Skip to content

Miért segghülyék a férfiak?

April 30, 2015

Rég volt már dühös férfigyűlölő szövegem és mivel a fenekemet már kiposztoltam a másik blogban, most a hagyományos eszközök segítségével növelem a nézettséget. Meg hát adott is a megfelelő hangulat.

Van egy olyan statisztika, hogy a férfiak egyből mennyivel feministábbak lesznek, ha lányuk születik. De úgy tűnik, ez a remek hozzáállás nem feltétlenül jelent valódi változást, pusztán csak az utódnak akarnak jobb életet. A többi nő, köztük a feleségük, a gyerek anyja nyugodtan szopjon tovább, már úgyis megszokta. Egy friss kutatás szerint, amiben heteroszexuális férfiakat kérdeztek meg, a pasik elsősorban intelligens (81%), független (66%) és erős (48%) leánygyermekre vágynak. Olyannyira megengedőek, ha nevük örököséről van szó, hogy még azt sem várják el a kiscsajtól, hogy feltétlenül vonzó külsővel rendelkezzen (11%), az otthonteremtés (5%) meg aztán végképp egy elavult marhaság.

Ha azonban arról van szó, hogy milyen legyen a feleségük, máris egészen más a kép. Persze legyen okos (72%), mert az most már státusz szimbólum. Viszont ne felejtsük el, mire is való egy feleség elsősorban, úgyhogy legyen vonzó külsejű (45%). És persze egy okos nőnél egyfajta mellékhatás, hogy független (34%), szóval nem baj az, főleg, ha ugyanilyen arányban édes (34%) is. És persze klassz dolog, ha erős az asszony (28%), de mégis csak nőről van szó, akinek funkció vannak, úgyhogy a gondoskodás (27%) az alapfelszereltséghez kell, hogy tartozzon.

Ha van valami, amivel igazán fel lehet baszni, az az ostoba álszentség. Persze, legyen jó az én kislányomnak, mert az ő egyenjogúsága már nem az én előjogaimat fogja csorbítani. Hát elmentek ti mind a picsába, de tényleg.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy ezekből a számokból sok más dolgot is ki lehet olvasni. Az én saját tapasztalataim viszont pontosan a fentieket támasztják alá.

1230458843452935016

From → Uncategorized

11 Comments
  1. Mondjuk ezen most elgondolkodtam, de bevallom, hogy én is más tulajdonságokat várok el a férjemtől, mint a fiamtól. Asszem. Nem mintha lenne fiam.

    • hát rövid távon nyilván. de egészen hosszú távon, úgy értem, hogy milyen ember lesz belőle? és a mellékelt tulajdonságokat férfiakra vetítve vajon lennének eltérések? de különben baromi érdekes felvetés, ezen elgondolkodom én is.

  2. Hát, nekemfiam van.
    És én a férjemtől is meg tőle is elvárom, hogy ne tiporják szarba a munkámat, ti. házimunka.
    Igaz, még csak két éves, de elég indulatos tudok lenni, amikor lebassza a foldre a kabatjat (mint az apja a budos zoknit).
    Na.
    Remélem, lány lesz a következő. Khm.. Bár foggal-korommel harcolok, de neha leszarom. Mert elfaradok. Olyan lassu a valtozas,es neha meg mintha visszafele haladna.😦

    • MI AZ HOGY REMÉLED, LÁNY LESZ A KÖVETKEZŐ?!!!! micsoda szexista megnyilvánulás ez, majd őrá ráterhelsz mindent, amit a két pasitól nem tesz meg a kedvedért? illetve nézzünk szembe a ténnyel: jelen esetben a nagy része az apán múlik. ha ő leszarja, akkor a fia is azt fogja valszeg.

      • Dehogy terhelem rá! Jaj, nem igy gondoltam.
        Hanem, hogy kicsit talán átértékeli télleg a apja a dolgokat, vagy nemtom.
        Nem várom, hogy majd miatta velem is másképp bánik, vagy ilyesmi.
        Én tényleg szeretnék egy lányt, de nem azért, hogy majd őmiatta nekem jobb lesz. Nem lesz amúgy. És én szivesen kiállok magamért, mert megszoktam, hogy ki kell. Meg érte is ki fogok, talán még inkább, mint magamért. Ha érted.
        Szeretném, ha neki egy kicsit jobb lenne már, mint nekem, illetve ha sokkal jobb lenne, könnyebben tudna érvényesulni, és ehhez az kell, hogy ne nyomjam le, ne akarjam, hogy neki is szar legyen, csak mert nekem az.
        Pedig nekem is egyre konnyebb amugy, mar jobb dolgom van, mint pl anyamnak. De ugye nekem en vagyok a merce, nem anyam. Ha o lenne, akkor kibaszott elegedett lennek az eletemmel.

      • Es mondjuk ez a velem ordibalas elegge elszomorit…😦

      • jaja, az engem is elszomorított így utólag, azért is kértem elnézést, nagyon nem volt szép dolog

      • Köszönöm.

    • Nekem lányom van (két éves), de az is lebassza a kabátját a földre, mi több, spenótos tésztát dobál a frissen felmosott konyhakőre, pedig sem az apja, sem én nem teszünk ilyet :)) De komolyra fordítva a szót, szerintem az is egy hiba, ha az egyes férfiak rossz tulajdonságait rögtön a nemükhöz asszociáljuk, ti. azért rendetlen, vagy épp álszent, mert férfi. Én szánalmasan rendetlen vagyok nő létemre, és olyannyira nem tisztelem a házimunkát, hogy simán átgyalogolok cipővel a saját magam által felmosott parkettán, és a férjem vágyott tulajdonságainál magasabbra pontozom azt, hogy vonzó legyen és gondoskodó, mint a fiaméinál. Kb ugyanazok vannak a listán, csak más a sorrend, szóval simán álszent is vagyok, ha ez az. De mondjuk mindig mondják a barátnőim, hogy férfiasan gondolkodom :))

      • szándékaim szerint nem a biológiai nemük miatt társítottam a férfiakhoz az álszentséget, hanem mint elnyomó közösség érzem őket annak. ez pont olyan, mint amit most az amerikai rasszizmusról írnak: nem baj, hogy fekete az elnők, de azért a szomszédom legyen fehér.
        a vonzóság alapjában véve meg a te fejedben létezik, szóval nem igazán lehet objektív tulajdonságként tekinteni rá. a gondoskodást nem igazán értem, hogy az mit is jelent.

  3. najó, bocs, kicsit elszállt az agyam:)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: