Skip to content

Pedig

December 10, 2015

Tudatosan diszkriminálok: nem szeretem a fiatalokról szóló filmeket. Valahol 30 fölött kezdődik számomra az ember, de inkább 40 lesz az. Szeretem a tizenéveseket, de úgy érzem, hazudok nekik, ha úgy csinálok, mintha elhinném, hogy valósak a problémáik. A huszonévesek meg általában valahol a senki földjén várakoznak szegények, várják, hogy végre tényleg felnőjenek. Nyilván vannak olyan sztorik, egy rakás, amiben értelmes dolgokat csinálnak az emberek, kortól függetlenül, csak sajnos kevés az ilyen. Most találtam egyet, köszi, kisfiam.

Azt szoktam mondani, a nagylányom az okos, aki az agyával legyőzi saját magát is, a fiam a jó, aki még most is ugyanolyan ártatlan és kedves, mint amikor megszületett, a kisebbik lányom meg a bátor, főleg mivel nincs fantáziája. Nem csak nekem köszönhető, hogy a fiam megőrizte a jóságát, segített a nővére és a nagyanyja is, de nyilván én voltam a fő oka annak, hogy nem kellett elrejtenie a szívét. Képes lett volna rá, ha nagyon muszáj, de szerencsére nem kellett. Így aztán ma is ugyanúgy élvezi a meséket, mint rég és néha engem is meggyőz, hogy elhiggyem.

Azt mondta, az About time a legjobb szerelmes film és megértem, hogy ezt látja benne főleg, de nekem pont nem erről szól. Ezzel adják el, mert ezt zabálják az emberek, pedig Richard Curtis a sok romantikus cucc után (nekem a Notting Hill a kedvencem tőle, nem a Love Actually) egy valódi flow filmet csinált. Szándékosan nem túl szép, nem túl tehetséges embereket állított a középpontba, egy családot, akik azon kívül, hogy egy elképesztően szép cornwalli házban élnek, nem sokat tudnak felmutatni. Nincs semmi izgi az életükben, csak az, hogy jól érzik magukat és szeretik egymást.

about-tie-courting

A szerelem mellett az időutazás a másik marketingeszköz, amivel tolják a filmet, de az is csak azért van, hogy Curtis megmutassa, mennyire nincs jelentősége. Egy kicsit idegesített a dolog rengeteg logikai buktatója, amiket a forgatókönyv teljes mértékben figyelmen kívül hagy, de hát ez mese, annak kell nézni. És arra mindenképpen jó volt, hogy bebizonyítsa: rajtad múlik, hogy jól érzed-e magad az életedben. (Már persze, ha van elég pénzed és egészséges vagy. Oké, a nagybácsi intellektuálisan erősen kihívásokkal küzd, a kishúgnak is vannak problémái, illetve a rák is bekopogtat, tehát van némi nehézség a szereplők életében, de azért ne vicceljünk már.) És hogy hiába tudnál visszamenni az időben, nem az a jó megoldás, most kell másképp csinálni a dolgokat, ha változást akarsz.

maxresdefault

Az About Time nem egy nagy film, de azzal, ahogy a kedves, unalmas emberek egymás iránti szeretetét és tiszteletét ábrázolja, szerintem többet tesz az emberiségért, mint az összes szenvedélyes szenvedélyes marhaság. Az egyik legszebb apa-fia kapcsolat bemutatásáért külön hálás vagyok, istenem, Bill Nighy mennyire csodálatos már?

About Time

Őszintén szóval csodálkozom, hogy 7,8-on van a film imdb átlaga, nem gondoltam volna, hogy ennyire bejön az embereknek. A sok szentimentalizmus után hadd mondjam el, hogy legalább 3x hangosan röhögtem, baromi vicces jelenetek vannak benne. És csak most jöttem rá, hogy a főszereplő az egyik Weasley iker – OMG, hát ezért volt olyan cuki!

4

From → film

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: