Skip to content

Reflex

October 25, 2016

Egy csomó mindent kéne csinálnom, leginkább takarítani, de ilyenkor érzek legjobban ihletet az észosztásra. Szerencsére hamar megvagyok egy poszttal és utána mindig nagyon elégedett vagyok magammal, szóval megéri. De amikor érzem ezt a telítettséget, kitölt a “tettem valamit az emberiségért” nyilvánvalóan totálisan hamis illúziója, akkor is mindig nevetek magamon egy kicsit, hogy milyen kis hülye vagyok már.

Egész életemben okoskodó, idegesítő csaj voltam. Ja, nem, mert kiskoromban még nem tudtam, hogy a többiek mennyivel butábbak nálam, ez kb. felsőtagozatra csapódott le bennem, akkor kezdtem el órákon is hinteni tudásom igazgyöngyeit. Nyilván baromi szerencsém volt az iskolámmal és a tanáraimmal, ez nem rajtam múlt. Aztán egy idő után már azt hittem, mindenkinél okosabb vagyok és a közgáz szakközépben ez kb. igaz is volt, még a tanárok nagy része esetében is. De szerencsére elkezdtem táncolni, nálam sokkal idősebbek közé kerültem, aztán összejöttem az exférjemmel és az ő családja és barátai között azért akadt egy csomó ember, aki megfelelő viszonylatba helyezte a tudásom és a személyiségem fejlettségét. Nem véletlenül szerettem bele, na.

Egyrészről nagyon hasznos ez a belső én, ami folyton megpróbál engem és a döntéseimet kívülről nézni, másrészről meg rohadt idegesítő. Vaze, egy rendes idegösszeroppanásom sem lehet soha, mert közben is végig van kontrollom, szabályozom a kiborulást, megengedem magamnak. Tudatában vagyok, annak, amit teszek. Összesen néhány dolog kapcsolja ki ezt a funkciót: szex, alkohol, drog. De a drogtól hallucinálok, szinte mindtől, a piától meg másnapos leszek. Még a szex a leghasználhatóbb.

Szóval nekem nagyon nehéz még elképzelni is egy olyan tudatállapotot, amikor az ember valami egészen nevetséges dologtól teljesen kikészül, elveszíti a valósággal való kapcsolatát és mondjuk nekikezd zaklatni valakit Facebookon, csak mert az nem akar neki többet mondjuk ruhákat eladni. Ez már másodszorra történik meg velem, hogy miután előre bejelentett módon szűkítem azok körét, akiket beengedek a lakásomba és eladok nekik a számomra oly kedves ruhákból, néhány korábbi ügyfél rohamot kap és felelősségre von, hogy miért tettem ezt vele.

Őszintén baromira sajnálom, hogy ők ezt ekkora veszteségnek élik meg, de hát ezek csak ruhák, baszod. Menj, vegyél magadnak a H&M-ben másikat. Nyilván a dolog nem csak erről szól, benne van, hogy segítek dönteni, hogy olyan márkák vannak nálam, amik sehol máshol az országban, hogy selyem, kasmír, bőr, flitterek – én is imádom, na. Ha egy nagyon közeli barátom többet nem akarna velem találkozni, megdöbbennék és kérdezgetném, mi a baj. De ha mondjuk a fogorvosom azt mondaná, hogy nem szívesen nyúlkál többet a számba, azonnal érteném. Néha nem működik ez és akkor a fogorvos még csak nem is a saját lakásában rendel, mint én.

Ettől függetlenül egyébként lehet még hozzám jelentkezni, ha valakit érdekel ez a dolog, de benne van a kockákat, hogy egy idő után azt mondom, bocs, mégse.

Na, tessék, így kell énüzenettel marketingelni.:) Reflexió on.

From → Uncategorized

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: