Skip to content

Apás

December 15, 2014

Nem leszek most rendes, nem próbálom megérteni, dühből tolom, néha ezt is kell.

Én nem ismertem az apámat. Életemben egyetlen egyszer találkoztam vele úgy, hogy emlékezzek is rá, körülbelül hatéves lehetettem. Még a régi, víz nélküli lakásban laktunk, álltam a térdei között, odahajolt az arcomhoz és kedves dolgokat mondott, de már akkor is tudtam, hogy nem lehet komolyan venni, mert részeg. Ezen a területen komoly tapasztalattal rendelkeztem addigra a húgom apjának és rokonainak, illetve az anyám testvéreinek köszönhetően. Érdekes módon sem a nagyanyám, sem a nagyapám nem ivott soha, pedig utóbbi aztán igazán boldogtalan volt. Szóval apám próbált apaként viselkedni és hozott nekem egy kis tranzisztoros rádiót, emlékeztek rá, olyan fekete, mi is volt a márkája? Anyám már másnap eladta, mert meggyőződése volt, hogy lopott. Meg nem is akart semmilyen kapcsolatot, főleg azért.

Addigra már tudtam, hogy a húgom apja nem az én apám, megmondták ugye, kedvesen az arcomba. Onnantól egyre inkább távolságot tartottam vele, aztán tízéves koromban elköltöztünk tőle, nem volt többet férfi a családban, bár ő sem volt egy fajsúlyos darab sose, úgyhogy nem is tűnt fel. Csak jobb lett, hogy nem kellett alkalmazkodni. Nagyon sokan kérdezték tőlem akkor és azóta is, hogy nem hiányzott-e az apám. Mindig azt mondtam rá, hogy nem, már csak azért sem, mert nem volt arról semmilyen tapasztalatom, milyen az, amikor valakinek van apja. A húgom egyébként imádta az apját és nem emlékszem rá, hogy irigyeltem volna tőle, inkább egyfajta furcsaságnak tartottam ezt a vonzalmat. Talán gyengeségnek is, hiszen számomra nyilvánvaló volt, hogy az az ember nem túl értékes darab.

Az általános iskolai “barátnőimnek” mind volt apja, némelyik együtt is élt vele. Megfigyeltem a viszonyukat és nem értettem. Miért jó az, ha félnek tőle? Miért jó folyton várni, hogy megérkezzen, amikor utána semmire nem lehet használni? Az anyáknak volt értelme. Adtak enni, segítettek a leckében, beszélgettek velünk. De az apák konkrétan semmit nem csináltak, amiért érdemes lett volna egyet is hazavinni. Egyetlen férfit ismertem, akinek szerettem volna a gyereke lenni, István bácsi a földszintről, nála hallgattam fejhallgatóval ismeretlen zenéket miközben követtem a szöveget a borítón – annyira kedves és okos ember volt.

Aztán középiskolában már láttam apákat, akik annyira érdekesek, szórakoztatóak, okosak, kedvesek voltak, hogy még el is irigyeltem őket. Konkrétan két ilyennel találkoztam, de az egyik volt rám igazán hatással. Utólag kiderült róla egyébként, hogy éveken át csalta a feleségét és szellemi függőségben tartotta a lányát, de ettől még ugyanolyan klassznak látom ma is. Engem aztán nem tudott volna semmilyen függőségben tartani, az is biztos és hozzáadott volna az életemhez.

Mire gyerekeim születtek, már tudtam, hogy fontos nekik az apa – kiolvastam a vonatkozó könyvekből. Bár igyekeztem megfelelő alanyokat választani, az első kettőnél nem mondhatom, hogy annyira sikeres voltam, de az apai nagymama tökéletesen kompenzált – persze ettől még rengeteg a seb. A harmadiknál már tényleg belenyúltam a tutiba, igazán a válás után derül csak ki, mennyire jó apa is valaki.

A felnőtt barátnőimnek, barátaimnak mind van valamilyen apja, még ha el is váltak. Számtalan történetet hallgattam végig és közben végig azt mondogattam magamban, milyen szerencsés vagyok, hogy csak az anyám próbálta meg tönkretenni az életem. A hétvégén megint rám borult egy bántalmazós sztori, aminek a gyökerei egyértelműen az apával és a nevelőapával való viszonyból indulnak és ismét végiggondoltam, amit eddig láttam és tapasztaltam. És megint csak arra jutottam, hogy a mi generációnk úgy összességében jobban járt volna, ha apa nélkül nő fel.

Tudom én, hogy ez durva általánosítás, de annyira mélységesen dühös és szomorú vagyok, hogy konkrétan leszarom. Egyszerűen elképesztő számomra az a rengeteg szisztematikus és ocsmány bántalmazás, amit ezek az emberek elkövettek és amit valószínűleg soha senki nem fog rajtuk számon kérni. Igen, az anyák sem hibátlanok, de ők akkor is iszonyatos mennyiségű munkát és energiát tettek bele a gyerek felnevelésébe, amihez mérve a férfiak semmit nem csináltak gyakorlatilag. Biztos vannak jó apák a mostani ötvenes-hatvanas korosztályban, de a számuk elenyésző a sok rohadékhoz képest, akinek a gyerekei szenvedését nézem évek óta.

Persze, más kor volt, más elvárásokkal – ezt is pont leszarom. És végtelenül hálás vagyok azért, hogy ez változott és változik. Nyilván nem mérvadóak sajnos azok a közösségek, ahová az én gyerekeim jártak/járnak, de olyan jó látni, hogy ott vannak az apák, válás után is. A mindennapokban, a szülőiken és az ünnepségeken is. A nagy gyerekeim apja talán egyszer volt szülőin 15 év alatt és minden problémámat az anyjával beszéltem meg. Míg most a legkisebbnél természetes, hogy felváltva csináljuk és együtt döntünk, hosszasan előkészítve, gondolkodva. És ez csodálatos, de még mindig végtelenül dühös vagyok a többiekre.

From → feministás, gyerek

10 Comments
  1. Krizzta permalink

    igen, én is dühös vagyok, ahányszor nem viszi el a láthatáskor, szünetekben, stb.
    de lemondani róla, azt kurvára nem, mert az csak jó lenne nekem. amikor a bíróságon szarakodtunk a láthatással, mindenbe belementem, egy kikötésem volt, a szenteste. jegyzőkönyvben van, hogy azért nem ment bele, mert nekem olyan fontos volt. ezért volt még egy tárgyalás, ahol kegyesen belement.
    ez a legalja, azért szivatni egy gyereket, mert az anyján akarunk bosszút állni. és engedjem el a haragomat, és bocsássak meg neki, és legyek jófej. hát nem megy, pedig nagyon akarom. de igyekszem. csak ő nem.

    Apumra áttérve, ha jobban belegondolok, sok hasznát nem vettem, de úgy lettem nevelve, hogy ő az isten, és neki mindent el lehet nézni, ezt tettem mindig. szerethető volt, de alkalmatlan, és a 20-as éveim azzal teltek, hogy megmentettem, mikor kellett. de még most is kötődöm, a halála után egy évvel

    • régen én is sok munkát tettem bele, hogy a gyerekeim úgy tudják, az apjuk szereti őket. az ő szempontjukból nem is volt hiába. most már nem tenném, de szerencsére nem is kell.

  2. ezt nagyon fájdalmas volt olvasni. ez a legdühítőbb: “soha senki nem fog rajtuk számon kérni”. Soha. ezek úgy halnak meg, mind, hogy dehát azért jó ember volt végülis. Mert soha nem ütött. Ütött is volna de az számonkérhető. MInd ütött volna.

  3. Komolyan elszomorito, amit irtok. Nekem egy csodalatos Apam van, akire mindig lehetett szamitani, aki jatszott velünk, törödött velünk, szeretett minket (és Anyankat…), és aki jo, hogy volt és van, és remélhetöleg lesz még egy darabig. Es örülök, hogy igy öregségében legalabb töredékét vissza tudom adni annak, amit kaptam töle szeretetben és gondoskodasban.
    Es van egy ugyanilyen férjem is, aki nagyon jo férj és nagyon jo apa. Gondolom fehér hollo vagyok…

    • értelek és örülök, bár ezt a visszaadom neki dolgot nem szeretem, mert túlságosan társadalmi elvárás szaga van

  4. Zsuzsi permalink

    Én tettem róla, hogy akikről nagyon jól tudom, hogy apaként egy szar, tudjon róla. Pontosan azért, hogy ne ússza meg, és hogy kevesebb kárt csináljon azontúl, ha lehet. Rokonok, ex, ismerős. Az arc, ahogy a magával elégedett kedves, harmincas férfiak néznek, amikor megmondom, hogy ő a felelős ezért meg azért. Nem volt hiába a sok tanulás.
    Egyenesen arányos az emberi minőséggel az apai magatartás.
    Nyilvánvaló ebből, hogy több kártékony apa van, mint jótékony a gyerekekre nézve.

    • az a baj, hogy a szocializáció ebben (is) nagyon erős gát. iszonyú kevés olyan embert ismerek, aki képes kimondani a saját apjáról, hogy egy kártékony szar.

  5. ariennn permalink

    Bár ne lenne a poszt minden egyes szava igaz.
    Annyira dühös vagyok…harminc körül eszmélni rá, hogy a sok szarság, defekt a személyiségemben apám tekintélyelvű, hatalommániás, agresszív nevelésének köszönhető…és aztán kezdeni valamit ezzel a csomaggal…priceless.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: