Skip to content

Kajás

May 20, 2016

Ma szinte semmit nem tudtam írni, amit muszáj lett volna, de már napok óta visszhangzik a fejemben egy téma. És ez még könnyű is. Hétvégén megint jön egy pár norvég barát barátja és megkérdezték, hová menjenek vacsorázni és ebédelni. Elég érdekes volt végiggondolni, hová mennék a helyükben, tudva, amit tudok.

Hétvégén sajnos a legtöbb helyen nincs ebédmenü, de mivel pont nemrég csináltam egy ebédmenüs cikket, azért a fejemben volt két ilyen étterem is. Az egyiknek már régi rajongója vagyok, most voltam harmadszorra az Arany Kaviárban. Ugyan Budán van, ami egy kicsit kiesik a norvégoknak, de amióta megcsinálták az üvegházat is a kertben, még inkább érdemes átmenni miattuk a másik oldalra. Emlékeztek, ott volt a világszép pincér, akitől elakadt a szavam, de messze nem ettől szeretem őket. Mondjuk az egyik alkalommal elfelejtették a megbeszélt időpontot és pont valami hiperzsúfolt ebéd után toppantunk be, hogy a jelenlegi trendekről csevegjek a séffel – annyira szét voltak esve, hogy elfelejtettek evőeszközt kihozni. Nagyon röhögtünk szép csendben, főleg, mert az AK tényleg elég híres a kiszolgálásról. Jézusom, milyen volt a kijevi csirkemell, bár tudnék énekelni. Most legutóbb meg a párolt halra beszéltek rá, mondom, jól van, de ezt nem szeretem. Betettem a számba és majdnem sírtam. Szóval Arany Kaviárt ajánlanám.

A másik új és egészen más és közelebb is van. A St. Andreában még csak egyszer jártam, de már ott jól kezdődött, hogy szuperszáraz pezsgőjük van. Ami annyira csodálatos, hogy még az Eiffel Palace-szal kapcsolatos ingatlanügyeket is majdnem elfelejtette. Jó volt a leves is, az angus viszont attól tartok kár volt belém, de a vega fogást az utolsó falatig megettem, valami gombóc volt sajthabbal és csalánnal – őrület, mi? A séf annyira cuki, hogy amikor lelkendeztem neki a zöldséges desszertjei miatt, megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e megkóstolni még két másikat. A vaníliát valami erjesztett fekete gombával párosította, a céklásban meg balzsamecet volt, majdnem tapsikoltam a gyönyörűségtől. Aznap megettem egy levest, egy előételt, két vagy három főételt és a négy desszertet. Ja, és az ebédmenühöz jár egy pohár bor, szerintem rá lehet őket dumálni, hogy cseréljék le pezsgőre. Hétvégén persze nincs menü, de a pasim úgyis mindig hétközben van itt.

Egy csomóan unják, de én még mindig nagyon szeretem a MÁK-ot. Egyrészt a hely zseniálisra sikerült szerintem, földrajzilag ideális és mivel itthon szinte csak csirkét és halat eszünk, rá vagyok állva a nehezebb húsokra étteremben. Rég voltam itt, kíváncsi vagyok, a norvégok elmennek-e.

Kevésbé formális kajáláshoz nekem egyértelműen a Padron a legjobb hely. Egyetlen baja van, nagyon kényelmetlenek a székek, de lehet, hogy direkt.:) Én még ott rosszat nem ettem, a múltkor eltették nekem a véreshurkát, a pacaljuk a legjobb a városban és a padron is zseniális. Oké, hogy ismerem a tulajokat, de szerintem anélkül is baromi jó fejek mindenkivel. Emlékeim szerint a creme brulee is hozta a szintet.

A helyszín, a stílus és a múltkori vadasélmény miatt a Maceszt mondtam még a norvégoknak, gondolom, hogy a zsidó kaja nekik elég egzotikus. Hétköznap full telt ház volt, a pincérek úsztak, mint a fene, de azért elég jól kezelték, amikor nekiálltam hisztizni, mert újfajta vadas van. Nemrég vettek sous vide-et, és ahhoz képest, hogy a séf korábban nagyon húzta rá a száját, hogy ő csak hagyományosan, lassú főzve hajlandó, hát rendesen kitanulta. Az a vadhús az egyik legjobb volt, amit ettem és a gombócok meg csudásan borsosak. Szeretem a jó borsot, miért nem használok többet? A szerencsétlen pincér még hozott ki egy tányérban külön szószt is, mondjuk kedvesen kértem és legalább 3 ezer volt az a fogás, szóval nyugodtan belefért az árába, de akkor is értékelem az ilyesmit.

A Laci!konyhát a hely miatt nem mondtam nekik, de én szeretem, a designt és a kaját is, oda is kéne már megint menni.

From → kaja

3 Comments
  1. másik anna permalink

    fricska!

    • jaja, rajta van a listámon, de még nem voltam

      • másik anna permalink

        a desszertek gyengek, a tobbi viszont orult jo tud lenni

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: