Skip to content

De

October 12, 2016

Rengeteg dolog történik és még annál is több tervem van, amiken dolgozom is rendesen, de ha elkezdek róluk beszélni, kiborul az egész és tele van frusztrációval, keserűséggel. Olyasmivel, amit valszeg ti is éreztek és amiken most nem tudok, illetve nem akarok változtatni. Nem dugom a fejem a homokba, egyszerűen csak mélyeket lélegzem és elviselem, közben pedig azért keményen dolgozom a lehetőségeimen.

A jó hír az, legalábbis nekem, hogy a Ligethez és az Abonyi utcához való közelebb költözés nagyon bejött, sokkal jobban vagyok azóta. Be my guest, röhögjetek csak rajtam, bár most már tudományosan alátámasztott tény, hogy a fáktól nyugodtabb az ember, de tényleg terápiás egy ősfás utcában kutyát sétáltatni. A Liget azért nem mindig tesz jót, szar érzés látni, mit csinálnak vele, de emlékeztetem magam, hogy én itt a kisebbség vagyok. Az emberek nem azt akarják, amit én, ezt el kell fogadnom. Magamon, a körülményeimen tudok változtatni, de 10 millió emberen nem.

Az is jó, hogy végre összejött megint egy futócipő tesztelő cikk, nyilván fogok róla írni részletesen, még gyűjtöm az infót, de mindet nagyon szeretem, mindet másért. Helly Hansen, Adidas, Sketchers, Nike, Saucony. Még mindig rövideket futok a nyári sérülés után, de egyre jobban megy és a legklasszabb, hogy egyáltalán nem stresszelek rajta.

Viszont rengeteget tornázom, elvégeztem a Stott pilates oktatói tanfolyamát, teljesen megtértem. Majd itt igyekszem nem sokat prédikálni róla, de élőben kevesen ússzák meg. Jó hosszan ostoroztam magam, hogy annyi lehetőségem lett volna már megismerni ezt a módszert és folyton kikerültem, de most már abbahagytam és csak arra figyelek, hogy minél jobban csináljam. Van már egy emberem, akin gyakorolok hetente kétszer, ha van olyan, aki napközben ráér, akar a malacom lenni és ide jönne hozzám, az szóljon. Még elég bizonytalan vagyok, kicsit szétszórt is, meg ugye van egy stílusom, ami nem mindenkivel kompatibilis, de jó hozzá a szemem.

És csak hogy nem legyen totál ego az egész poszt, mondok két könyvet is, amiket olvastam.

Az egyik all time kedvencem Naomi Novik sárkányos alternatív történelmi fantasyje, minden magyarul megjelent részét többször is olvastam. Angolul is kettőt a későbbiekből, amiket aztán elmeséltem a gyereknek is, aki szintén rajongó. Nyilván azonnal beszereztem Novik új, Rengeteg című könyvét, ami egy erdővel küzdő, a képességeire éppen csak ráébredő boszorkányról szól. Ha csak elmondom a sztorit, semmi rossz nincs benne, sőt, csupa okosság, feminizmus, mértékletesség, önismeret. Mégis idegesített, most rá is jöttem, miért: a bizonytalanság, a szerencsétlenkedés engem kikészít. Persze nem rosszabb az ám, mint amit én csinálnék, hogy ja, boszorkány vagyok, jó, akkor varázsoljunk, majd rájövök út közben, hogy is kell ezt jól csinálni. Közben leégetek néhány házat, de miért voltak útban. De ettől függetlenül az egész olyan értelmes, fura szó ez egy varázslós fantasyvel kapcsolatban, ugye?

14334600726_435c5e846d_b

A másik nem olyan értelmes, és idegesítenie kellene, de mégse.:) Van az Amerikai déli államaiban élő nőknek egy legendája, amit fogalmam sincs, ki kezdett el növeszteni, de azóta is sokan öntözik. Tudjátok, ez a kifinomult, jó ízlésű, jól főz, erős egyéniség, de kicsit bolond klisé, amihez szégyenletes módon vonzódom. Fel nem tudnám sorolni, hány könyvet olvastam már a “déli nőkről” és közben végig utálom egy kicsit, hogy ennyire egy kaptafára megy szinte minden sztori, de ettől függetlenül imádom a helyet, azt is, hogy bolondok, meg azt is, hogy leszarják. Na ennek egy n+1-dik verziója a Déli álmok Beth Hoffmanntól, nem is nagyon jól megírva, de hát mégis csak pont az a virtuális valóság, amiben szeretek néha mászkálni. Fura, okos kislány elmebeteg anyukával, aki meghal, mire a déli nagynéni magához veszi a gyereket, akinek tele lesz az élete kalandokkal és őrültebbnél-őrültebb nőkkel. Csodás feka szakácsnő és az ő ezoterikus barátnői, nimfomán szomszéd, rengeteg jó kaja, virágok a kertben. Veszekedések, megbocsátások. Az egész totál modoros, de ha valakinek őszintén jók a szándékai, egyre könnyebben elviselem, ha nem elég eredeti.

maxresdefault

Erről az utolsó előtti mondatról eszembe jutott, hogy mit élvezek mostanában a legeslegjobban könyvben és képernyőn egyaránt. Azt, ha az emberek értelmesen és kedvesen viselkednek egymással – jó ciki, mi? Múltkor néztük a nagylányommal a Netflix Easy nevű sorozatát, minden rész egy külön sztori, tele olyan színészekkel, akiket már más sorozatból ismerek és kedvelek. Na az volt ilyen, hogy mindig elindult valahová, láttad, hogy ebből kurvára konfliktus lesz és bumm, tényleg, erre az összes fél végiggondolja az érzéseit, bocsánatot kér és kompromisszumot köt. Egyszerűen csodálatos, még nem tudtam megunni az élményt, hogy emberek racionálisan viselkednek vaze.

Easy

Easy

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: