Skip to content

Barátságos

August 2, 2014

Nemrég Isolde azon aggódott, hogy vajon képes lesz-e még valaha elmélyült beszélgetést folytatni a barátaival, én meg itt vigyorogtam a monitor előtt. Aztán gyorsan megnyugtattam, hogy már csak maximum 8-10 év, ha szül még egy gyereket, akkor kicsit több talán és hip-hop, megint fog tudni nagyon sok ideig mások gondolataira koncentrálni és reflektálni. Asszem, hitt nekem, bár nem tudom, mennyire sikerült megvigasztalnom.

Nekem tudjátok, mi hiányzik? A beszélgetés megvan, de már nem sétálunk közben. Mivel én nehezen tartok szemkontaktust hosszú ideig, és mások személyes terében sem szeretek tartósan tartózkodni (a szex nyilván kivétel), ezért a leghosszabban akkor tudok valakivel beszélgetni, amikor haladunk közben. Nem emlékszem, hogy hívták azt a fiút, akivel egész éjjel róttuk Szeged utcáit kézen fogva, de nagyon szép este volt. Egy másikkal a belvárosból indultunk, át Budára, aztán vissza a Bosnyákig és megint Buda, a Margit-hídnál lévő közérthez kitett zsömléből és tejből reggeliztünk hajnalban. Fura, hogy a személyeknek mennyire nincs is valódi jelentőségük már, csak az érzésnek.

A kamaszkor után egy darabig nem beszélgettem olyan sokat, mert gyerekeket szültem, ami ugye erősen módosítja a körülményeket. Aztán elváltam és hirtelen lett egy csomó szabadidőm, meg belekezdtem új dolgokba, ami új embereket hozott az életembe. És rengeteg bulit, ahol órákon keresztül beszélgettünk, ah, nagyon szórakoztató volt. Némelyik barátság eltartott évekig, a legtöbb elveszett útközben, de egyetlen megmaradt és egyébként pont a gyerekeknek köszönhetően, mivel egyidősek voltak a fiaink. Az is vicces történet, ahogy két nagyon különböző fiúgyerek felnő egymás mellett, folyton versengve, harcolva, hogy aztán később egy osztályba járjanak és jó barátok legyenek egy időre tényleg.

Minden változás új barátokat hoz magával valahogy és ilyenkor néhány régi kapcsolatot is megszakítok. Nem tudatosan, csak így alakul. Most is ez történt a nagy (szakítás, munkahely, autizmus, burjánzó feminizmus) válság után. Lassan, de teljesen átalakult a kör, olyan ember is kikerült, aki pár éve még a legfontosabb volt az életemben. De egyre terhesebb volt az alkalmazkodás, egyre kevésbé szerzett örömöt az együttlét. És nem panaszkodom. Végre egy valóban működő hálózat részének érzem magam, amiben nincsenek titkolt ellentétek, ítéletek. Véleménykülönbségek persze léteznek, néha még talán sértődések is kicsit, de valódi nővériség az alap. Most először érzem azokat a sokat emlegetett női energiákat. Ez persze nem azt jelenti, hogy eddig nem voltak ott, én is más voltam korábban és egyébként is szívesebben töltöttem az időmet pasikkal, egyértelműbbek voltak a körülmények. Meg ugye nagyon különleges hópihe is voltam hosszú ideig.:)

Még arra is képes voltam, hogy összeköltözzem az egyikükkel. Nem volt ez hosszú idő, de megdöbbentően jól sikerült, legalábbis nekem. Azért vagyok különösen büszke rá, mert két dolgot nem csináltam még soha: nem laktam teljesen egyedül és lakótárssal. Persze egy barátoddal együtt élni egy darabig  jóval kisebb kihívást jelent, mint egy idegennel, mégis igen elégedett vagyok, mert nyilvánvalóvá vált, hogy igenis létezik olyan ember a gyerekeimen kívül, akivel működik.

Bevallom, mindig is ott motoszkált bennem, hogy talán azért volt olyan nehéz együtt élni a velem kapcsolatban lévő férfiak számára, mert túlzottak az elvárásaim. Most bebizonyosodott, hogy nem. Létezik olyan, hogy amikor elmegyek futni, semmi bűntudatom nincs, amiért ott hagyok a lakótársamra két gyereket és két kutyát. Nem csak felszólítás nélkül képes nekik reggelit adni, de mire hazaérek, még a mosogatógépet is elindította és összepakolta a konyhát. Az első alkalommal, amikor hazaérve nagyobb rend fogadott, mint amikor elmentem otthonról, majdnem könnyekig meghatódtam. És az is lehetséges, hogy a lakótársamnak eszébe jutok, amikor egy megfelelő boltban jár és megkérdezi, mit szeretnék. Ez utóbbi egyébként még a nem lakótárs barátnőmnél is rendszeres. Elképesztő méretű bűntudattól szabadultam meg ennek az egy hónapnak köszönhetően, most már elhiszem, hogy nem velem van a baj.

Gyakorlatilag azt hiszem, a barátaimnak (és a mára már barátként funkcionáló felnőtt gyerekeimnek) köszönhetően ez életem legjobb nyara. Az asztalcsapkodós visítva röhögések mellett állandó az intellektuális jelenlét és az érzelmi támogatás. Az az érzés, hogy bármikor lehetek egyedül, de velük is, amikor csak szeretném és mindkettő nagyon jó.

Best-Sex-City-Episodes

From → feministás

2 Comments
  1. Belegondolok, mennyivel élhetőbb lenne a világ, ha ez mindenkinek megadódna. Az energia +, micsoda szinergiát hoznának létre! De jó neked!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: