Skip to content

Búcsú

May 9, 2015

Elment hát végül az ember, aki visszahozta a zenét az életembe. Nem magától és nem túl elegánsan, de ez nem teszi semmissé sem a rengeteg rosszat, sem a legalább annyi jót, amit hozott. Talán a rossz sem volt mindig szándékos, ahogy néha a jót is direkt csinálta. Akárhogy is, itt ülök két nagy, szépen szóló hangfal között és a The Staves-t hallgatom, flacben – ezt már a lányom mutatta, olyan, mintha a sosem látott nővéreim énekelnének a fülembe.

Az erősítő és a hangfalak mellett itt marad velem Eric Clapton, Jacques Loussier, a Bonobo, Manoya, Chris Jones és megnyertem a True Detective-et, meg a Big Bang Theoryt is. Ezen kívül sok év után visszamentem a világba, új barátokat szereztem, nemrég rávettem magam egy olyan bulira, ahol alig ismertem valakit. És nem csak ott voltam, de beszélgettem is az emberekkel, jól éreztem magam. Azt hiszem, megbocsátottam a világnak, hogy a tizenéves korom óta bálványozott liberális hetilap volt életem egyik legrosszabb munkahelye, ahol nőként a legborzalmasabban éreztem magam. Tény, hogy korábban kevésbé is volt fontos nekem ez a téma, de ettől még iszonyú csalódás volt. Persze nekik sosem bocsátom meg, az egyes embereknek sem. Basszus, most jöttem rá, hogy valószínűleg Iván is tudott mindenről, jellemző, mennyire naiv tudok lenni. Még új ügyfelem is van, akit szeretek és talán lesz még másik is.

Igen, annak ellenére, mennyire érzékeny vagyok mások hangulataira, kisugárzására, sokszor nem vagyok hajlandó észrevenni a legnyilvánvalóbb dolgokat sem – főleg, ha olyanról van szó, akit kedvelek. Nem baj. Tényleg nem, mert minden egyes kudarcnál fel tudom sorolni, mit nyertem belőle mégis, mivel lettem több. Még soha nem volt semmi rossz az életemben, amiből nem tanultam valamit. Az más kérdés, hogy ennek ellenére, tudva, mi következik is hajlandó vagyok belemenni néha ismerős dolgokba, ha elég élvezetes pillanatnyilag. A fájdalom majd később jön, most koncentráljunk a gyönyörre.

A legfontosabb talán, hogy visszamentem táncolni. Teljesen jellemző, hogy legutóbb a nehezen feldolgozható nagy szerelem után tagozódtam be megint a tükör elé, akkor a Trafóban. Persze én is ott voltam, de Murányi Zsófi akkor kicsit megmentette az életem. Nem győzöm elég sokszor elmondani, mennyire hiányzik – de remélem, az amerikaiak is értékelik. Senki másnál nem éreztem olyan jól magam, pedig igazán próbálkoztam sokféle órával. Ez most más, sok szempontból kevesebb, a fizikai feladat kisebb, de lelkileg meg több. És talán pont erre van most szükség.

A múltkori óra végén egy meditációs jellegű szám ment (úgy egyébként nagyon jó a zene és szépen is szól, annyira hálás vagyok érte) és hosszú perceken keresztül azt láttam, éreztem, hogy egy hatalmas, egyre zsugorodó, sugárzó arany gömb van előttem, ami a végén ott maradt a tenyeremben és feloldódott bennem. És még csak nem is drága.

2

From → pasi, zene

2 Comments
  1. Lappantyú permalink

    valamit úgy mondanék, úgyhogy azt mondom: szia!🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: