Skip to content

Ízlés

April 29, 2014

Egy bizonyos szintig tényleg lehet véleményre, meg ízlésekre és pofonokra hivatkozni, de klassz lenne, ha az emberiség képes lenne belátni: kompetencia is van a világon. Nem baj, ha valami tetszik vagy nem tetszik, de ne csináljunk úgy, mintha objektív mutatók, információ és képességek nem játszanának szerepet bizonyos dolgok megítélésében. Ma reggel volt egy kis vitánk bizonyos népművészeti motívumok használata ügyében. Erre ugye ugrom, mert éveken keresztül meglehetős rajongással viseltettem a magyar néprajz irányába, azt meg különösen támogatnám, ha ez a motívumkincs élő része lehetne a magyar divatiparnak. De sajnos olyan ritkán működik az adaptáció és hiába feküdtem neki egy galériának, nem tudnám megmondani, mitől lesz valami jó. Persze attól, hogy valamit én nem tartok jónak, mások még nyugodtan szerethetik, de az bizony úgy van, hogy én ehhez jobban értek a népesség nagy részénél.

Christian Lacroix, a szenzoros érzékenység egyik királya

5df28ae889548cdd7b88dfc38f1d607c

Azt hiszem az ilyen hozzáértések alapja mindenképpen valamilyen szenzoros érzékenység, függetlenül a témától. Teljesen mindegy, hogy divatról, villamosokról, zenéről vagy ételről van szó, ha nincs hozzá szemed, füled, nyelved, ami kell, hogy képes légy felismerni a mintázatokat és a különbségeket, kicsi az esélyed, hogy jó legyél benne. És egy-egy témán belül is hatalmas eltérések lehetnek. Én például ugye édességben elég  jól képes vagyok érzékelni az ízeket, textúrákat, felismerek egy csomó dolgot pusztán ízlelés alapján. De hiába rajongok a vörösborokért, képtelen vagyok rendesen megkülönböztetni őket, de még igazán értékelni sem tudom a nagyon drágát. Pezsgőben jobban állok, de abból is meg tudom inni simán a 700 forintos lidlis változatot is, még ha egyébként legszívesebben az özvegyasszony Grande Dame-ját is csurgatnám le a torkomon naphosszat. (Hadd mondjam el, hogy ismerek egy csajt, aki képes megmondani ízlelés alapján, hogy az iszonyú csípős cuccot, amit éppen eszik, a világ mely tájáról származó chilivel, vagy más ilyen izével ízesítették. Én ezen annyira lehidaltam. Témához kapcsolódó olvasnivaló A citromtorta különös szomorúsága.) Ezek a képességek nyilvánvalóan az érzékeléshez kapcsolódnak, nem az autizmus miatt mondom őket szenzorosnak, de azon keresztül vált számomra egyértelművé a jelenség.

P9200153

Ha a szenzoros rész megvan, kell az érdeklődés, a motiváció is, mert csak akkor tudsz utánamenni, tanulni, információt szerezni a témában. Nem kell ehhez szervezett oktatás, ha valaki akar valamit, rengeteget fejlődhet magában is. A motiváció persze sokat dobhat a szegényesebb szenzoros alapokon, de sose lesz pont olyan. És ha a motiváció hiányzik, a szenzoros érzékenység, a tehetség sem elég önmagában. Én egyiket sem tartom hatalmas tragédiának, a gyerekeim miatt muszáj voltam mindkettőt elfogadni. Vannak olyan képességeik, amiket talán soha nem fognak használni, mert nincs meg bennük hozzá az érdeklődés és néha meg olyasmire nyomultak/nak, amihez a szenzoros alapok hiányoznak, de így megy ez, ki kell tapasztalni az embernek magát. Mindenesetre érdemes szembenézni a lehetőségekkel.

Ahhoz viszont, hogy az ember bármilyen témában véleményt nyilváníthasson, az információ okvetlenül szükséges. Mondhatom azt, hogy utálom a magyar focit, de eszem ágában sincs minősíteni, mert rohadtul nem tudok róla semmit. Ahogy például az autókkal kapcsolatban is csak érzelmeket tudok kommunikálni, mert segghülye vagyok hozzá, a legjobb barátaim autóját is csak akkor tudom megjegyezni, ha vagy sokszor láttam vagy baromi feltűnő színe van. Mert ugye a színek például az én asztalom. És csak azért, mert mindenkinek van szeme, klassz lenne, ha a kevésbé érzékeny szenzorokkal megáldott és vizuálisan tökéletesen képzetlen polgártársaim is felismernék a határaikat.  Ahogy egy sütemény megítélése bizony nem ízlés kérdése, ha én azt mondom rá, hogy szar, akkor az azt jelenti, hogy félelmetesen gagyi alapanyagokból, kínosan olcsó technológiával készítették el. És ha neked ettől függetlenül ízlik, azzal nem azt mondtam, hogy te egy szar ember vagy, hanem, hogy az adott területen szar a szenzoros érzékenységed. Azt gondolom, ezzel tudni kell együtt élni. Azt elvárni, hogy a téma szakértői a csekélyebb tudásúak kedvéért úgy csináljanak, mintha ezek a különbségek nem léteznének, olyan lenne, mintha senki nem futhatna nyilvánosan gyorsabban az átlagnál, mert az milyen kínos szegény lemaradók számára.

Pénteken egy autista szülő workshopon voltam, ahol egy igen tapasztalt, neurotiipikus fejlesztő osztotta meg a tapasztalatait a néppel. Semota imádta volna, magam is többször a határán voltam, hogy elküldöm a francba, de ugye egyrészt jót akart és mondott okosakat is, másrészt meg kínos lett volna az esemény szervezői számára. (Például a hiszti szót felejtsük már el a picsába örökre kérem szépen, különösen autistákkal és más idegrendszeri sajátossággal élők esetén.) Ez a fejlesztő csaj mondta, hogy a szenzoros dolgokat nem szabad túlértékelni, ennél sokkal fontosabb, hogy mi van a háttérben. Mondja ezt úgy, hogy neki valószínűleg nem nagyon vannak szenzoros érzékenységei. Fogalma sincs az érzésről, amit bizonyos hangok, ízek, tapintások, látványok képesek az emberben kelteni a pozitív és a negatív irányban egyaránt. De ne foglalkozzunk vele, végül is ez az egyik dolog, ami egyrészt az emberi civilizáció alapját jelenti, másrészt a szenvedés jelentős részét jelenti sokak számára. Szerintem pont fordítva kellene. A szenzoros érzékenységek feltérképezését már csecsemőkorban érdemes elkezdeni, mert elképesztően hasznos eszközöket adhat a szülő kezébe a nonverbális időszakban. (De ha tud beszélni, akkor is iszonyú bántó csak azért lehülyézni, mert te nem azt érzed, látod, hallod, amit ő.) Később pedig akár a gyerek jövője múlhat rajta, hogy kap-e támogatást a meglévő érzékenysége és motivációja felhasználásához. De persze ehhez az embernek először a saját korlátaival és lehetőségeivel kell szembenéznie. Meg azzal, hogy a szülei mit kezdtek ezekkel a korlátokkal és lehetőségekkel és mi minden lehetett volna másképp. Nem lesz vidám, de megéri.

szenzorosan meg tudom mondani, hogy a Két Szerecsen somlóija nem elég jó. sajnos csak a Gerbeaud-é elég jó.

gerbeaud_somloi

From → gyerek

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: