Skip to content

Klasszikus

December 31, 2014

Az első klasszikus zene élményem a dunakeszi gyerekkönyvtárból származik. Valamikor alsóban lehetett, lemezről hallgattuk a Péter és a farkast és rögtön tudtam, hogy ez nekem kell. Otthon nem hallgattunk ilyen zenét, a korábban említett Sokol márkájú tranzisztoros rádióval rendelkeztünk, az nyilván sokat szólt, úgy emlékszem, utáltam. Nyilván, hiszen akármi is jött belőle, undorítóan torz volt.

Aztán később lett egy csehszlovák márkájú, bőröndbe összezárható, narancssárga mono lemezjátszónk. Jellemző módon a miniatűr gyerekszobában volt a helye és valahogy hamar beszereztem, ha jól emlékszem, egy Csajkovszkijt, talán Vivaldit, de ebben nem vagyok biztos és lehet, hogy valami válogatáson, de biztosan megvolt Smetanától a Moldau. Nem szólt jól, gondolom, de emlékszem rá, mennyire élveztem.

Felsőben csodálatos énektanárom volt, Ili néni. Egyetlen dolgot róhatok fel neki, hogy nem mondta el, mennyire nem tudok énekelni – annyi kínos helyzettől megkímélt volna.:) Az új iskolának elég jó volt a felszereltsége, pianínó az énekteremben, az aulában zongora, kaptam is igazgatóit, mert játszottam rajta. Rengeteg jó zenét hallgattunk, elég jó minőségben és szép dalokat tanultunk az énekkarban, szerettem.

Bachtól a d-moll toccátát persze ismertem, de sosem szerettem igazán, olyan agresszív. Aztán az első meghatározó Bach élményem fura módon egybeesett az első meghatározó szexuális élményemmel. Több szempontból is sokat köszönhetek annak a cimbalmos pasinak: kedves volt, tapasztalt, türelmes és a Brandenburgi concertokat hallgattuk közben, meg voltam véve kilóra.

Úgy általában véve a barokk zene a kedvencem, ami azért fura, mert festészetben, építészetben és divatban is rühellem ezt a korszakot, de zenében nem tudok jobbat. Szinte bárki jöhet, de Bach a legelementárisabb. Daniel Mason erről azt mondja A zongorahangoló című zseniális könyvében, hogy Bach, azon belül is a Das wohltemperierte Klavier a legmatematikusabb, amit a legkönnyebb egy idegen kultúra számára is megemészteni. Félelmetesen gyönyörűen ír erről, bár a felét sem értem, de imádom.

A matematika nagy részéhez nem sok közöm van, eleve a számok túl elvont dolgok számomra, bár azokon a területeken, ahol képzelőerő kell, jó voltam mindig. De érdekes módon a barokk zene valahogy mégis tényleg mennyiségekkel, távolságokkal, a számok gyakorlati megnyilvánulásaival képződik le a fejemben. Szenzorosan megdöbbentően megnyugtató hatással van rám, különösen, ha zongorán tolják, amikor a dallamot kiadó hangok jól elkülönülnek egymástól. Azt különösen szeretem, ha az előadó nem a megszokott ritmikával adja elő, hanem egyfajta saját verziót teremt belőle, ezért is volt rám óriási hatással Glenn Gould. Egy cseppet sem zavar a dünnyögése, olyan, mintha itt ülne mellettem és csak nekem játszana. Hallatszik, hogy szereti, amit csinál és mindenki megcsókolhatja a seggét, akinek nem tetszik.

24gould.span

Az ember, akivel hét hónapja nem járunk, nem egyszerű darab. De számos egyéb lenyűgöző tulajdonsága mellett ért a zenéhez és végtelenül türelmes, ezért külön szerelmes vagyok belé. Ő ugyan nem rajong Gouldért, de szívesen hallgatta velem és csak elejtette néha, hogy jobban kedveli Jacques Loussier-t. Egyszer még mutatott is egy felvételt, amin azonban a d-moll toccata volt, úgyhogy végig sem hallgattam. Aztán nemrég Nina Simone-t hallgattunk az új hangfalaimon, egy olyan felvételt, ahol rendesen beleviszi a bachot a néni. És akkor felsóhajtottam, hogy ez mennyire csodálatos, a jazz és Bach együtt, ennél többet kérni sem lehet az élettől. Mire halkan megint megjegyezte, hogy hát Jacques Loussier pont ilyen, azért mondta. És megint igaza volt.

Azóta Loussier-t hallgatok folyton, nem tudok betelni vele. Még az olyan szarrá csépelt dallamokból, mint a Négy évszak vagy az Air on a G string is képes élvezhető produkciót kihozni, bár ez utóbbinál azért remeg a léc. A koncert felvételei nekem már túlságosan elszálltak, de szerencsére elég termékeny jóember, rengeteg lemeze van, még az ötödét sem sikerült meghallgatnom. Egyébként a zsenialitása ellenére nem olyan problémás pasi, mint Gould volt, 80 évesen még boldogan él franciaországi birtokán, ahol saját pincészete és stúdiója van. Tízévesen kezdett el zongorázni, mennyire durva már. És tud helikoptert is vezetni, a régi villáját pedig Brad Pitték vették meg. Nem mintha ez számítana, csak úgy mondom.:)

JacquesplusLoussier

From → zene

2 Comments
  1. ariennn permalink

    Nagyon köszi Glenn Gould-ot, isteni, nagyon jó hatással van most rám.
    Nina Simone-tól pedig ez a kedvencem!🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: