Skip to content

Horror

July 24, 2016

Az elmúlt pár hétben megint rengeteget olvastam, szeretem az ilyet. De már akkor sem esem kétségbe, ha hetekig nincs hozzá kedvem, jó érzés. Ha nem is aggódom, de olyankor is hiányoznak a képek a fejemből. Már ha olyat sikerült olvasni, aminek a képeinek örülök a fejemben.

Elég bizarr humorom tud lenni (egyszer hosszasan poénkodtunk valami hullaszállító kapcsán a gyerekméretű koporsókkal, semmire nem emlékszem belőle, csak hogy rendben volt valamiért), de bizonyos témákat nem tudok elviselni. Az egyik ilyen a Holokauszt. Tizenéves koromban elég sok könyvet elolvastam a második világháborúról, szinte tudományos alapossággal szembesítettem magam a tényekkel, adatokkal. Emlékszem a képekre jól. Nem az a gond, hogy szembesüljek vele, az érzéseket nem akarom a fejembe. Márpedig, ha valaki jól megírva beszél erről, az sajnos hozza magával az azonosulást. Az olyan vackokat, mint a Hőhullám Berlinben viszont örömmel és többször is, mert annyira gagyi az egész, hogy nem fenyeget a veszély.

Ugyanezen ok miatt nem voltam képes elolvasni az Ember a fellegvárbant sem, egyszerűen nem akartam, hogy felépüljön a fejemben egy alternatív világ, amiben fasizmus van a jelenben.

Őszinte leszek, ha tudom előre, mennyire durva az Örökké a tiéd, nem biztos, hogy bevállalom. Most már elhalványodott kicsit, de nem hiszem, hogy valaha is teljesen eltűnne az agyamból.

Úgy kezdődött, hogy a gyerekhez nem lehetett hozzászólni egy magyar fantasy miatt, amit Szakács Eszter írt és a Pagony adott ki. Mindig ránézek, mit olvas, szeretem tudni. Bele is néztem, de azért ehhez már öreg vagyok. Viszont, ha már ott voltam, körülnéztem a honlapon, merugye szeretem a young adult kategóriát. És megláttam ezt a remek, feministának tűnő dolgot, kamaszoknak szól, mi bajom lehet.

Írtam a kiadónak, akik villámgyorsan át is küldték a pdf-et, hozsánna néked kindle. Asszem, a repülőtéren kezdtem el olvasni, Norvégia felé és az első pár napomat kicsit be is árnyékolta. Nem akartam olvasni, de abbahagyni sem lehetett, hátha megjavul.

12696280_10154011112812958_1072881868_n

De nem, inkább hűséges volt, mint barátságos.

A jövőben a nőket tenyésztik, létezésüknek két célja lehet, a szülés vagy a férfiak szexuális kiszolgálása. A különböző típusú lánycsecsemőket genetikailag úgy alakítják ki, hogy a lehető legelőnyösebb külső tulajdonságokkal rendelkezzenek, majd zárt intézetekben nevelik őket rendeltetésüknek megfelelőre. A pedagógiai eszközök mindannyiunk számára ismerősek: versenyeztetés, megszégyenítés, elszigetelés. Mindez 24 órás online jelenléttel, reality műsorokkal, állandó megfigyeléssel kiegészítve.

A nyíltan feminista írónak, Louise O’Neillnek volt honnan merítenie, a kétezres években New Yorkban dolgozott divatújságíróként. Ettől még persze megírhatta volna egy új verzióját Az ördög Pradát viselnek, de O’Neill sajnos tényleg tud, nem olyan, mint Weisberger. Louise nem szarozik, kitépi a szívedet, megdarálja, aztán feltálalja vacsorára. Margaret Atwoodhoz hasonlítják és igen, A szolgálólány meséjétől is teljesen kikészültem. Végül is azért van.

LouiseONeillauthor_large

A nagyon jól felépített történet mellett nekem a stílus volt az, ami betette a kaput. A legtöbb kamaszoknak szánt könyv nyelvileg mesterkélt, próbál haverkodni, magára szedni a tizenévesek stílusát, gondolkodását. O’Neillnek valahogy sikerült hitelesen megszólalni kamaszlányként úgy, hogy közben ne kaparjam a falat a secondhand embarrasmenttől és még irodalmi is maradt a szöveg.

Nem vagyok biztos benne, hogy az amúgy is szélsőségesen instabil nagyobbik lányomnak odaadtam volna ezt a könyvet tíz évvel ezelőtt. Bár ez a fajta túlzás talán pont a kínzó pontosságával felszabadító hatású lehet a kortárs és a média nyomás alól. A kisebbiknek simán megmutatnám, de mivel ő autista, eleve kevésbé érdeklik ezek a dolgok – egyelőre.

Az biztos, hogy rengeteg kamasz számára, fiúnak, lánynak egyaránt nagyon durván beleléphet a valóságába. O’Neill következő könyve a nemi erőszak kultúrájáról szól, Asking for it a címe. Bár biztos, hogy az is szétcseszi majd jó időre az agyam, el fogom olvasni.

From → feministás, könyv

2 Comments
  1. Huh, én szeretem ez ilyen tipusú könyveket, ami után úgy érzed magad, mintha ledarátak volna, de a klónozás/disztópia téma már a könyökömön jön ki. Ez mennyire olyan? A net szerint eléggé. Az Asking for it-t viszont megrendelem, köszi a tippet🙂
    Ismered a We need to talk about Kevin-t? A könyvet!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: