Skip to content

LYB

December 9, 2015

Másfél hónapig borzasztóan éreztem magam, sokszor a székről is alig bírtam felállni. Most sokkal jobb és ez többek között egy 30 napos Love Your Belly programnak köszönhető.

Persze már előtte is voltak jelek, amiket minden erőmmel ignoráltam, de aztán október közepén összeomlottam. Úgy éreztem, senki nem szeret, felesleges az életem. Nem tudtam emberek közé menni, nem tudtam senkivel beszélni erről, nem tudtam dolgozni sem rendesen. Mivel közben azért ugyanúgy elláttam a gyereket és minden egyéb létszükségleti feladatom teljesítettem, nekem nagyon nehéz kimondani, hogy depressziós vagyok, mert hiszen funkcionálok. De amikor konkrétan órákon át ülök a gép előtt és nem vagyok képes megmozdulni, vagy amikor kedves emberek között kéne részt vennem egy jó rendezvényen, aminek a szervezésében is dolgoztam, de háromszor indulok el és képtelen vagyok kimenni az ajtón, mert sírnom kell tőle – na, akkor azért hiába kelek fel minden reggel, baj van.

Mindeközben pontosan tudom az agyammal, hogy ez nem a valóság és el fog múlni. Tudom, hogy mit kell tenni a várakozáson kívül: terápia, segítségkérés, mozgás, finom ételek, masszázs, összebújás, meg még olyan dolgok, amik örömet szereznek. És kell projekt is. Az egyik projekt a lakásszerzés a rokonoknak, szeretek ezzel foglalkozni, hosszútávú befektetés a saját ingatlanügyeimbe és van egyfajta menete, amit csuklóból tolok. A másik projekt a Love Your Belly lett, mivel futni nem nagyon tudtam és borzalmasan fájt a derekam.

Még évekkel ezelőtt tanultam meg egy nőgyógyászati kisműtét után, hogy a derekam nem feltétlenül mozgásszervi probléma miatt fáj. Persze addigra voltam röntgenen, reumatológusnál, nőgyógyásznál, de hiába, nem tudták megmondani, mi bajom van. Míg végre eljutottam egy természetesen női gyógytornászhoz, aki azonnal rávágta, hogy hát a műtét a baj. De a torna ezen is segít. Úgyhogy most egyből ebbe az irányba indultam.

Nyilván az is számított, hogy ismerem Noémit és nagyon jó szakembernek tartom, többféle óráján is jártam már és mindet szerettem. Tetszett az elgondolás, hogy elmegyek egy pár órás oktatásra és utána otthon, egyedül csinálhatom, nekem ez a Súlypontos gyógytornánál is nagyon bevált. Előre megegyeztünk, hogy megírom és ezért olcsóbban kapom, 8000 helyett 4000 volt az egész – és bár őrülten spóroltam ebben az időszakban (kontroll vesztés), ezt az összeget teljes mértékben befektetésként értékeltem.

Azt is tudtam előre, hogy az önbizalmam növelésére is remek lehetőség lesz és persze olcsó módon élveztem, hogy én vagyok a legedzettebb a résztvevők közül, de hát ez nem egy nehéz feladat sajnos. Az hamar kiderült, ahogy sejtettem is, hogy az én hasizmom nincs már szétnyílva, dolgoztam rajta eleget, még ha nem is ennyire profin, de azért még látszik rajta a legutóbbi szülés. És abban is igazam volt, hogy egy ennyire átfogó has és törzsizomfejlesztő program megoldást jelent az állandó derékfájásomra is. Már ott helyben segített, pedig még nem is gyakoroltam be a mozgásokat.

A programnak része egy étkezési tanácsadás is, azzal nem foglalkoztam, meg sem néztem. A gyakorlatokból sem csináltam mindent, megbeszéltem Noémivel, hogy mivel nem kell összezárni a hasizmaim, ezért a sorrendre sem kell ügyelnem. Szokásomhoz híven sajátos logika alapján haladtam. A 30 nap alatt csak 3-at hagytam ki, egyébként minden egyes nap tornáztam valamennyit. Néha csak 10 percet, sokszor 30-at, átlagosan mondjuk 15 perc volt naponta. Bizonyos gyakorlatokat teljesen kihagytam, másokat átalakítottam.

lyb2

A képeim persze baromi bénák, de azért látszik valamennyire a változás. Tulajdonképpen már egy hét után érezhető és látható volt az átalakulás, van, aki ruhában is észrevette. Nem mértem meg magam sem mérleggel, sem centivel, mert nem a csökkentés volt a célom, hanem az erősítés. Noéminek köszönhetően azt is képes vagyok végre elfogadni, hogy ha eszem vagy iszom, az bizony látszódik a hasamon és ez még csak nem is feltétlenül a terhességek miatt van – ilyen típus vagyok és nagy marhaság lenne ennek alárendelni bármit is.

A derékfájás megszüntetése mellett (amiben azért egyébként zajló hormonális változások is közrejátszottak), nagyon fontos volt a feladat, mint lehetőség, nekem az mindig segít, amikor szarul érzem magam. Mivel nagy koncentrációt igénylő mozgásról van szó, ezért azt is tudtam előre, hogy ez mentálisan is jó hatással lesz rám és így is lett. Meditálni talán soha nem tanulok meg, de az, hogy csak bizonyos izmaim megfelelő mozgatására és a helyes légzésre figyelek, nekem nagyon hasonló érzés, elképesztően frissítő és gyógyító minden szempontból.

lyb1

 

From → beauty

7 Comments
  1. Ó, hát ez tök jó eredmény! És a kiinduló állapot sem rossz, onnan nehezebb látványosat produkálni. De így is látszik, szuper :)))

    • Noémi és mi a tapasztalat, ha a mindennapos tornát abbahagyom, mennyire tartós a hatása egy ilyen 30 napos programnak?

      • be kell lőni a szintentartó gyakoriságot. Kísérletezgess, milyen, ha heti 3x csinálod mondjuk. Nekem megmaradt a hatása egészen addig, amíg el nem kezdtem jóízűeket falatozni és eltakarni a mindenfélét zsírral, de attól még alatta izmos maradt, csak nem látszott. Tök egyéni, hogy mennyivel lesz jó. Akinek mondjuk szétnyílt hasizomból lett összetornázva, sokáig látványos a változás és meg is marad. Neked eleve elég jó állapotban volt, tehát lehet, hogy több “inger” kell ahhoz, hogy megmaradjon. Kísérletezni kell.

      • okés, köszi:)

  2. Én mint notorius LYB újrakezdő, tudok válaszolni a kérdésedre🙂 Nekem 2,5-3 hónap kihagyás után kezd el ismét fájni a derekam, de én amikor csinálom, akkor is csak heti 2-3 alkalommal csinálom és az elég. A heti nulla meg 2-3 hónap után kezd érződni.

Trackbacks & Pingbacks

  1. Love your belly – hasizom fejlesztő és regeneráló tréning | Mozogj Noémivel!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: