Skip to content

Nélkül

September 1, 2016

A múltkor azon gondolkodtunk Isoldéval, tudunk-e olyan könyvet, amiben a női főhős dráma nélkül személyiségfejlődik és teljesedik ki. Szerintem ilyen sztori pasiban sincs, mert pusztán gondolkodással, trauma nélkül nem lehet haladni, de én ugye nem élem meg a szenvedést olyan nagy problémának, mert szinte mindig tudom racionalizálni. Ettől függetlenül nekem is nagy igényem van mostanában az olyan könyvekre és filmekre, amikben a női szereplők belső fejlődésén van a hangsúly. Olvastam is két ilyet, elmesélem.

Úgy általában az az egyik legnagyobb bajom a sorozatokkal és a filmekkel is, hogy túlságosan szélsőségesek. Most erről eszembe jutott például a Luther, aminek végül csak megnéztem az első évadját és majd széttépett. Mert egyrészről tele van felszínes, idegesítően ostoba párbeszédekkel és szereplőkkel, amit a 30 másodperces attention spannel rendelkező nézők kedvéért tettek csak be. És sajnos, amikor Idris okosnak próbál látszani, az inkább csak vicces. Nem azért mondom ezt, mert kurvára rá vagyok gerjedve, bár igen, de igenis intellektuálisan is egy kicsit. Az is kiderült ugyanis közben, hogy a Luther forgatókönyvírói zseniális minidrámákat tudnak írni, pár percben bazmeg meghalsz, annyira erős. (A linken lévő jelenettől például eláll az ember lélegzete, most megint megnéztem és jól el is sírtam magam.) A színészek is hozzák, amikor Idrisnek fáj valami, akkor lefolyik a szomorúság a monitorról. Zene nélkül, nyersen tolnak elképesztő feszültségeket, a mellékszereplők is. De közben meg sorozatgyilkosok kellenek a nézettséghez, nem elég egy sima családi konfliktus, utálom ezt.

hqdefault

A gyilkos lányai pont ilyen szépen megáll viszont a családi belüli erőszak egyszerű eseténél. Van dráma, de mennyire van, viszont nincs utána csodálatos, katartikus feloldás, börtön van és az összes túlélő szenvedése. Két lány, később nő életét követi a sztori a gyilkosság után, aránylag kicsi kortól a negyvenes éveikig. Más személyiségek, ezért másképp is próbálnak megküzdeni a helyzettel, nagyon jó, hogy két ennyire különböző embert láthatunk ennyi éven át. Később is történik még egy komolyabb dráma, de annak is van funkciója, nem csak az izgalom fenntartása kedvéért került bele a cselekménybe, hanem valóban előre viszi a mindent.

a94bebc3-83e6-40b2-a17d-c83743dca0446e63

Ami miatt különösen odavagyok Randy Susan Meyersért, az a tökéletes ítéletmentesség, amivel bemutatja az egyes szereplők megküzdési stratégiáit. Végtelenül hálás vagyok neki, amiért képes úgy írni érzésekről és nagyon megkérdőjelezhető döntésekről részletesen, nagyon részletesen, hogy megmondaná, az helyes-e vagy sem. Hatalmas terhet vesz le ezzel a vállamról, mert egyszerűen csak figyelhetem, mit csinálnak az emberek, nem kell folyton lehántani a felesleges mázt. Még a számomra egyáltalán nem szimpatikus befejezést is tudta úgy tálalni, hogy egyszerűen csak elfogadtam: más emberek más döntéseket hoznak és ez is egy opció. Iszonyú fontos könyv lehet túlélőknek, mert pontosan azt adja, ami a valóság: nincs valódi elégtétel, soha nem kapod meg a traumád ellenértékét sem az elkövetőtől, sem a körülötted lévőktől, legkevésbé pedig az igazságszolgáltatástól. Csakis te magad döntheted el, meddig és hogyan viszed magaddal.

Meyersnek van még egy könyve magyarul, Kényelmes hazugságok címmel, nem akarja valaki kölcsönadni?

_MG_8631A

A másik könyv még a borzalmas című A gyilkos lányainál is kockázatosabb döntés volt, ugyanis történelmi regény, a 17. századi Amszterdamban játszódik. És miközben rajongok Ken Follettért, a szokásos női kosztümös könyveket általában borzalmasan rühellem. Egyszer próbálkoztam például egy Benzonival, azóta megrándul az arcom az undortól, ha meglátom a nevét egy borítón. A babaház úrnőjénél azt hiszem, egyrészt az aránylag visszafogott fülszöveg és a Libri, mint ízlésbeli garancia miatt vágtam bele és még sokkal-sokkal jobb is volt, mint amire számítottam.

7847521_orig

Jessie Burtonnél is nagyon fontos, hogy bár a főszereplő Petronella szemén keresztül mutat be mindenkit, így nyilván nem objektív a dolog, de mégis ad elég információt ahhoz, hogy rendesen árnyalja a személyiségüket és a döntéseiket. Ez lenne a cél gyerekek, hogy megmutassuk az úgynevezett gonoszok problémáit is, hogy nem démonizáljuk és misztifikáljuk a nekünk ártókat, hanem megértsük. Nem azért jó ez, hogy könnyebben megbocsáthassunk, de ha van valami értelem a rossz dolgok mögött, akkor kevésbé érezzük magunkat kiszolgáltatottnak. Én legalábbis biztosan.

A babaház úrnőjében is számos buta, káros döntés születik, senki sem hibátlan, gyakorlatilag minden fontosabb szereplő idegesítő időnként és szerethető máskor. Vannak drámák, nem is kicsik, de nincs hiszti, megoldáskeresés van és haladás. Fura egy sztori ez, mert Petronella személye maga nem túlságosan korhű, bár nyilván a 17. században is voltak erős személyiségű, a korlátokat kevéssé tisztelő nők. Bizonyos szempontból van benne egy kicsi Ken Follett, meg egy nagy adag kvázi realizmus, amit utálni szoktam a történelmi regényeknél, a kilátástalanság miatt és ez itt is megjelenik, de nem végletesen. Nincs azonban sem csodálatos hepiend, sem teátrális trauma, főleg nem bosszú és elégtétel. Túlélés van, az egyetlen dolog, aminek van értelme. Jessie Burtonnek ez az első könyve, ezek után eléggé várom a következőt is.

2 Comments
  1. Randy Susan Meyers angolul, epub-ban, mehet?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: