Skip to content

Viszony

October 15, 2014

Vannak azok a pillanatok, az elsők meg az utolsók. Nem mindig emlékszik rájuk az ember, de bizonyos esetekben beégnek. Az ember azt hiszi, nem tehet ellene semmit, de valójában csak nem akar.

Egészen elképesztő sorozatba kezdtem bele, gyakorlatilag képtelen voltam levenni a szemem a monitorról, a számra szorított kézzel néztem végig az első részt, néha levegőt is alig vettem. A Showtime megint nagyot villantott, csodálatos színészek mondják a tökéletesen megírt sorokat és vizuálisan is lenyűgöző. Mindenki elég szép benne, de azért igazi annyira, hogy fájjon.

Már az elején tudja mindenki, hogy rossz vége lesz, mégis nekikezdenek, mert valami durván húzza őket befelé. Ha nem érnének egymáshoz, nem beszélnének, sikerülne kikerülni, tudom, próbáltam már. Meg azt is, amikor direkt megy utána az ember. Nem kell hozzá házasnak lenni, anélkül is látszik rögtön a kezdetén, hogy nem kéne, de persze attól csak még durvább.

From → film

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: