Skip to content

Integrációs

January 6, 2015

Az a helyzet, hogy az én gyerekeim is alig láttak életük során hátrányos helyzetű gyereket, legfeljebb csak mutatóba. Az index elképesztően szuper cikke alapján dezertőrök vagyunk, mert megtehetjük.

Bár felismerem, bűntudatom azért nincs miatta, mert az én dolgom elsősorban az, hogy a saját gyerekeimet felneveljem és boldoggá tegyem. Elvben persze támogatom az integrációt, de ugye engem rohadtul nem is érint a dolog, tipikus kibic vagyok ebből a szempontból. Mindig olyan helyen lakunk, ahol remek iskolákból választhatunk körzetes szinten is, a legrosszabbal is jobban járunk, mint az átlag.

A magyar társadalom, azonban integráció ellenes, ahogy homofób, antiszemita, rasszista és nőgyűlölő zsigerből. Az a vicc azonban, hogy azok, akik a legjobban ágálnak az integráció ellen, az úgynevezett vidéki középosztály, aminek tagjai közül ismerek is néhány eklatáns darabot, nos, tekintettel rá, hogy az ő gyerekeik tökéletesen átlagosak, valójában ők tényleg profitálnának már akár rövid távon is a szükséges változásokból. Ellentétben velem, akinek a gyerekei objektíven is a legfelső tíz százalékhoz tartoznak a képességeiket tekintve, ráadásul én vagyok az anyjuk, ami legalább olyan teher, mint haszon egyébként. De ez a vidéki középosztály abban éli ki magát, hogy minden eszközzel megpróbálja megkülönböztetni magát és gyerekeit a szegényektől és a cigányoktól, mivel ez az egyetlen felmutatható eredménye az életben.

Görcsösen ragaszkodnak hozzá, hogy pusztán azért, mert fehérebb bőrűnek vagy több pénzűnek születtek, ők jobbak, mint a többiek, egyszerűen a körülmények biztosítják számukra a felsőbbrendűséget. Tisztára, mint a legtrágyább arisztokraták régen. Mert ugye bizonyos arisztokratáknál a születéssel együtt járó kiváltságok ellenére azért nagyon komoly elvárások is voltak az utódokkal szemben.

Igen, én is azt gondolom magamról és a gyerekeimről, hogy nem vagyunk átlagosak. De ez nem a társadalmi pozíciónkból adódik, sőt, az intelligencia és a tehetség ebben az országban a legkevésbé sem biztosít presztízst vagy előjogokat, sokkal inkább jelent hátrányt rövid távon, különösen, ha a szüleid túlságosan igyekeznek beleolvadni a tömegbe. Mert büntetést kapsz a különbözőségedért, először a közösségtől, aztán pedig amikor otthon elpanaszolod, az anyádtól és az apádtól jön a következő verbális vagy valódi pofon.

Szóval rohadtul nem az én érdekem ám, hogy az oktatás általános színvonala javuljon, többek közt a szegregáció megszüntetésével. Az én gyerekeimet mindenképpen felveszik az egyetemre, mert hat hónaposan kezdtem el nekik mesét olvasni, születésüktől hallanak maguk körül idegen nyelvet és több mint 2400 kötetes könyvtárunk volt, mielőtt nekiláttam leépíteni. Ezzel a háttérrel még egy átlagos gyerek is jobban teljesít, hát még olyanok, akik még baromi okosak is.

uccuk3

From → gyerek

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: