Skip to content

Dühös

October 28, 2014

Azt szoktam mondani, hogy a túlélés egyik alapfeltétele, hogy tudj dühös lenni. Találtam is egy oldalt, ahol elképesztő mennyiségű okos idézet van a témával kapcsolatban, főleg az ízlésem szerint válogatva. Amiket szeretek, arról szólnak, hogy dühöngj csak, de irányítsd, legyen értelme. Persze úgy még nehezebb, tudom, de mennyire, hogy tudom.

Talán a gyakran őrjöngő anyámnak köszönhető, de nekem sosem volt bajom a dühös nőkkel. Félelmetes volt, persze, de inkább csak azért, mert nem volt kiszámítható és látszott, hogy képtelen fegyelmezni magát. Kb. tízévesen már sajnáltam inkább. Az viszont egyértelmű volt, hogy ez egy kétségbevonhatatlan energia, ami jól használható, ha az ember megtanulja kezelni.

Nem volt könnyű, kurvára nem. Még felsőben is előfordult, hogy összeverekedtem egy másik lánnyal és a földön fetrengve téptük egymást. Szerintem főleg rajtam múlt. Aztán tizenévesen is simán visítva, toporzékolva téptem szét a rosszul sikerült ruhadarabot varrás közben. De szép lassan haladtam azért és most már elmondhatom, hogy nagyon-nagyon rég nem ütöttem meg senkit. Pedig mennyire szeretnék néha. ATYAISTEN, EZ MEKKORA FAKE! Most jövök rá, hogy csak másfél hete, hogy elpattant a fejemben valami és nekiestem valakinek. Oké, hogy minden alapom megvolt rá, de mennyire kínos, hogy itt papolok és közben.

Az átlagos nő viszont nagyon ritkán dühös. Nekem is van olyan barátnőm, ismerősöm, aki gyakorlatilag soha. Panaszkodik, szomorkodik, szenved, de nem üvölt, nem mondja, hogy elmész te a picsába már. Nem meglepő módon (már a saját, jól bevált kifejezéseim is rohadtul untatnak, ezen el kell gondolkodnom) az a kettő, akire most pont gondolok, aránylag súlyos immunrendszeri betegségekkel küzd. De kibírja. Az agresszív érzések elnyomásából adódó civilizációs betegségek persze a férfiakat is sújtják valamennyire, de a statisztikákból nyilvánvaló, hogy ők azért annyira nem fogják vissza magukat. Érdekes kérdés, hogy vajon mekkora a két nem átlagos agresszió-szintje és ahhoz képest mennyit él meg belőle bármilyen módon? Akár FPS játékkal, futással, kiabálással vagy IRL erőszakkal? Bevallom, vannak prekoncepcióim. A témához kapcsolódó fontos kifejezés a hatékony agressziószint, amit én egy Imre-Tóvári Zsuzsa interjúban olvastam először, ő a magyar vízilabda válogatott pszichológusa.

article-2583570-1C643DB500000578-217_634x370

A látványosan és felvállaltan dühös nő mindenesetre még mindig nem jellemző jelenség, különösen nem olyan szöveg- és egyéb környezetben, ahol az indulat jogos és igazolt. Többek között ezért is szerettem sokkal jobban a Maleficentet a Frozennél. És dühösnek lenni nem csak nem nőies, de a feminizmus ügyének is árt, tudtátok, ugye? Szóval egy feminista aztán végképp jobb, ha óvatos, legalábbis ezt szokták mondani, amire én meg ezt tudom válaszolni:

“Usually when people are sad, they don’t do anything. They just cry over their condition. But when they get angry, they bring about a change.”
Malcolm X

Szóval az én szememben a düh képessége vonzó, férfiban-nőben egyaránt. És úgy látom, mivel az igazán széleskörű közbeszéd olyan, amilyen, a dühös nőknek komoly keletje van a neten. Ott volt először Csakazolvassa, most meg a Gumiszoba és még van egy rakás név, akik talán kevésbé népszerűek, de legalább olyan fontos a szerepük. Ahogy egy feminista nővérem fogalmazott, ezek a kapudrogok – bár a hasonlat abból a szempontból nem túl jó, hogy a fűtől aztán senki nem szokott őrjöngeni, szerencsés esetben a patriarchális társadalommal való szembefordulás inkább fordított folyamat.

Én is sokat olvastam egy darabig Gerle Évát és pont tegnap osztottam meg Gumiszoba egyik nagyon vicces posztját. Nálam is a legnépszerűbbek közé tartoznak a dühöngős, férfigyalázós posztok. De pont a legutóbbi, két évig tartó kapcsolati válságom során jöttem rá, hogy nem lehetek állandóan dühös. Hiába volt meg rá minden okom, hiszen egybeesett a szülői és szakmai problémáimmal, egyszerűen képtelen vagyok ennyi időn át indulatos lenni. Agyonüt, kizsigerel, tönkretesz hosszú távon. Egy idő után már azért mentem el a terapeutámhoz, hogy segítsen megszabadulni a sok dühtől, mert nem bírom tovább, mást is akarok érezni.

Bloggerként, újságíróként azt gondolom, hogy fontos szerepe van az ilyen nyíltan felvállalt indulatnak, komoly bátorság kell hozzá. Viszont egyrészt veszélyesnek tartom, van róla tapasztalatom, mennyire könnyű a virtuális térből átcsúszni a valóságba. Kibaszott rémisztő ám, amikor egy pszichopata levelet hagy a postaládádban, hogy tudom, hová járnak a gyerekeid óvodába. Nem, nem velem történt, de igaz. Másrészt szerintem hosszú távon sem az író, sem az olvasó személyiségfejlődésére sincs pozitív hatással az ilyesmi.

Engem mindig komolyan megijeszt, amikor valaki valamiféle messiást lát bennem, csak mert olyasmiket mondok ki, amiket már egyébként  előttem sok ezren észrevettek, legfeljebb az illető most először hallotta meg rendesen. Mint tudjuk, igazán nem vagyok sem ál-, sem valódi szerény, de ha bármelyik feminista írásom után azt mondja egy olvasó, hogy mennyire igazam van és hogy ráhibáztam, hát pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok Gloria Steinem. (MEKKORA volt a jelenet a Good Wife-ban?:))) Illetve nyilván az idegrendszeri sajátosságaim miatt, de azt is ijesztőnek találom, hogy emberek (jelen esetben nők) ezrei kvázi kihasználnak valakit, aki hatásos indulattal beszél azokról a dolgokról, amik őket is zavarják, de azért annyira nem, hogy valóban tegyenek is ellene valamit. Nagyon igyekszem a lehető legvisszafogottabban fogalmazni, szeretném ezt szociológiai szempontból láttatni és nem minősíteni, átjön valamennyire?

A cél az lenne, hogy az indulat mellett érvek is legyenek és hogy a közönség-közösség képes legyen az olvasottakat használható módon beépíteni a saját értékrendjébe. Tudom, hogy rohadt nehéz ez, én is küzdök vele.

 

 

From → feministás

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: