Skip to content

8-10

May 6, 2015

Azt mesélte egy barátnőm, hogy a sématerápiában megkérik a pácienst, osztályozza a párkapcsolata szenvedélyességét 1-10 skálán. Ha 8-10 az érték, a terapeuta kezdhet aggódni. Elméláztunk azon, mennyire szomorú is ez, de közben meg mégsem. Mert ennyire heves érzelmeket érezni folyamatosan baromi fárasztó dolog ám és bár nem láttam még ilyen irányú kutatásokat, de szerintem biztosan rongálja az ember idegrendszerét is hosszú távon.

Pedig ugye mindenki ezt akarja, a nagybetűs szenvedélyes szerelem, amiért bármit megtesz az ember, ami megváltoztatja az életed – ezzel tömik a fejünket, főleg a kislányokét már gyerekkorunktól. Azt hiszem, valójában nagyon kevés embernek van része ebben az érzésben. Nincs rá semmiféle bizonyítékom, de szerintem ez a fajta mindent elsöprő, tényleg nagyon nehezen ignorálható érzés csak bizonyos típusú ideg  és hormonrendszerrel rendelkező egyedekben tud létre jönni. Szóval azt mondom, hogy ez tényleg kémia, senki nem tehet róla, hogy van neki vagy nincs ilyenje. Semmi egyébtől nem függ, legfeljebb egy kicsit a kortól, de ugye ebből a szempontból is a hormonális hatások a meghatározóak. Kamaszkorban jellemzőbb, de az gyakorlatilag egy rémisztően sokáig tartó megváltozott tudatállapot, úgyhogy abból nem indulnék ki hosszú távon. Mindenesetre a tizenéveseket sújtó kémiai folyamatoknak köszönhetően abban az időszakban olyanokat is elkap a sodrás, akik később soha többé nem kerülnek veszélybe. Aztán persze párás szemmel emlékeznek vissza a nagy szerelemre és előfordulhat, hogy soha nem lesznek igazán elégedettek az érzéseik hőfokával. Vicces módon én akkoriban nem értettem, mi ez a felhajtás, a Rómeó és Júliáról mindig azt gondoltam, hogy ezek teljesen hülyék, hát annyi opciójuk volt valójában.

84690-004-D096CCF6

Felnőttként megélni, hogy szinte semmi másra nem tudsz gondolni, csak a szerelmedre, hogy gyakorlatilag fizikai függőséget okoz az érintése, az idő és helybeli eltávolodás meg elvonási tüneteket, már egyáltalán nem annyira kellemes. Illetve persze kurvajó és szerencsés esetben a szex is csodálatos, de basszus nem szólhat erről az élet, dolgozni kell, gyereket nevelni, olvasni és mindenfélét, amit egyébként is szokott az ember. És mégsem megy, hiába akarod az eszeddel, hiába próbálod tudatosan kontrollálni, tényleg mintha valami drog lenne. Nagyon az elején meg lehet próbálni gyorsan elfutni, de ha mondjuk a kollégád az illető, elég nehéz és akkor rendesen megszívtad. A másik lehetőség, hogy megadod magad és élvezed, amíg lehet. Mert persze ez soha nem tart sokáig.

Nem azt mondom, hogy egy ilyen egymásnak csattanós ügyből nem lehet tartós kapcsolat, nyilván lehet. De a szerelem minősége változik. Illetve azt sem vonom kétségbe, hogy van, akinél képes örökké is eltartani, ez esetben őszinte részvétem. De általában átalakul. Lehet belőle erős kötődés, pozitív vagy negatív kimenettel. Miután felszállt a köd, tényleg megszerethetik egymást, észrevehetik a másik valódi egyéniségét és élhetnek boldogan – feltételezhetően egy egészen más hőfokon. Vagy minden átfordul, szinte már gyűlöletbe, de mégis van vágy. Az emberek azt hiszik, ilyen csak a filmekben létezik, pedig dehogy.

bittermoon

Maga az égés is nehezen viselhető, tényleg emésztő. De az az érzés, ahogy kezd visszahúzódni és egyre több olyan dolgot látsz meg, ami persze addig is ott volt, csak elfordítottad a fejed, az különösen ijesztő. Mert az ember már tudja, mi következik: végtelen üresség és szomorúság. Jó esetben, talán ha rendesen megélte az ember, nem tart sokáig, de velem már megtörtént, hogy mivel én még eléggé a hősugárzós szakaszban tartottam, a másik meg inkább elmenekült, több mint tíz év kellett hozzá és egy másik hőkezelés, hogy rendesen túljussak rajta. Kutyaharapást szőrivel, csak kevés a megfelelő kutya. Hálistennek. Vagy hogy.

Mivel az áldozat a hormonális függőség hatására elveszti szociális érdeklődését, a felébredés után azonban különösen nagy szüksége van támogatásra, a jelenség komoly terhet jelent a barátságok számára. Ha a többiekkel is történt már hasonló, nyilván könnyebb az alkalmazkodás, de az énmegmondtamelőre mondatot nehéz visszanyelni. Kivéve, ha senki sem tagadja, hogy voltak, akik megmondták előre. Ilyenkor jönnek a nagy vallomások, hogy mi is zajlott a színfalak mögött valójában, mennyi bántás, konfliktus, hazugás elviselése volt a szenvedély ára. Egy pillanatig sem azt akarom sugallni, hogy nem éri meg. Ó, dehogynem. Csak ne jöjjön nagyon gyakran kérem szépen.

 

From → feministás, film, pasi

4 Comments
  1. Igen-igen jó kis poszt ez megint…

  2. Heti egy legalább van. Ajtócsapkodás. Utálat, minden van. És igen, lehet engem lenézni, utálni, de a gyerek nézi. Most micsináljak??
    Terápia kellene.

  3. Amúgy a pasikra mennyire jellemzö a posztban leirt jelenség? Attól tartok, hogy a nökre sokkal-sokal jobban.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: