beszélgetésben azon élősködtem, hogy milyen okos, ügyes és tehetséges vagyok az egyik résztvevőhöz képest. Már másnap kitettem a napra a bűntudatom, amikor elmeséltem a lányomnak és azóta teljes elnézéssel tekintek vissza az esetre, de talán egy következő hasonló helyzetben már ott helyben képes leszek visszafogni magam és nem leuralni a beszélgetést.

Soha nincs vége, soha nem leszek igazán jó, senki sem az. De sokkal kellemesebb és egészségesebb legalább megpróbálni.

Advertisements

From → Uncategorized

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: