Skip to content

Ízes

October 21, 2016

Az a jó hírem van, hogy az egyik kedvenc könyvem, amit valakinek kölcsönadtam és régóta hiányolom, felkerült a netre. Rákerestem és nem írtam még róla részletesen, úgyhogy akkor most.

A citromtorta különös szomorúságát mintha csak nekem írta volna Aimee Bender. Egyrészt a különleges képességekről szól és arról, mennyire megváltoztatja ez az életed és hogyan küzdesz meg vele. Másrészt hatalmas szerepet kap benne az ízlelés és belefért egy kis autizmus is, de csak csínján.

Nem állítom én, hogy önmagában az evés fárasztó. Ha csinálok magamnak egy vajas pirítóst paradicsomos hallal (elég jellemző), az tökéletesen kielégítő és a legkevésbé sem megterhelő. Valószínűleg egy csendes szobában egyetlen másik ember társaságában végigenni egy 10 fogásos vacsorát is csak pozitív élmény lenne és szinte biztosan még jobban tudnék figyelni az ízekre.

De egy étteremben sokszor még a szomszéd asztalnál ülők érzéseit is érzem evés közben, erre jönnek rá az ízek, meg a beszélgetés, az alapzaj – néha szeretnék a fülemre tapasztott kézzel sikítozni vagy sírdogálni. A múltkor legszívesebben odamentem volna ahhoz a taszító komcsi asztaltársasághoz a Rosensteinben, hogy kussoljanak el örökre és a bizonytalanságát bunkósággal leplező felszolgálót is szörnyű volt hallgatni, ahogy az idős külföldi vendéget leckéztette. A szalontüdő csodálatos volt, de ezerszer meggondolom, mielőtt megint odamegyek.

Nem az ennivalóban érzem a készítőket, ahogy Rose teszi a könyvben, hanem egyszerűen a társaság által kibocsátott sugarak adódnak hozzá az ennivalóhoz. Még olyankor is nehéz, amikor számomra kedves emberekkel vagyok együtt, de mikor kóstolunk, közben jegyzetelnem kell, figyelni az ízekre, emlékezni feladatokra. El is szoktam felejteni dolgokat, szerencsére már nem akadok ki rajta.

letoltes

És amikor nagyon szarul vagyok és tíz alatt van azon emberek száma, akikkel érdemesnek érzem beszélni, olyankor nagyon is szeretnék mondjuk az ágy részévé válni és magam mögött hagyni a tudatot. Pedig ugye pont ez a tudat az egyik legnagyobb büszkeségem, az önértékelésem alapja, de néha, szerencsére csak havonta néhány napon lennék virág. Nem, még virág sem, mert annak is vannak érzései. Az ágy jó.

Baromira nem csináltam most kedvet A citromtorta különös szomorúságához, mi?:) Pedig összességében nem negatív, csak sokat beszél nehéz dolgokról, de legalább nagyon szépen teszi ezt. És én szeretem, ha valaki képes a szenvedést értelmessé tenni.

From → kaja, könyv

3 Comments
  1. nekem ezt add kölcsön, egyszer régen már megtetszett valami leírás alapján, de akkor valahogy mégse vettem meg és elfelejtettem, hogy el akartam olvasni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: