Skip to content

Olasz kaja

March 31, 2015

Ez a négy nap többek között arra is jó volt, hogy helyre állítsa a korábban igen jó, ám pár éve csúnyán megtépázott kapcsolatomat Olaszországgal. Most már akár Rómába is visszamennék, csak nem egy halódó szerelem felélesztése okán és akkor talán még élvezném is.

Szóval ettünk, ha már arra jártunk, bár étteremben nem voltunk, csak a már mondott álldogálós pizzériában. Utána viszont vásároltunk és főztünk, ami nekem sokkal nagyobb élvezetet jelentett őszintén szólva. Arra jutottam, hogy nekem nem szabad szállodában laknom. Utálom a sok embert egy rakáson, nem szeretek tömegben enni és bizalmatlan vagyok a felszolgált kajával szemben. Ja, meg a pénzt is sajnálom rá, bár ugye nem jellemző, hogy fizetnék. Az viszont, ha egy lakásban töltöm külföldön az időt, ahol konyha is van és ahol nyugodtan lehet pizsamában reggelizni, megnyugtat, elveszi az utazással járó stressz nagy részét.

Szóval péntek reggel nekiindultunk reggelit és parkolójegyet venni. A helyi Coopban reggel 8-kor az a vicces meglepetés ért minket, hogy 8:30-kor nyitnak, konkrétan röhögtünk, hogy mik vannak. Viszont a bejárat melletti automatából lehet venni cuccokat, ki is próbáltuk és szereztünk tejet. Persze felesleges volt, mert a következő házban volt egy pékféle, ahol megvehettük volna, de legalább ez is megvolt. Na, a kenyér és a péksütemény nagyon gyatra, vérlázító szarokat vettünk később a Coopban is, még a Lidl volt a legjobb.

És úgy általában is a Lidl volt a legjobb, az a helyzet. A magyar árakhoz képest hihetetlenül olcsón vettünk elképesztően finom dolgokat. Alig bírtam magam visszafogni a zöldségek, húsok és saját márkás cuccok láttán. Friss tészta fél kiló 250 forint. Cantuccini 400. Az itthon sosem látott minőségű sütnivaló kolbász árára nem emlékszem, de nem lehetett drága, ha a nagylányom is vett korábban, nem telik az ösztöndíjból.:) Azt sejtettem, hogy a tészta, meg a süti jó lesz, a kolbász sem ért váratlanul. De a krumplin és a cukkinin úgy ledöbbentem, hogy legszívesebben leültem volna kicsit és a kezembe hajtott fejjel gyászolom, hogy haza kell jönnöm és többet nem ehetek ilyet. Persze inkább sütöttem tovább a krumplit, mert rohadt éhesek voltunk.:)

És nem csak a Lidl. A szomszéd utcában lévő, még üzletnek sem nevezhető zöldségesnél (csak be volt hányva egy helyiségbe egy csomó láda) természetes volt az olyan minőségű mángold, amit még soha nem láttam itthon, és egy rakás más zöldség, amit nálunk alig esznek. Nem tudtam, hogy sírjak vagy vásároljak fel mindent. Komoly önuralomra volt szükségem, hogy ne hozzak haza két nagy ládányi élelmiszert, de persze néhány dolog így is befigyelt.

A kajától függetlenül is nagyon klassz volt minden. Az emberek szépek voltak és kedvesek, de nem olyan nyomasztóan designosak, mint Velencében. Láttam néniket rendes néni hajjal végre, nem csak végtelenül dögös frizurával.

From → utazás

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: