Skip to content

Coming out

May 20, 2015

Vannak dolgok, amikről tudom, hogy az elveim alapján mit kellene gondolnom, de mégis egészen más van a fejemben. Általában igyekszem ezt csak szűk körben kommunikálni, de attól meg bűntudatom van. Ebből is látszik, hogy a bűntudat milyen hasznos dolog, ha az ember helyesen használja fel, mert most kijövök a szekrényből.

Múlt héten Isolde kérdezte, hogy mit gondolok az oriblog gyerekmentes posztjáról, mert hogy szerinte nem okés. Elolvastam és bár a nagy részével egyet értek, de nekem sem jön be az a blog, viszont gyorsan megkérdeztem a doktornőt, hogy ugye én nem vagyok ennyire szélsőséges? Mert tudom én, hogy szükség van a szélsőségesekre és saját magamban is nagyra értékelem a megszokottól való elrugaszkodás képességét, de inkább mégse ebbe az irányba szeretném fejleszteni a személyiségemet. (Ez a kifejezés sokkal viccesebb, ha ismeri az ember a hozzá tartozó sztorit is. Igény esetén elmesélem majd.)

Azóta vizsgálgatom magamban, hogy is állok ezzel a gyerek-kérdéssel, de a franciaországi levelezőbarátomnak már kénytelen voltam megmondani az igazat. Az a helyzet, hogy pusztán elvi alapon teljes mértékben a választás joga mellett állok. És nálam jobban kevesen gyűlölik az evolúciós késztetést, meg a társadalmi elvárásokat. Bár ez utóbbi nem is volt rám különösebb hatással, mondhatni hideg fejjel döntöttem úgy kora tizenévesen, hogy nekem lesznek gyerekeim. Azt hiszem, az lehetett a motiváció, hogy mivel 12 éves koromtól bébiszitterkedtem, sok jó példát is láttam a családi életre és a nevelésre, így a saját anyámmal kapcsolatos tapasztalataim nem vették el a kedvemet. Képes voltam átlátni, hogy bármennyire is borzalmas ennek a nőnek a gyerekének lenni, ez csak egy a sok közül és ha jól csinálják, ez egy működő koncepció. Mondjuk a két legjobb példa, akik miatt így döntöttem, később elváltak, de a gyerekeik akkor is jó fejek lettek, ami csak még jobban megerősít, hogy ügyesen mértem fel őket.

Szóval én aztán senkinek nem fogom azt mondani, hogy mindenképpen legyen gyereke, mert hogy a francba tudnám én eldönteni, hogy mi a jó neki? És az önmegvalósítás is fontos, abban viszont egészen biztos vagyok. De mélyen a kis szívemben azt gondolom, hogy mindenki nagyon hülye, aki nem csinál gyereket, mert ez a legjobb dolog a világon.

Tekintettel a bébiszittelésre, én egyáltalán nem gondoltam, hogy könnyű lesz, de még engem is meglepetésként ért néhány részlet. Utáltam terhes lenni és bár könnyen szültem, az is csak egy muszáj ügy volt, hogy legyen belőle gyerek. De akármilyen szar volt folyton felkelni, aggódni, cipelni, kivárni, etetni, akkor is végig tudtam, hogy ez valami nagyon szuper helyre visz. Egyértelmű volt, hogy ezekből a kis izékből egyszer emberek lesznek és én mondom meg, hogy milyen emberek.

Amíg egészen kicsik voltak, nem izgattak túlságosan, de azt mindig is érdekes volt látni, mennyire látványos hatással vagyok rájuk. Aztán ahogy nagyobbak lettek, a legszórakoztatóbb lényekké nőtték ki magukat. Nagyon szerettem, ahogy gondolkodtak, lelkesedtek, érdeklődtek – azt hiszem, ebből a szempontból a mai napig gyerekes vagyok, azért is jövök ki olyan jól az okosabbjával. Olyan 10-12 évesek lehettek, amikor rájöttem, akár nyugodtan meg is halhatok, mert tulajdonképpen készen vannak, már nem lehet őket elrontani. Persze akkor még nem tudtam, mennyit változnak a kamaszkor hatására, de ezzel együtt is igazam volt. A jóságuk magja addigra megvolt, inkább csak cizellálódott, nem nőtt.

Most, hogy teljesen felnőttek, nyugodtan mondhatom, a gyerekvállalás életem legsikeresebb projektje. A kicsivel persze még rohadt sok munka lesz, de tudom, hogy az is megéri. Tényleg elképzelhetetlen érzés egyszerre ennyire közel lenni valakihez, tudni, hogy benne van a részed, de mégis önállóan működik és a létezése nem a te felelősséged már.

Nyilván nem való ez mindenkinek. Nem is vonzó mindenkinek. És hát sok munka. Nem is feltétlenül fizikailag, sokkal inkább tudatilag, de én szeretek kitalálni, megoldani, ezt is annak éltem meg hosszú távon.

From → feministás, gyerek

4 Comments
  1. Nagyjából mindennel egyetértek, csak azzal nem, hogy “én mondom meg, hogy milyen emberek lesznek belölük” ès ezzel nem a felelösség alól akarok kibújni

    • jajmár, hát semmi mást nem akartam belőlük csinálni, mint amit már korábban írtam az értékesben. legyen érdeklődő, motivált, tartsa tiszteletben a többiek szabadságát és integritását, de ne tartsa tiszteletben a tekintélyt, kérdőjelezzen meg minél több dolgot, gondolkodjon sokat azon, mi a helyes. Találja meg, mi teszi boldoggá és harcoljon érte. Hogy erős legyen és okos és bátor és egészséges – ez mind elég jól sikerült

      • Pöttöm permalink

        mona, evvel a hozzászólással mindent elmondtál amilyen elven működünk a családdal. Még akkor is ha ez a jelenlegi hazai társadalom nagyrészével szembepisálás. De úgy gondolom csakn így lehet önállónak lenni. Mert ok most ez van, de bármi jöhet. ÉS csak az tud önűlló döntéseket hozni, aki gondolkodik, és nem másoktól függ hogy mit tegyen.

Trackbacks & Pingbacks

  1. #130 | nimbusz

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: