Skip to content

Vizuális

July 22, 2015

Dobálja nekem a Facebook, meg persze az ismerőseim is az autista témákat. Némelyik cikk érdektelen, némelyik, mint pl. a Jaksity interjú, végtelenül ambivalens, de akad nagyon jó is. Legnagyobb megdöbbenésemre az egyik legokosabb, leghitelesebb anyag nem egy szakértő vagy egy érintett nevéhez kötődött mostanában, hanem egy képzőművészéhez. Nem tudom, milyen művész Tarr Hajnalka, de az valószínű, hogy remek megfigyelő, elég kevés az előítélete és képes rendszerben látni a világot. Ez alapján egyébként akár érintett is lehetne.:) Az origós interjúban nagyon kevés nem teljesen igaz dolog van (pl. nem minden autistát zavar, ha koszos lesz a keze, némelyik kifejezetten élvezi a különböző textúrájú, akár mocskos anyagok érintését), a nagyja viszont csodálatosan informatív, kedves és mindenféle szakmai szempontból megalapozott.

Egyetlen gond van ezzel a cikkel: hogy ez a fajta hozzáállás nem csak autistáknak járna. Értem én, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknél még nagyobb szerepe van az önkifejezésnek, de én azt szeretném, ha egyetlen ötévest sem basztatna azzal az óvónéni, hogy miért nem rajzol embert. Sose is értettem, ki volt az a barom, persze nyilván nem egy ember hozta létre azt a végtelenül ostoba elvárás rendszert, ami alapján minősítik utódainkat hároméves koruktól.

A probléma nyilván onnan indul, hogy a pedagógiában létezik a normális gyerek kategória. Abban speciel igaza lehet Jaksitynak a hvgs interjúban, hogy pusztán a diagnosztizált autista gyerekből több van jelenleg, mint leukémiásból, rákos és cukorbetegből összesen. És akkor mennyi lehet, akinek nincs flepnije. Ha hozzájuk vesszük csak az ADHD-sokat, máris akkora számú csoportot kapunk valószínűleg, hogy ezt az egész normalitás dolgot el lehet felejteni a picsába. Még azt is el tudom képzelni, hogy hatéves kor alatt különösen alacsony a tisztán neurotipikusnak nevezhető gyerekek száma, és csak utána, az iskolában szekálják őket átlagosra.

Normális gyerek tehát vélhetően nagyon kevés van. Ezért aztán semmi értelme ugyanazt elvárni tőlük, a rajzolás tekintetében meg aztán konkrétan abúzus. Gyilkolni tudnék, amikor panaszkodnak a szülők, hogy a gyerek nem szeret rajzolni, sőt, ügyetlen. Tényleg? Egyrészt te mennyi időt töltesz kreatív tevékenységgel baszod? Nulla órát? Akkor talán először magadban kellene keresni a probléma gyökerét. Másrészt: hány eszközzel próbálkoztál már? Adtál neki papírt, ceruzát és nem rajzolt a kis rohadék? Azon elgondolkodtál már, milyen rengeteg opció létezik ebben a témában?

Oké, én nagyon tudatosan készültem a szülővé válásra tizenéves koromtól. Ráadásul elég jó könyveket találtam, amikből okosodtam. De az józan paraszti ésszel is felfogható, hogy a vizuális nevelésnek és fejlődésnek bármi a része lehet. Rajzolhat, alkothat a gyerek a kezével, a testével, gyurmával, kaviccsal és akár kajával is, csak nem ebéd közben. Én bármit támogatok, amivel szívesen dolgoznak, akár a paradicsomszószt is kenegetheti a papírra, csak ne a bio DM-eset, mert az drága hozzá. Az önkifejezés mellett járulékos hozadék az a csodálatos csönd, ami az ilyen munkákat kíséri. Na jó, a szarral rajzolást nem engedném, akármennyire is élvezi és kussol közben, a mai napig csak csodálni tudom Temple Grandin anyukáját, amiért kibírta az első négy évet.

ez a legkisebbem egyik nagyon korai képe, még óvóda elejéről, ki is van téve a nappaliban, annyira szeretem

11751384_865224806887803_1155086577_n

Az eszközök biztosítása mellett a másik nagyon fontos dolog, amire minden gyereknek szüksége lenne, az a totális elfogadás alkotás közben is. Ne akarjuk már megmondani neki, hogy néz ki egy macska. Vagy hogy milyen színű a fű. Azt meg aztán végképp nem, hogy mi legyen a témája. Nem akar embert rajzolni – kit érdekel? Akkor csináljunk együtt tervrajzot vagy kincses térképet vagy építsünk labirintust. Vagy csak hadd rakjon egymás mellé geometriai alakzatokat, akkor is, ha nem autista. Lehet, hogy ez csak egy korszak lesz az életében, lehet, hogy később rajzol embert vagy kutyát vagy akármi mást is. Lehet, hogy felnőttként nem fog rajzolni, mert nem lesz igénye. Nekem sincs, pedig gyerekkoromban zseninek tartottak egy rövid ideig. De nem voltam az, csak más volt a gondolkodásom, mint a normális gyerekeké és ezért kitűntem. Ahogy a gyerekeim sem zsenik, de tagadhatatlanul megdöbbentően szép dolgokat alkotnak időnként. És nekem csak az a dolgom, hogy tapsikoljak az örömtől és biztosítsam a hátteret, meg elvigyem a versenyre. És aztán, amikor már nem akar többet festeni, elfogadjam és befogjam a szám, akármennyire is szeretném, hogy folytassa. Mert persze ez is megtörténhet. Majd ha öreg lesz, újrakezdi, ha lesz hozzá kedve.

Varga Máté rajzaiból elképesztő szép selyemsálakat csinálnak az autisticartnál

20150710autista-rajz1

 

 

From → gyerek

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: