Skip to content

Megmondós

May 31, 2016

Van egy több hete húzódó vitánk a lányommal, ami azt hiszem, most végre nyugvópontjára ért a fejemben Vekerdynek köszönhetően. Ez azért is jó, mert már nem vagyok annyira dühös attól a múltkori interjútól és pillanatnyilag nem érzek semmilyen vágyat rá, hogy megcáfoljam a benne lévő faszságokat. A probléma ugyanis sokkal nagyobb és komplexebb ennél, Vekerdyben és az én fejemben is.

Az egész azzal kezdődött, hogy egy megélhetési blogger kapcsán arról kezdtünk el vitatkozni, vajon hol van a szakértelemnek az a szintje, amikor az ember nyugodtan pénzt kérhet a tudásáért és vajon mekkora felelősséggel jár megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket. Hogy egyáltalán felvállalható-ez a felelősség? Legalábbis akkor úgy tűnt, hogy erről vitatkozunk, de most rájöttem, hogy természetesen megint csak saját magam miatt aggódtam, ez is a szokásos kontroll freak forrás egyik kis gejzírje.

Az mondjuk önmagában mindenképpen tény, hogy Vekerdy részben félelmetes ostobaságokat beszél már nagyon sok éve. A régi szép időkről szóló, minden cikkben leadott litániájáról volt már itt is szó, ez a csomag sima józan paraszti ész használatával leírható, nem kell hozzá feltétlenül történész, aki pontról-pontra megcáfolja. A nőkkel és a férfiakkal szembeni elképesztő tiszteletlenségének és paternalizmusának felismeréséhez már sokkal kritikusabb gondolkodás és a téma átható ismerete kell, aki még nem tart ott az éberségben, az úgyse fogja észrevenni.

A nagyobbik probléma szakmai. Az elmúlt 25 évben elképesztően sok dolog kiderült a gyerekneveléssel kapcsolatban, például bebizonyosodott, hogy a korai közösség egyáltalán nem káros a gyerek fejlődésére nézve, viszont az anya és az apa életét kifejezetten rossz irányba befolyásolja, ha az anya otthon marad három évig. Nyilván nem minden családban, nem kell hörögni. De a legtöbb szülőnek és gyereknek nem tesz jót az, amit Vekerdy tűzzel-vassal hirdetett annyi éven át. Az, hogy a társadalomnak és a gazdaságnak sem tesz jót, már csak mellékes körülmény.  Tökre örülnék egy szembenézésnek és a felelősség felvállalásának ebben a témában mondjuk. Azt is bebizonyították, hogy a gyerek kötődésének és gondozási minőségének semmi, de semmi köze az őt gondozó biológiai neméhez, ergo a férfiak is tökéletesen képesek a csecsemők életben tartására és szeretésére. Továbbá nekünk sincs tévénk és héthónapos kora óta olvasok a gyereknek, tehát fogom az értékrendet, de ettől függetlenül arra nézve is elég sok kutatási eredmény van, hogyan lehet a digitális eszközöket fejlesztésre, nevelésre használni értelmesen, szóval itt is lenne még mit tanulni egy érdeklődő gyerekpszichológusnak. Nagy téma ez és sokan dolgoznak rajta világszerte, mindig van mit befogadni, ha van rá igény.

De a legeslegfélelmetesebb számomra az a megmondó szerepkör személyiségtorzító hatása. Igen, tudom én, hogy a magyar társadalom imádja a megmondást, mert akkor nem kell gondolkodni. Legyen egyértelmű, ki-kivel van, kit kell megbüntetni. Zárjuk be, tiltsuk meg, akasszuk fel. Teljesen mindegy, milyen témáról van szó, ez az alapvető igény a kirekesztésre, mint eszközre mindenben megmutatkozik. Az éppen aktuális hangulatomtól függ, hogy viccesnek, szomorúnak vagy rémisztőnek találom, mennyire leszarják az emberek, hogy ezzel a hozzáállással saját magukat szopatják legjobban. Amikor a társadalom 20-25 százalékát, bizonyos esetekben még nagyobb részét kitevő csoportokkal baszakodunk, az valamilyen módon mindig visszaüt. Érzésre is, de világosan kimutatható a pénzben kimutatható kár is. Amikor az integráló iskolák ellen balhéznak, akkor a saját gyerekeik oktatásának minőségéről mondanak le hosszú távon, amikor a cigányok támogatását akadályozzák, gigászi költségekkel járó problémákat hoznak létre a jövőben, amikor pedig a gyerekvállalást a nők vállára tolják, akkor egy idő után nem születnek gyerekek – meglepetéééééés!

Ezekben a helyzetekben nagy segítséget jelent szegény magyaroknak, ha valaki világosan megmondja, ki az ellenség és mit kell csinálni. Pedig legnagyobb sajnálatomra az a helyzet, hogy mi vagyunk az ellenség. Mi csináljuk az összes szarságot közösen. Persze a megmondásért rengeteg tisztelet és szeretet jár, pénzt is lehet vele keresni, úgyhogy nem csodálom, hogy annyian szívesen csinálják. Azt sem vonom kétségbe, hogy a megmondók az elején még őszintén segíteni akartak. De amikor valakinek már fontosabb a saját véleménye, mint az igazság és tudás, és csak azért, hogy ne kelljen szembenézni a tévedéseivel, meg az általa elkövetett hibákkal, inkább figyelmen kívül hagyja az ellenérveket – na ott kezdődik el a személyiségtorzulás. Elismerem, hogy Zimbardo hatalmas dolgokat hozott létre, de amikor leszarja más, hasonlóan hatalmas dolgokat létrehozott szakmabeliek kutatási eredményeit, csak azért, hogy neki legyen igaza, onnantól kezdve számomra hiteltelenné válik. Végtelen hálám és tiszteletem Csányi professzornak az állatetológiai munkásságáért, de egy ilyen bátor elmétől azt is elvárom, hogy ne szopja be a genderalapú elvárásrendszert. Tudom, most mind sírnak, mert nem nézek már fel rájuk eléggé.

Tekintettel rá, hogy a megmondók jelentik a biztonságot a gondolkodni nem kívánó népek számára, a megmondók véleményét megkérdőjelezni nem szabad. Az ilyen elhajlókat meg kell kövezni, ki kell pellengérezni, hogy merészelik. Azt hiszem, kevés félelmetesebb dolog van számomra, mint hogy egy idő után elveszítem a képességem arra, hogy kétségeim legyenek saját magammal és másokkal, a világgal kapcsolatban. A folyamatos kételkedés jelenti a lehetőséget az irányításra, ettől tudom, hogy én csinálom a dolgokat. Illetve persze inkább remélni vágyom, de közben azzal is tisztában vagyok, hogy ott vannak az ösztönök, meg a gyomorbaktériumok és a születési dátumom, a kurva életbe. De csak azért, mert léteznek tényezők, amik az akaratomtól függetlenül hatással vannak a döntéseimre, a személyiségemre, még nem mondok le a döntésekről.

From → feministás, gyerek

2 Comments
  1. Tökéletesen összefoglalja.
    Mellékes a fő témához képest, de nekem a “hogyan lehet a digitális eszközöket nevelésre használni értelmesen”-téma teljes magyarországi mellőzése baromi fájó pont, egyszerűen nem bírom elhinni, hogy a messze nem Vekerdy-korú(-meszességű) szakemberek is max a szenteltvízzel behintést hirdetik, hátha elfüstölnek a levegőbe azok a sátáni kütyük. Vagy legalább csináljunk úgy, mintha a XIX. században élnénk, és minden oké lesz.

    • Hát igen. Mivel ebben a szakmában dolgozom, nekem is mindig fontos volt, és egy autista gyerek szülőjeként pedig létfontosságú tudnom a lehetőségeket. Bár szerintem ez minden gyerekre igaz, csak azt remélik, a “normálisakkal” nem lesz gond. De, lesz.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: