Skip to content

A romantika veszélyei és az abszurd, valamint az irónia élvezete

February 9, 2015

Az ember, akivel nem járunk, abszurd rajongó (mint kiderült, a gyerekeim is, kívülről fújják a Besenyő családot), így időnként Lart Pour Lart videókat nézünk. Mivel régóta nincs tévém, kevéssé ismerem a munkásságukat, főleg a noooooormális-jellegű jeleneteikkel azonosítottam őket. Holott számos, szociológiai és pszichológiai szempontból is félelmetesen pontos, illetve fájdalmasan vicces sztorijuk van. Mondjuk azokon a közönség nem annyira röhög, mert nem érti, hiszen fejlett verbalitásra és erős elvonatkoztatási képességre van hozzá szükség. Az ilyen helyekre meg láthatóan azért mennek a népek, hogy az idétlen pofákat vágó Boborjánon mulassanak.

Az egyik kedvencem az osztályfőnöki óra, ami az átlag tanár részéről megnyilvánuló, az önértékelési problémákban gyökerező szadizmus és nárcizmus csodálatos összefoglalása, egyszerre hátborzongató és a túlzások miatt hisztérikusan nevetséges. Pont ilyen köpenye volt a felső tagozatos fizika tanáromnak és ilyen fejeket is vágott. Kivéve, amikor a lányokat fogdosta a szertárban. Eszembe is jutott, hogy a tanári hivatás rossz image-ére és a szakmát érő folyamatos támadásokra panaszkodó egyik FB felhasználónak megmutatom ezt a videót, hogy figyi, ezért van ez. Mert ez az átlag. Tíz ilyenre jut egy jó tanár. Értem én, hogy te magadat nyilván a jók közé sorolod, bár én azért erre nem esküdnék meg, előbb megkérdezném a gyerekeket is. De mindegy is, mert a legtöbb tanár mélységesen sértőnek érezné ezt a videót, ahogy a népesség jelentős része nem tudott mit kezdeni a tankönyvbe bekerült Varró Dani versekkel sem.

Ennek kapcsán meséltem az embernek is arról a nehezen emészthető, ám megvilágosító erejű interjúról a vs.hu-n Péterfy Gergellyel. A hagyomány mítoszába a beteg lélek kapaszkodik – ezt kellene minden közintézménybe kiírni és minden tankönyv minden oldalára bepecsételni. Gyakorlatilag alig telik el olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Hiszen valójában az egész patriarchátus, a nemi szerepek is pusztán atavisztikus szokásokon alapszik, az oktatási rendszerünk alapja a nosztalgia és a romantikus kötődés a Rendhez. Péterfy azt mondja, alapvetően nyelvi problémának tartja a magyar közélet betegségeit és nem tudok eleget ahhoz, hogy megcáfoljam, de sokszor ennél jóval mélyebbnek érzem. Mert ennek a jelenségnek nincs szüksége szavakra, annál jóval zsigeribb. Működik akkor is, ha csak képeket vagy hangokat használunk, pontosan ezért nem felfogható a kortárs művészet jelentős része a magyarok számára, legyen szó képzőművészetről, építészetről vagy zenéről. A romantika patetizmusa és kiszámíthatósága az egyetlen valóban vonzó opció, mert az nem kíván gondolkodást, önfejlesztést.

n14373-lead-fbrx2q-1

Ez a fajta gondolkodás teljes mértékben meghatározza, mit gondol a társadalom saját maga tagjairól, csoportjairól, változásra valószínűleg csak akkor van lehetőség, ha az egyed szocializációja idegrendszeri okokból nem sikerült megfelelően és/vagy kellően hosszú ideig volt kitéve idegen nyelvű hatásoknak. Nagyon jó példa erre egy múlt heti, szintén vs.hu cikk, ami egy svéd apákról szóló fotósorozat itthoni sikerét kívánta meglovagolni. Persze a magyar összeállítás hirtelen készült, ezért nem lehetett olyan petefészek facsaró apaképekkel feldobni, de őszintén szólva, engem ilyesmivel nehéz is lenne megvenni. A szöveg sokkal árulkodóbb. Egy kép alapján nem feltétlenül hiszem el, hogy az illető apa tényleg komolyan gondolja, nem mintha ilyen típusú fotókat olyan nagyon könnyű lenne Magyarországon készíteni. De abban a stílusban beszélni a szülőségről és az apaságról, ahogy ezt a svéd pasik tették, még tudatos manipulációnál is azt jelenti, hogy a beszélő környezetében és gondolkodásában egészen más szempontok vannak jelen, mint ez nálunk megszokott.

A különbség siralmas. A vs.hu persze hamarjában, nyilvánvalóan érzelmi alapon és marketing okokból összedobott anyagában szinte minden megszólaló gyomorforgató, többször szexista kliséket ismételget felháborítóan ostoba nyelvezet felhasználásával. Értem én, hogy a férfiak agyát is átprogramozza a gyerekvállalás, de ettől még nem szabadna a tündéri csöppség szófordulatnak senki száját sem elhagynia. És itt értünk vissza Péterfyhez. A mindent átható romantika miatt elfogadható, hogy a gyereknevelés leírható legyen egy kisded pátyolgatásaként, amely folyamat jár ugyan nehézségekkel, de gyermekünk egyetlen mosolya mindent feledtet. És csodálkozunk, mennyi a depressziós, az alkoholista az országban. Én nem, a hazugságnak ára van.

sve2

 

From → feministás, gyerek

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: