Skip to content

Elvárok

August 10, 2015

Mint az eddigiekből már kiderült, félelmetesen komoly elvárásaim vannak az emberiséggel szemben. Ez a hozzám közel állókat nyilván sokkal érzékenyebben érinti, mint a többieket és csak kevéssé vigasztalja őket, hogy magammal szemben sem vagyok puhább.

Ezek az elvárások már egészen kicsi koromban kialakultak. Mármint a gerince, aztán egy darabig terebélyesedett a fa, később kicsit megnyestem, de még mindig méretes. A legalapvetőbb elvárásaim természetesen a saját igényeim alapján keletkeztek, amiknek a puszta racionalitás az alapja. Ez a JPÉ, amit sem az édesanyám igen erős törekvései, sem az iskola, később pedig a munkahelyek nem tudtak megváltoztatni. Arról lehet szó, hogy nem üvöltve képviselem ilyen irányú meggyőződésem, de attól az még ott van.

Az egyik ilyen, amiről már volt szó, hogy az iskolai jegyek nem számítanak. De ennél is mélyebb ez, a külső motivációról szól valójában, az integritásom megőrzéséről. Persze, nekem is jól esett annak idején, amikor Planicska Szilvi néni elolvadt, hogy ismerem a Sebő féle megzenésített Csokonai verset, máig emlékszem a boldogságra a szemében, hogy végre, van valaki, akinek érdemes tanítania. De nem az ő öröme motivált arra, hogy 13 évesen elolvassam Az igazi Csinszkát, ahogy a töritanár Árpi bá elismerése is csak melléktermék volt, a valódi értéket a Görgeyvel kapcsolatos többlet tudás jelentette. Egyszerűen imádok tudni dolgokat. Még jobban szeretem a fejemben lévő tudást szétszedni, másképp összerakni, rendszereket, elméleteket csinálni.

És kb. ezt várom el mindenkitől. A gyerekeimtől, a pasimtól, a barátaimtól feltétlenül. Hogy ne elégedjenek meg azzal, amit látnak, amit mondanak nekik, hanem gondolkodjanak. Ha nem tudok ilyen jellegű tevékenységet végezni, az olyan, mint egy egyre levegőtlenebb szobában ülni és szép lassan megfulladni. Pont ilyen érzés idegenekkel a szokásos kezdő köröket futni a beszélgetésben. Vagy egyszeűen csak az időtöltés kedvéért beszélgetni valakivel, mert együtt várunk valamire vagy össze vagyunk zárva. Belül a fejemben sikít egy hang, hogy ez értelmetlen, terméketlen, undorító.

És akkor még elveim is vannak. Megtörtént már, hogy ígéretes játszótéri, ovis szülő kapcsolatot tört derékbe az a mondat, hogy nevetséges szembe menni a genderspecifikus játékokkal az óvódában. Mert arra panaszkodtam, hogy a nagyfiúk nem engedik oda legózni a kislányom és ez nagy baj. Mint ahogy az is, ha a fiúk nem kapnak támogatást ahhoz, hogy a babakonyhával játszanak. Persze megmagyarázhatnám, meggyőzhetném az illetőt, hiszen Karinthy naplóival kapcsolatban milyen jókat dumáltunk. De nem megy. Aki kineveti a gender jelentőségét, azzal nem tudok mit kezdeni. Mondhatja azt, hogy nem ért egyet, beszéljük meg és lehet belőle egy érdekes vita.

Szoktam a barátaimmal, meg a családommal is vitázni. A múltkor például arra jöttem rá, hogy a katolikus vallással kapcsolatban alapvetően elhibázott az a vélekedésem, hogy a gyónás utáni ima büntetés. Hiszen egy valódi hívő számára az ima öröm. Szuper egy vita volt, köszi Isolde. Elképesztően jó érzés, hogy valami jobbá vált a fejemben lévő rendszerben és most újraépíthetem az ezzel kapcsolatos elképzeléseimet.

De mostanra kénytelen voltam belátni, hogy nem várhatom el ezt a fajta létet mindenkitől. Illetve de, nyugodtan elvárhatom, csak ne utáljam őket azért, mert nem képesek rá. Mert ez alapjában véve velem született, nem tehetek róla. Persze, fejlesztettem, de a kiindulási pont adott volt. És a többiek nagy része nem kapta ezt meg. Ahogy nem kapták meg a vele járó rengeteg szenzoros érzékenységet és beilleszkedési problémát jelentő egyéb tulajdonságokat sem. Persze azért utálom sokszor az embereket, amikor látom, hogy nem képesek, többet közt azért is írom ezt a blogot, hogy kiengedjem, ne zápuljon belém.

De nem kell ezt senkinek magára vennie. Sokféle élet van, nem kell mindenkinek az enyémet élnie. És aki nem érdekel eléggé, annak még megmondani sincs kedvem. Például a húgom életétől igyekszem távol tartani magam. Ahogy számos olvasót is lepattintottam már, amikor tanácsot kért. Magamról szólnak ezek a dolgok itt és az a jó, hogy kevés ugyan, de akad, aki hasonlóan érzi. Vagy csak elég hangos és határozott vagyok sajnos.

From → Uncategorized

One Comment
  1. VárhegyiJudit permalink

    Tetszik az “íve” a szövegnek ..olyan keményen indul és olyan szépen engesztelően végződik.
    Klassz!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: