Skip to content

Zombis

August 9, 2015

A héten be kellett ugranom valamit átvenni a Hello Anyu nevű helyre. Azt hittem, ez is csak a szokásos hipszter kávézók egyike, ezért majdnem sokkot kaptam, amikor beléptem. A hely szó szerint tömve volt anyákkal, csecsemőkkel, gyerekekkel és babakocsikkal. Ok, volt 1-2 pasi is. Aki nem szoptatott, de néhány közülük is lelkesen beszélgettek iszonyú fontos dolgokról, a kiskorúak meg zsezsegtek. Nem voltak különösebben hangosak, de azt hiszem, kevésbé éreztem volna kényelmetlenül magam, ha egy swinger partiba csörtetek be. Majdnem hasra estem, annyira igyekeztem minél hamarabb távozni anélkül, hogy bárkihez is hozzáérnék.

Mindig is így volt ez, akkor is, amikor még nekem is öt év alatti gyerekeim voltak. Szívesebben mentem volna be egy pasikkal zsúfolt kocsmába pucéron, mint egy anyákkal teli helyre. A játszótéren mindig olvastam vagy a gyerekre “figyeltem”, már ha nem homokozott, mert annál unalmasabb dolgot keveset tudok elképzelni. Bár a homokozás azért jó, mert csak odaülsz mellé, ha odatart valamit megeszed, néha megdicséred a tortákat és folytathatod a könyved nyugodtan. A nagyok kiskorában még csak az anyákat kerültem, akkoriban férfiak alig jártak játszótérre, a legkisebbnél már az apákat is kellett.

A nőknek van egy kis mentségük a borzalmas semmitmondásra, a klisék ismételgetésére, meg a gyerekük evésének és ürítésének taglalására – nekünk tényleg mérhetően összezsugorodik az agyunk a terhesség hatására (hozzáteszem, hogy az egyik része, míg egy másik viszont barázdáltabb lesz) és a hormonok tényleg kiütik az embert. A pasik csak szimplán idegesítően hülyék valszeg.

Nem, persze, hogy nem gondolom azt, minden terhes/kisgyerekes nő ostoba lenne. Nekem is vannak gyerekes barátnőim, akikkel egyébként szoktunk is az utódainkról beszélni néha. Sőt, még olyan barátnőm is volt, akivel valami ilyen gyerekes izében ismerkedtünk meg, de nyilván ő volt a másik deviáns mellettem. Az viszont sokkal gyakrabban fordult elő, hogy a körülöttem lévő nő és az emancipációnak köszönhetően most már férfi ismerősök, barátok konkrétan megőrültek attól, hogy gyerekük lett. Sokukkal meg is szakítottam a kapcsolatot. Próbálkoztam azzal, hogy találkozzunk gyerek nélkül, hogy megmaradjon valami a régi barátságból, de ezen meg szoktak sértődni az emberek. Mintha nekem automatikusan szeretnem kéne együtt lenni a gyerekükkel, csak azért, mert az övék. Hát vaze, még a sajátjaimmal sem mindig szeretek, akkor miért akarnék a máséval? Már ha nem baromi okos, inspiráló, érdekes gyerek, mint például Isolde lánya.

Szoktam panaszkodni a saját hormonjaimra, hogy trükköztek bele egy csomó dologba, de valójában az én agyamat nem tudták annyira szétkúrni soha. Mármint az anyasági cuccok. Persze nagyon szeretem a gyerekeimet és azt hiszem, eleget írtam már róluk és a nevelésükről, hogy lejöjjön, mennyi energiát tettem bele és milyen komolyan vettem. De ettől függetlenül már az elsőnél is azt gondoltam, hogy csecsemőkorukban kibaszott unalmasak. És miközben engem is foglalkoztatott, hogy mennyit és mit esznek, majd szarnak-e rendesen, sosem gondoltam, hogy ez a világ többi része számára is fontos kéne, hogy legyen. Már húsz évesen is végtelenül megalázónak gondoltam, hogy bárkit is ezzel traktáljak, mármint az orvoson és a védőnőn kívül. Ha van a témának valami jelentősége. Ahogy nem beszélgetünk az időjárásról sem hosszasan, ezt sem taglaljuk, mert értelmetlen.

Az pedig gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy közösségbe azért kezdjek el járni, mert a többieknek is gyerekük van. Persze úgy általában bajom van a közösségekkel, még a menzásokat is kínosan bénának tartottam, amikor egyszer ott jártam, én szeretem megválogatni, kivel állok szóba. Ugyanígy semmilyen élethelyzet nem jelent elég okot számomra, hogy annak kapcsán egy vadidegennel nekikezdjek beszélgetni, különösen, amíg ennyi könyv van a világban, amit nem olvastam. Az autista szülők többsége is végtelenül idegesít, mert olyan kérdéseket tesznek fel, amire már rég megtalálhatták volna a választ, ha utánanéznek, illetve olyan sztorikat mesélnek, amik mindannyiunk életében jelen vannak. Talán egy olyat megnéznék, ahol sikersztorikról, megoldásokról van szó. Bár olvastam már egy ilyen amerikai könyvet, aminek a nagy része szimpla JPÉ volt.

Elismerem, hogy találkoztam már ilyen helyeken is értékes emberekkel, akiktől sokat tanultam, az arány olyan 5 százalék lehet. Ezért szeretem az internetet, az engem érdeklő témákkal foglalkozó blogokat és fórumokat, mert így idő- és energiaveszteség nélkül kiszűrhetem, kire érdemes odafigyelni és kire nem. Elég sok barátságom, néhány szerelmem is lett így. Fura módon azt is láttam már megtörténni, hogy az egyenként érdekes, okos emberek társaságban bezombultak és egyszeriben nekikezdtek az időjáráshoz hasonló faszságokról hosszan beszélni. Úgyhogy értem én, hogy ez egy nagyon erős hatás, ami valamiért nálam nem annyira működik. Csak nekem ne kelljen ott lenni.

FOR TV WEEK -- DO NOT PURGE --  Rick Grimes (Andrew Lincoln) - The Walking Dead - Season 4 _ Gallery - Photo Credit: Frank Ockenfels 3/AMC

FOR TV WEEK — DO NOT PURGE — Rick Grimes (Andrew Lincoln) – The Walking Dead – Season 4 _ Gallery – Photo Credit: Frank Ockenfels 3/AMC

4 Comments
  1. Elég sűrűn járok a Helloanyuba, és ennek nem az az oka, hogy végre egy hely, ahol hasonszőrűekkel megbeszélhetjük a napi székletet és nyálmintát, hanem mert ott lehet leülni úgy, hogy az egyébként egész nap velem lógó másfél éves ikreket elereszthetem. Több ismerősömmel találkozunk ott, legyen az kisgyerekes, nem kisgyerekes, és ennek ennyi az oka: a hely olyan vendéglátóipari egység, amely arra optimalizál, hogy a gyerek is ellegyen. Nem tudok másik ilyet. Persze vannak bababarátnak titulált éttermek, ahol akár 2-3 IKEA Antilop etetőszék is van és egy asztalka színezni. Hullám!

    Törzsvendégként úgy láttam, sokan hasonló okokból járnak oda, illetve vannak kismama közösségek, akik tematikus találkozókat tartanak ott, mosható pelus, hordozókendő, mittoménmi. Azzal kiegészítve, hogy számomra rejtély, mit lehet mosható peluson, ilyesmin hetente megbeszélni, úgy gondolom, hogy éppen mert ez a tematikája a találkozóiknak, nem lehet elvárni, hogy a kortárs irodalom legyen a téma.

    Számomra fájdalmasabb, hogy az elmélyült beszélgetés mással nagyon nehézkes, nem is a hormonok, agyi beszűkülés az ok nálam, hanem egyszerűen nem tudunk a velünk rohangáló gyereket is szemmel tartva, istápolgatva udvarias felszínességnél mélyebbre menni akár a játszótéren, akár más, gyerekkel látoghatható helyen, mármint azokkal az emberekkel, akikkel ilyen közegben véletlenül egymás mellé keveredünk, és szimpatikus a másik. Ilyen játszótéri ismerősömnél a Facebook visszaigazoláskor döbbentem rá, hogy azta, miféle könyvek vannak mögötte a profilképén, de jó. Azóta sem volt alkalom szóba hoznom.

    Azt érzem, hogy nemcsak én, de sokan mások is úgy vannak vele, hogy azért járnak gyerekesek közösségébe, mert ott tolerálja a másik, a világ, a környezet, hogy ők bizony gyerekkel vannak. És a toleráláson nem azt értem, hogy például bemegyek gyerekkel a postára, és ott nem húzza senki a száját, ha sírás van, mert lassú a sor – húzza felőlem, én sem szeretem, ha sírnak mellettem, mondjuk az sem esik jól, ha húzza valaki a száját persze.🙂 Toleráláskor arra gondolok, hogy egyáltalán bejutok a posta épületébe babakocsival.

    • Teljesen igazad van, rengeteg szempont kimaradt, már írás közben is tudtam. De nekem a blog szerzőjeként most nem volt már célom, mint hogy leírjam, mennyire kiakadtam, ahogy oda beléptem, és mi van ennek a hátterében. Teljesen helyénvalónak érzem, hogy vannak ilyen helyek, ahová el lehet menni gyerekkel, senkit nem ítélek el, amiért jár oda. Én nem mennék, mert attól, hogy az enyémen kívül ott van még egy csomó másik gyerek, akiket nem szeretek, ergo sokkal idegesítőbbek, mint a sajátom, elveszíteném az előnyt, ami miatt mentem. Egyébként játszóházba vallásos buzgalommal jártam mindig is a gyerekkel, de ugye ott nincs szükség az én részvételemre.:) Azt is tudom, hogy az idegen anyák között rengeteg potenciális barát van, helyesbítek, akadhat 1-2. És hogy gyerek mellett nehéz értelmes dolgokról beszélni. Nem a kortárs irodalom az elvárásom, már csak azért sem, mert a nagy részéhez nem is értek. De ugyanazokat az értelmetlen köröket nincs kedvem futni minden alkalommal, akkor inkább nem beszélek. Nekem persze mindig vannak stabil barátaim, akikkel tartom a kapcsolatot a gyerekek mellett is, függetlenül attól, hogy nekik van-e és így megmarad a normális életem is. Ja, meg mindig dolgozom is a gyerekek mellett, ami szintén segít. És ezzel megint nem azt mondom, hogy mindenkinek ezt kell csinálnia, csak ezek fontos tényezők.

  2. Értem, és igazad is van, nekem is sok pl. a Helloanyu, ha sokan vannak, sőt a fiúknak is sok, akkor szeretünk ott lenni, ha páran lézengenek.

    Igazából azt a konkrét helyet akartam megvédeni, hogy ne legyen feltétlenül szimbóluma annak (vagy legalábbis több dolognak), amit a posztban írsz, és amit megértek, mert néha én is tapasztalom, csak mások vagyunk, és te másképp, többször stb.

    Még a kávézó védelmére mondom, hogy jókat tudtam ott enni, pl. Házikó régen beszállító volt, csak sajnos kicsi a piac, megszakadt a kapcsolat, illetve volt már, hogy ottani szitternek fizettem, és kaptam munkaállomást fent, addig a gyerekekkel más foglalkozott lent – mert én is dolgozom picit a fiúk mellett, de pl. egy fénymásolószalonba is macerás gyerekkel menni.🙂

    • wow, milyen menő dolgok vannak ott, köszönöm, hogy árnyaltad a véleményem:) Házikó meg valszeg nem a piac kicsisége miatt nem szállít be, hanem mert sajnos a profit share nem volt működő üzleti modell.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: