Skip to content

Éhes

December 5, 2014

Gyerekkoromban azt hiszem, én voltam a legszegényebb gyerek az osztályban, legalábbis felsőben, miután a lakótelepre költöztünk. Anyám félelmetes erővel összegyűjtötte a pénzt egy másfélszobás öröklakásra, de aztán nem tudta fizetni a hitel részleteit, ezért egy időre albérlőt fogadtunk, egy másik elvált csajt a kisfiával. Akkor öten laktunk a 36 négyzetméteren, de legalább volt víz és vécé a lakásban, ami korábban nem.

De bármennyire is kevés pénzünk volt, a nagyszülői háttérnek köszönhetően mindig volt mit ennünk. Persze anyám jól is csinálta a háztartást, de az a rengeteg gyümölcs, zöldség és hús nem kis szerepet játszott a fennmaradásunkban. Akkor nagyon szörnyen éreztem magam attól, hogy nekem semmim nem volt azokból a dolgokból, amikkel a többieknek természetes módon rendelkeztek, 12 évesen el is kezdtem bébiszittelni, hogy vehessek magamnak farmert.

Aztán nemrég olvastam egy tanulmányt arról, hogy a komoly nélkülözés hogyan csökkenti le a szegények intelligencia szintjét és rájöttem, hogy valójában sosem voltam igazán szegény, mert soha nem voltam éhes. Amikor napi húsz forintból kellett kaját csinálnom két embernek majdnem 30 évvel ezelőtt, akkor is ott voltak anyósomék és anyám, akikhez enni mindig lehetett menni.

Nem tudom, pontosan mitől van, hogy most hirtelen egyre többen hajlandóak arról beszélni, hány gyerek nem kap eleget enni ebben az országban. A helyzet nyilván egyre rosszabb, de azok, akik a terepen dolgoznak akár elméleti, akár gyakorlati oldalon, már évek óta mondják, hogy ez iszonyú, nem elfogadható és még csak nem is kerülne sokba segíteni. Azt akartam írni, hogy nem tudom elképzelni azt az embert, aki szerint nem baj, ha egy csomó gyerek éhezik. De, el tudom, ismerek is ilyet. Minek szültek annyit, mondaná. És hogy sokkal több támogatást kapnak “az ilyenek” az államtól és az önkormányzattól, mint a rendes emberek. Pedig helyi szinten lehetne a legtöbbet segíteni, ha létezne civil hálózat, aminek valóban részei a különböző egyházak hívei és a mezei polgárok. Ha menő lenne segíteni, sőt, elvárás a társadalom részéről, legalább a szerencsésebbekkel és a hivatalt viselőkkel szemben.

Addig is nagyon örülök, hogy legalább beszélnek erről a témáról és elhangzik, hogy a hosszú téli szünet rengeteg gyereknek nem örömöt hoz. Az is nagyon jó, hogy egyre több cég vonódik be ilyen jellegű támogatásokba és nem csak úgy odaadják valakinek a pénzt, hanem konkrét települések konkrét gyerekeit etetik, ahogy ez a Procter és Lidl csinálja fél évig.

A havi tízezremből, amit civileknek adok, az első tétel Böjte Csaba árvaháza volt, már tizenéve küldök nekik pénzt havonta. Rajtuk kívül a Füzesabonyi Állatvédő Alapítványnak, az Átlátszónak, az Igazgyöngynek, A remény kora alapítványnak és pont annak a Gyermekétkeztetési Alapítványnak adok még rendszeresen, akik most a Procter-Lidl féle akcióban dolgoznak. Mindenkinek kéne, aki megteheti.

From → gyerek

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: