Skip to content

Nevelős hibák

January 19, 2015

Nem tudom, mennyire idegesítő, de tényleg sokat fényezem magam itt a blogban. Ez biztos egy rakás embert elborzaszt, de a többiek remélem, megértik, hogy ezeknek a pozitív felismeréseknek a megosztása mennyire fontos személyiségépítő hatású. Ha tehetném, mindenkit köteleznék rá, hogy legalább hetente háromszor mondjon ki vagy írjon le magáról nyilvánosan szép dolgokat, mindjárt boldogabbak lennénk. Mondjuk az sem ártana, ha mindenki képes lenne a problémáit is felismerni és elismerni. Direkt nem hibát mondtam, mert ugye lehet hibákat elkövetni, de az ember személyiségének nincsenek hibái. Csak tulajdonságok vannak, amik néha jól, néha rosszul jönnek, a helyzettől és a partnerektől függően.

A múltkori nevelős posztom óta szedegetem magamban össze, milyen hibákat követtem el egyébként elég sikeres nevelői karrierem során. A témáról évek óta konzultálok a felnőtt gyerekeimmel, szóval nem egyedül találtam ki. Talán nem végleges a lista, de itt tartok most.

Határok

Azt hiszem, ez volt mindig a legnagyobb problémám, gyerekkel, kutyával, pasival egyaránt. Odáig elég jó, hogy képes voltam azt mondani, nem alszom gyerekkel egy ágyban, ha kényelmetlen, de az ágyam alatt mindig volt egy matrac, arra lehetett jönni. Azt is bátran mondtam, hogy egyedül akarok kicsit lenni – mondjuk jobb lett volna, ha nem üvöltve teszem. És bizonyos területeken voltak határok, nincs kóla és chips, meg transformerst se lehet nézni. Az a vicc, hogy ezekhez ragaszkodtam, tisztán le voltak fektetve, de nem ez a lényeg. Az egész sztori alapja az kéne, hogy legyen, hogy a gyerek tiszta és kiszámítható határokat kapjon, mert csak akkor érzi magát biztonságban. Én mindig igyekeztem mindent elmagyarázni, hogy megértsék és magukévá tegyék, ne azért csinálják, ne csinálják, mert én azt mondom, hanem mert az a helyes. Na, ez egy világraszóló baromság sajnos. Igazán híve vagyok a komoly elvárásoknak, de ezzel szembesíteni egy gyereket nap mint nap, szinte már abúzus. Iszonyú sok időmbe telt, amíg képes voltam kimondani, hogy azért nem lehet, mert ezt mondtam és én vagyok a szülő, a felnőtt, én tudom jobban és nem fogom megmagyarázni. Elképesztő volt az a megnyugvás, ami elöntötte a gyereket. Nyilván nem rögtön, előtte még balhézott kicsit.:) De csak néhányszor kellett indulat nélkül elmondani, hogy az van, amit mondok és kész, és minden rendben volt. Persze vannak fokozatok, bizonyos gyerekeknél működhet a magyarázkodás, bár attól tartok, amikor egy kétévest győzködtem arról, miért nem szabad közel állni a metróhoz várakozás közben, azzal is terhet tettem rá. Azzal meg, hogy éveken keresztül képes voltam megindokolni, miért kell este megfürödni és fogat mosni, magam szívattam meg rendesen. Igaz, a gyerekeim pompásan tudnak érvelni bármivel kapcsolatban.:)

Kommunikáció

Megint csak a magyarázás jön, amiben egyébként igen jó vagyok általában. De gyerekeknél egy bizonyos korig, illetve fiúknál és autistáknál sokkal-sokkal rövidebbre és egyértelműbbre kellene fogni a mondandómat. Nagyon igyekszem és néhány területen már képes is vagyok rá. A legjellemzőbb példa a reggeli készülődés. “Öltözz már kérlek, tudod, hogy milyen rossz, ha elkésünk, senki nem örül neki, és te leszel a legjobban kiborulva, amikor az óvónéni/tanítónéni csúnyán néz.” – ez volt a rutinom, mert hogy még kedves is igyekszem lenni és az udvariasság verbális elemeit is belecsempésztem minden utasításba, pusztán a példamutatás kedvéért. (Sőt, a kutyának is folyton mondom, hogy kérlek, légy szíves – tiszta hülye vagyok.:)) Na, ezt nem szabad. Indulatmentes hangon csak a folyamat legközelebbi elemét kell ismételgetni. “Vedd a zoknid” “Fésülködj” “Cipő” Nagyságrendekkel hatékonyabb. De fontos, hogy ne legyek dühös, mert különben megint csak nem hallja meg rendesen, amit mondok.

Motiváció

Én képtelen vagyok eszközöket használni a motiválásra. Ha a gyerek szeretne valamit, amire szerintem is szüksége van, azt megvesszük és soha nem várok arra, hogy valami ünnep legyen. Könyvet, ruhát, bringát, görkorit, számítógépet nálunk általában nem is ajándékba kapnak a gyerekek, mert az valós szükséglet, amire hálistennek van is pénzünk. A jobb, drágább, újabb modell az más kérdés. Azt sem szeretem, hogy lebegtessek előtte valami díjat, amiért elvégzi a szükséges munkát. Úgy érzem az ilyesmitől, hogy idomítom a gyereket, ami mindkettőnk részére megalázó. Ettől még persze működik és nagyon ritkán elő is fordul, de alapjában véve én megint csak azt szeretném, hogy ne az én kedvemért, ne egy tárgy kedvéért csináljon meg dolgokat, hanem, mert belátja, hogy helyes. Arról nem is beszélve, hogy nálunk az nem teljesítmény, ha valaki leérettségizik, azért tényleg nem jár semmi, még a kitűnőért is csak verbális csodálat. A lányom kapott a nagyon szuper felvételi eredményéért egy notebookot, bár szerintem azt úgyis megkapta volna előbb-utóbb, hiszen kellett neki az egyetemen. Ettől függetlenül, hogy enélkül is elég jól ment a dolog, ez nem okos dolog, mert jó kis eszköz ez kisebb gyerekeknél, de nem bírom magam rászánni.

Indulatkezelés

Nem tudom, másnál hogy működik, de nekem sokáig nehezemre esett kimondani, ha bármi bajom volt. Pedig a nagy konfliktusok elkerülésének legfontosabb eleme, hogy az ember időben szóljon. Hogy képes legyek kimondani, idegesít, amit a gyerek csinál, undorít, dühít, akármi. És ha nem hagyja abba, ki fogok akadni. Az a lényeg, hogy minél hamarabb kell intézkedni, ahogy elkezd idegesíteni az a bizonyos hang, cselekvés. Én legalábbis öt perc után már lehet, hogy szétrobbanok és jó esetben üvöltök, rossz esetben a falhoz vágok valamit, vagy ahogy a nagyokkal sokszor megtörtént, megütöttem őket sajnos. Nyilván nem lehet minden konfliktust elkerülni, de nagyon sokat igen, ha időben szólok és nem feszülök magamban. Fontos, hogy tisztán és egyértelműen megfogalmazni, hogy értse, pontosan mi a gond. Továbbá az is sokat számít, hogy ha már kiabálnom kell, akkor azt mondom, hogy iszonyúan dühös vagyok rád és hasonlókat, nem pedig a korábban szokásos, “nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagy” mantrát ismételgetem. Szegény fiamnak annyiszor mondtam el, hogy nem normális (oké, tényleg nagyon fura dolgokat csinált, pont, mint az anyukája kiskorában), hogy kész csoda, mennyire normális lett.

Nem jut eszembe ötödik, pedig úgy nézne ki jól, de ha majd hátha délután futás közben.:)

Na, hát nem futás közben, hanem másnap reggel, egy kommentre való válasz írása alatt, de eszembe jutott az ötödik.

Rendrakás, házimunka

Azt hiszem, ezt tartom az egyik legkudarcosabb projektemnek. Hozzájárul, hogy saját magammal kapcsolatban is sokszor vagyok ezen a területen elégedetlen, de a gyerekeknél tényleg nagyon nehezen boldogulok. Itt is megint az a probléma, hogy nem szeretek kényszeríteni. (Velem azt csinálták és iszonyú sebeket okozott, hogy nem volt esélyem.) Mindenfélével próbálkoztam, kérleltem, táblázatot csináltunk, egyezséget kötöttünk, jutalmat ígértem, hagytam, hátha megunják a kupit és a koszt – semmi nem vált be, csak a zsebpénz elvégzett munkához való kötése. Viszont közben eléggé utáltak. És hiába mondogattam a nagyoknak éveken át, hogy ha ti nem csináljátok meg, akkor nekem kell mindet, nem volt rájuk hatással és ez borzasztóan rosszul is esett. Mondjuk az ignoranciájuk erőt adott a kényszerítéshez legalább.:) Persze most már büszkék rá, hogy tudnak dolgokat, és nem voltak olyan kiszolgált herék, mint sok kortársuk. Egyikük nagyon rendes is lett, rendesebb, mint az anyja, másikuk meg nem annyira, de vannak más értékei a háztartásban is. A legkisebb ugye tíz éves, januártól adtam neki egészen kicsi feladatokat, egyelőre elég jól csinálja, nem szeretném elkiabálni. Mondjuk a szobájában ugyanúgy kupi van.:)

From → gyerek

2 Comments
  1. flamingjune@freemail.hu permalink

    Jó kis poszt, érdekes és nehéz kérdesek ezek.

    De nehéz megállni, hogy ne csússzon ki olyasmi, hogy “hogy lehetsz ilyen hülye” meg hasonlók!!

    Sajnos, az én 8évesemet nem igazán önti el egyelöre az elképesztö megnyugvás az általad leirt szituban, de nem adom fel🙂

    “Fiúknál és autistáknál sokkal rövidebbre kell fognom a mondandómat” höhö:))

    • most a harmadiknál már azt hiszem, szinte soha nem jött ki a számon ilyen általánosító negatívum. persze ettől mondok neki negatív dolgokat, de igyekszem pontosabb lenni és a konkrét tevékenységét minősíteni, nem őt magát.

      a határoknál az is kérdés, hogy mennyi ideje csinálod a dolgot. nálam sok idő kellett, hogy átálljanak.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: