Skip to content

Fuck No

September 30, 2014

A múltkor morogtam, hogy mennyi olvasói ajánlást kapok, miről írjak, de persze valójában hálás vagyok, mert sokszor, nagyon sokszor megihlet, amit kapok. Nem feltétlenül úgy, ahogy azt az olvasó szerette volna, de hát így megy ez.

Elképesztően intenzív nyaram volt. A nővérszálló mellett az egyéb érzelmi életem is sistergett, még ha nem is mindig egyforma hőfokon. Az érzelmi hullámvasút közben viszont volt időm és energiám elgondolkodni, mit is akarok most épp. És akárhányszor nézem meg a lehetőségeimet és a vágyaimat mindenféle nézőpontokból, a pszichológusommal és a barátnőimmel is értekezve, újra és újra ugyanoda jutok. Nincs szükségem jelenleg olyan jellegű kapcsolatra, amit a társadalom annak nevez.

Szeretek egyedül lenni. Egyedül aludni, egyedül ébredni, senkihez nem szólni órákon át. Mondhatnátok, hogy csak azért érzem ezt, mert aránylag nagy és aktív családom van, csodálatos, szerető és támogató barátaim, ráadásul még az exemmel is kifejezetten jó viszonyban vagyok. Nem tudom, lehet. Voltak már a felnőtt életemben ilyesmi időszakok, de olyankor is hasonló volt a helyzet, lerendeztem a gyerekszülést hamar és sikerült igazán szórakoztató, érdekes utódokat létrehoznom. Valamint mindig is rendelkeztem közeli barátokkal, akikre számíthattam. Szóval nincs összehasonlítási alapom, milyen az, amikor az ember tényleg csak egyedül van folyton.

Persze attól, hogy nem vagyok párkapcsolatban, még nem zárkózom be, ismerkedem. Mindenféle pasikkal, néha jó, néha nem. Néha meg kurvára, kibaszottul jó. És ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy akkor egy ilyen elmerengető dologból feltétlenül lesz valami más. Tehát, az olvasótól kapott kapott cikk logikája szerint én Fuck Yeah állapotban vagyok és simán lehet, hogy a másik félnél meg én egyfajta szürke zónában tengek-lengek. A kommunikáció nem teljesen kiegyensúlyozott, én gyakrabban akarok találkozni, esetleg az is felmerül bennem, hogy lehetne valami komolyabb köztünk, miközben a másik fél húzódozik.

Mark Manson szerint ilyenkor odébb kell állni és keresni egy olyan embert, aki szintén Fuck Yeah állapotba kerül tőlem. Ha van valami, amit utálok, akkor az a leegyszerűsítés. Tényleg erről szólnak az emberi kapcsolatok? Hogy minden legyen egyforma és egyenlő, méricskéljük az érzelmeinket, hogy elég van-e a másik serpenyőben? Ez olyan végtelenül ostoba megközelítés.

Ezen az alapon egy csomó eddigi szerelmem vagy szeretői kapcsolatom soha nem valósult volna meg, mert nem egyformán akartuk a másikat. Bár voltak már szar tapasztalataim, még egy stalkert is sikerült összeszednem az internet hajnalán, de soha nem gondoltam azt, hogy akkor ezt most nem kellett volna. Oké, közben egy rakás nehézség, visszautasítás, elhanyagolás nehezen viselhető. Nekem mondjuk a rajongás, a tapadás is legalább ennyire terhes, de az ilyen esetekben sem fordítok azonnal hátat, ha különben érdekes az illető valami miatt.

Az idén nyáron arra jutottam, hogy én valójában inger junkie vagyok, gyűjtöm az élményeket, a rosszakat is. Úgy érzem, több leszek attól, hogy rendesen megnézem közelről és aztán megélem a lehetőségeket, amik valóban hatással vannak rám. Igen, fáj, sokszor nagyon fáj. Máskor meg annyira jó, hogy attól akarok meghalni. De mindegyikből tanulok magamról valamit. Legtöbbször azt, hogy milyen fasza csaj vagyok, mert ezt is kibírtam. Máskor meg azt, hogy milyen fasza csaj vagyok, mert jobbá tettem valaki életét.

Ez a fajta hozzáállás nyilván nem mindenki számára elfogadható, még kevésbé használható módszerként. Kell hozzá némi szellemi perverzió és egy nagy adag pszichopátiás beütés. De azt mondani, hogy csak akkor menj bele egy kapcsolatba, ha a másik pont ugyanúgy akar téged, mint te őt, akármilyen hülyén is hangzik, az emberi érzelmek megcsúfolása.

From → pasi

2 Comments
  1. daya permalink

    Ismerős állapot/életkép/felfogás. Csak én mindezt szűk baráti körrel és nem teljesen csodálatos családdal, gyerek nélkül csinálom.
    Tapasztalataim szerint az ilyen komolytalanabb, célorientált kapcsolatok pont attól tudnak hosszú távon működni, hogy van egyfajta pulzálás bennük. Hol az egyik szeret egy kicsit jobban, hol a másik, viszont tisztelik egymás határait (nem nyaggat, nem pióca).
    Ha én vagyok a jobban szeret állapotban, akkor csodálatos megélni, hogy kiadom magamból a végtelen szeretetet és természetesen mocskosul kellemetlen, hogy ez a másikról egyszerűen lepattan.🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: