Skip to content

Francia könyves megint

September 4, 2017

Bár feladtam, hogy valaha is megtanulok már rendesen franciául, azért a kulturális része továbbra is izgat, nézek filmeket és olvasok könyveket. Az utóbbi időben három francia sztori is megvolt, mondhatni tipikus élményt nyújtottak.

Valamelyik ínséges nyári időszakban konkrétan papíron vettem meg Muriel Barbery új könyvét az Ínyencrapszódiát. A sündisznó eleganciája eléggé tetszett, olcsó is volt, kajáról is szól, csak nem tévedek vele. Háááááát. Nem volt nagyon rossz, csak nem érdekelt kicsit sem. Egy étteremkritikusról szól, aki visszatekint az életére a halálos ágyán. Olyan semmilyen, pedig magában az ötletben és a felállásban volt fantázia, de engem nem sikerült bevonni.

Utána két romkomot olvastam, mindkettő rohadtul idegesített az elején, aztán viszont egészen bevonódtam.

Agnes Lediget a bookline ebook szekciójában találtam, de ahhoz drága volt, hogy ismeretlenül teljes árat fizessek érte, úgyhogy megkerestem a neten az Egy lépés a boldogságot. Már a címe is borzalmas, hát még hogy a szerző eredetileg szülésznő, aki egyszer csak könyveket kezdett el írni. A lélek nagy ismerője és hasonló borzalmak. Na, az ő könyvében mindenkit utáltam gyakorlatilag, konkrétan még a gyerekszereplő is ellenszenves volt. Úgy beszéltek, mintha mind idióták lennének, ami csak azért érdekes, mert az általam jónak tartott francia filmeket többek között pont a zseniálisan normális párbeszédek miatt szeretem. De hát senki se mondta, hogy Agnes Ledig zseniális, ugye. Ami miatt mégis maradtam, az a trauma volt, kíváncsi voltam, hogy vezeti le a hatásait a szereplőkre. Hát, szarul. Ettől függetlenül nem bánom, hogy végigolvastam, lekötött, biztos megpróbálnék tőle még egyet. Bár Gavaldától is csak egyet bírtam élvezni, soha többet semmit se.

A harmadik könyv nem is francia, haha, csak ott játszódik nagyrészt. Most nézem, hogy Lucinda Riley ír és történelmi regényeket ír, amiket Folletten kívül nem olvasok soha, főleg nem ilyen szerelmes izéket. A francia főszereplő csaj az a típus, akit szeretnék az ablakon kilökni, ahogy bejön a szobába és bár a könyv végére teljesen megváltozik, a fejlődése tökéletesen irreális. Fura módon nem is ő érdekelt, hanem a második világháborús angol vonala a sztorinak, az tök érdekes lett és az ottani fő karaktert nagyon bírtam. Nyilván nem azért, mert angol, hanem mert praktikus volt.

Ezen kívül még elolvastam újra két Peter Mayle könyvet Provence-ról, azok mindig jól esnek.

Advertisements

From → Uncategorized

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: