Skip to content

Öreg

July 25, 2016

Két cikk között hadd hisztizzek nektek egy kicsit, tekintsük pihenésnek. Nem lesz benne semmi újdonság, de így megy ez, újra és újra ugyanazok a dolgok basszák fel az agyam.

Több történés is volt, amik egymástól függetlennek látszanak, mégis ugyanoda mutatnak. Írtam fagyis cikket, megjelent a pokemongo, elolvastam a Schatzingtól a Limitet és megnéztem a THR írói kerekasztalát. Ja, és Michelle Obama a carpool karaokeban.

Direkt rákerestem, hat éve írtam először fagylaltról, az aktuális nemzeti verseny miatt őrjöngtem. (Múltkor kérdezte valaki, mióta foglalkozom gasztronómiával: nem hivatalosan 47 éve, elég komoly emlékeim vannak kajákról egészen kicsi koromból, hivatalosan eszerint kb. 8 éve írok is róla.) Azóta sokszor írtam már ilyen-olyan tesztet, interjút, ajánlót fagylaltról és jégkrémről, de még mindig nem tudtam rájönni, miért hozza ki ennyire az állatot az olvasókból

Nem is vagyunk különösebb fagylaltfogyasztó nép, miért érzi mindig olyan sok ember kötelezőnek, hogy elmondja, nem értek a fagyihoz és egyébként is hülye vagyok? Miért olyan nehéz belátni, hogy hiába eszel rendszeresen fagyit, attól még nem értesz hozzá? Valahogy borban például sokkal inkább elfogadják, hogy igen, vannak határaim. És attól sem érzi magát egyből szakértőnek minden sofőt az autók területén, hogy megtanult vezetni vagy vett magának valami szar roncsot. De a fagylaltról ő tudja és az legyen olyan, mint gyerekkorában.

Igen, azt hiszem, a gyerekkori bevésődés lehet a meghatározó és ezzel meg is érkeztünk a poszt valódi témájához: az öregedéshez és a merevséghez. Amit én sokszor ostobaságnak fordítok a fejemben, de harcolok ellene.

Aki még nem tudja, annak elmondom, hogy a fagylalt egy csatorna a gasztronómiában. Egy technológia, amit arra használsz, amire csak akarsz. És tök komolyan gondoltam a múltkor, hogy kipróbálnék egy ecetes, hagymás krumplisaláta fagylaltot csirkepaprikással vagy körömpörkölttel. Nem akarnám mindig azt enni, de kurva érdekes lenne.

Akármilyen kínosan sablonos is, azt érzem, hogy az emberek jelentős része bezárja az agyát. Nem mind, nem minden területen, de még olyanok, akik különben kibaszott okosak és tisztelem őket, sem képesek nyitottak maradni. Mint például Aaron Sorkin, aki a THR roundtable-ben mondott olyan félelmetes ostobaságokat, hogy gyakorlatilag megfagyott a levegő, a többiek próbálták nem köcsög módon lereagálni. Képzeljétek, Sorkin olvasott egy könyvet, de egyébként ez a saját tapasztalata is, szóval az internet egy nagy rakás szar! Nem hozta egymáshoz közelebb az embereket, a névtelenség csak brutalitást hoz magával és jobb volt a háló előtt gyereknek lenni. Ilyenkor nem tudom, hová nézzek, annyira zavarban vagyok, mintha nyilvánosan lehányná magát. Nem, azt jobban viselném. Szerencsére Nick Hornby, aki btw idősebb Sorkinnál, próbálja finomítani, hogy de mennyi jó dolog van a neten, blablabla.

Értem én, hogy Sorkin fél, de hát basszus, akkor szedd össze magad és nézz szembe ezzel a félelemmel, különben egy idő után felzabál.

És ez a fajta hozzáállás még az onlineban dolgozó ismerőseimnél is simán megtörténik. Amikor valaki “meghaltok buzeránsok” felkiáltással posztolja ki, hogy Szerbiában veszélyben vannak a pokemongo játékosok, mert annyira belemerülnek, hogy rámehetnek az aknamezőkre. Én nyilván nem pokézok, de szakmai szinten baromi érdekesnek tartom és bár elsőre értelmetlennek gondoltam, gyakorlatilag néhány nap alatt kiderült, hogy elképesztő pozitív hatásai is vannak. Lehet, hogy eltűnik, de lehet, hogy valami nagyon durva lesz belőle, most meg nem lehet még mondani. És a gyerek szívesen gyalogol miatta, megy a zöldbe és hosszasan mesél a kis izéiről. Nem mindig figyelek oda, de nem is várja el. Pont ebben a bizniszben tudni kell, hogy nem tudhatod, miből mi lesz.

A Limit úgy jön be a képbe, hogy abban sokan hosszasan elmélkednek azon (nem olvastam el egyiket se rendesen), hogy akik hosszú távon kimaradnak a technikai fejlődésből, akik nem tudnak haladni, azok életének van-e értelme, sőt, van-e létjogosultságuk. Az ilyen (általában gonoszok szájába adott) szenvedéseket nem azért nem olvasom el, mert zavar, hanem mert egyértelműen csak a manipuláció kedvéért van ott. Juj, kimondtad a csúnya dolgokat, amik a fejedben járnak, micsoda BÁTOR ember vagy. Ugyan kérem. Jussunk már el odáig, hogy ezt a hamis erkölcsi izét elhagyjuk valahol a picsába útközben.

De igen, azért valóban rohadtul izgi lesz ez, hogy ki marad meg és miért. Hogy mi lesz tényező a túlélésben és én például mennyire leszek képes alkalmazkodni. A gyerekeimet mennyire készítettem fel jól. A többiek csak elvi szinten érdekelnek, akkor is, ha simán sírvafakadok Nizza miatt. Is.

Végül pedig nem, nincs az az illúzióm, hogy Michelle Obama annyira zseniális, hogy a saját fejéből pattant ki az új kampánya snapchates népszerűsítése. Akár még lehetséges is, de nem ez a lényeg, hanem, hogy belement és csinálja. (Hadd mondjam el, mennyire utálom viszont a csávót, aki a carpool karaoket csinálja. Akármilyen érdekes ember is van soron, komoly erőfeszítés végignéznem, annyira irritál a kiscsákó.) Szeretem persze Michelle stílusát, nyugalmát, összeszedettségét és még egy rakás dolgot vele kapcsolatban, de talán a rugalmassága miatt rajongok érte leginkább.

Na, akkor csinálok valami kaját.

From → feministás, gyerek

One Comment
  1. A fagylaltra rá lehet húzni az edzést is. Menj le egy edzőterembe. Attól mert (szerencsés esetben) évek óta lejárnak edzeni, mindenki azt hiszi hogy Ő már tud edzeni, sőt egy nem elhanyagolható mennyiségű réteg azt is állítja, hogy Ő “tanítani” is tudja!🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: