Skip to content

Zenés csajok

December 5, 2014

Hosszú éveken keresztül alig-alig változott a zenei ízlésem, ugyanazt hallgattam mindig. Leginkább jazzt, népzenét és musical számokat, de persze befigyelt egy kis Prince, George Michael és Madonna is, mindig is szerettem táncolni. A kedvencem Ella Fitzgerald volt, odavoltam a lőrincrévi lemezért, amin csembaló is volt és rengeteg Gershwin számot tudtam kívülről. Aztán jött az a pasi, aki miatt annyira kiborultam és behozta az életembe az elektronikus zenét, teljesen megváltoztatva az ízlésem.

Azt hiszem, az Anima és a Morcheeba voltak az elsők, amiket élvezni tudtam, de egy év sem telt el és már goára csapattuk – oké, kicsit rásegítettem, de még mindig könnyen hangulatba tudok rá kerülni. Volt egy Massive Attack szám, amin sokáig azonnal elbőgtem magam, amikor meghallottam, beégett néhány dolog.

Az utóbbi években főleg a lányom hozott új zenéket az életembe, mondjuk az Oasis és a Franz Ferdinand rajongása teljesen hatástalan volt rám, de amúgy is átmeneti időszak volt. Fura módon az exemnek, akivel 11 évig voltunk együtt, annyira gyökeresen más a zenei ízlése, hogy bár voltak kompromisszumos átfedéseink, jártunk is együtt koncertekre, de amiket igazán szerettünk hallgatni, az a másikat annyira idegesítette, hogy egy idő után leszoktam a zenehallgatásról.

Főleg nőket hallgatok egyébként, nagyon kevés férfi hangját élvezem, bár a csajoknál is igen válogatós vagyok. Beyonce pl. hiába elhiszem, hogy jó, rohadtul nem bírom a hangját, egyszerűen birizgálja a fülemet belülről, karcolja. De nem is feltétlenül mélységen múlik, hiszen például Miley hangja sem vékony a megdöbbentően jó Jolene-ben és mégis odáig vagyok tőle, rajta van minden playlistemen.

Az ember, akivel nem járunk, zenefüggő, ért is hozzá, és már az első találkozásnál elbűvölt azzal, hogy szereti az operát. Aztán ideköltözött Anna, aki hozta magával az erősítőjét és a kdrága hangfalait, amiket hallva rájöttem, hogy én eddig egy barlangban éltem. Legalábbis zeneileg. Az is kiderült, hogy pusztán szenzorosan sokkal jobb a hallásom, mint az gondoltam, egyszerűen érzem, mekkora a zene, ami jön a hangszóróból. És ha zajos vagy túl keskeny sugárban csordogál, inkább nem is hallgatom – fülhallgató, agybadugós az opció.

Gyorsan beszereztem magamnak két új hangfalat és remélhetőleg lesz még kettő, mert ezután már nem mehetek vissza a barlangba, drámai lenne nagyon. Bizonyos szempontból jóval magasabb minőségű lett ettől az életem és mióta nem vagyok szomorú, már Katie Meluát sem hallgatok. De még mindig főleg nők énekelnek a fülemben és a nappalimban.

Legtöbbször Manoya, vagyis Hódosi Enikő. A stúdió változat is elég jó, de az akusztik még sokkal érdekesebb lett, még hárfáznak is.:) (Belterjes poén, bocs.) Egy rakás interjút elolvastam a csajjal és nagyon megkedveltem, egyszer már meg kéne nézni élőben is. Mondjuk az akusztik felvételnél viselt zöld öve sajnos kiverte a szemem, de majd legfeljebb nem nézek oda mindig, csak hallgatom.

fotó: Szabó Balázs – Origo

Fotó_Szabó Balázs

Kate Nash azt hiszem, a legállandóbb előadóm az utóbbi időben, és bár nagyon szeretem az újabb lemezét is, de ha elindul a Foundations, amit érthető okokból rongyosra hallgattam, még a bringán is muszáj táncolnom és ennek még a szövegét is eléggé tudom, pedig abban aztán nagyon-nagyon rossz vagyok. Hm, élőben is jó.

Néha nagyon véletlenül kerül valaki a playlistemre. Volt például a True Blood utolsó szezonjának egyik jelenetében egy szám, ami miatt kb 20szor visszatekertem a képet. Persze az internet mindent tud, úgyhogy hamar kiderült, a Fire in the hole című Steely Dani számról volt szó, amit egy svéd jazz énekes csaj dolgozott fel. Napokig csak azt hallgattam, aztán megszereztem az egész lemezt, ami egyébként az egész Steely Dan tribute két női hanggal, végtelenül minimalista hangszereléssel. Vannak napok, amikor órákon keresztül ez meg a fülembe, különösen szeretem, ha belül dalol Rebecka Tornqvist és Sara Isaksson.

Ha már a Manoya miatt rányomultam az akusztikra, előrángattam néhány régi MTV unplugged felvételt is. Eric Clapton persze, még ha nem is nő és Alanis Morissette. Előbbit mindig is szerettem, utóbbit meg nem annyira, de így kevésbé rockosan nagyon bejön. Fura módon mostanában bírom Lorde-ot, bár a tartalma nyilván nem hozzám szól és bevallom, még mindig hallgatok Abbát, ellenpólusként meg némi Tori Amost, mindkettőnek élvezem a szövegét is. Amennyire nosztalgikus az Abba banalitása, pont annyira szívesen figyelek Tori femin- és egyéb izmusára.

Van még egy új szerelmem, amit az Index egyik cikke miatt néztem meg, bár erősen gyanakodtam a nagy rajongást olvasva, mivel az indexes újságírók láthatóan nem a kifinomultság hívei, ha zenéről van szó. Ettől függetlenül Jónás Vera tényleg baromi jól énekel, remek zenéket ír és ő aztán valóban akcentus nélkül énekel angolul Ja, és van neki akusztik koncert felvétele, amiből kiderül, hogy elképesztően cuki csaj és még humora is van. A jég dupla viszkivelt pl igen viccesen tolja.

 

 

 

From → zene

2 Comments
  1. baksaanna permalink

    hűű, most jutottam el végre addig, hogy belehallgassak a zenékbe, és a Jónás Verától oda meg vissza vagyok, nagyon bejövős nekem, a nem akusztik verzió is ott van. köszi!

    • de örülök! lesz még zenés poszt, az új hangfalak megváltoztatták az életem:)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: