Skip to content

Valótlan

April 21, 2014

Azt szeretem a legjobban a nagy katolikus ünnepekben és a velük járó hosszabb iskolai szünetekben, hogy ilyenkor végre tényleg van időm és energiám olvasni és rendes filmeket is nézni. Aztán a régen várt mozi nem feltétlenül tesz tökéletesen boldoggá, de mégis élmény.

Nem szeretem mostanában a szerelmes filmeket, kerülöm őket. Az amerikaiakat legalábbis mindenképpen, rohadtul elegem van a végtelenségig ismételt ostobaságaikból és az erőszakos patriarchális heteroközpontúságból. De a franciák ugye sokszor képesek emberszerű lényeket mutogatni a filmjeikben, jobban bízom bennük. A De rouille et d’os, a Rust and bone ráadásul még Marionnal is kecsegtetett és komoly drámát ígért, nagy érzelmekkel, amit kipihenve azért szeretek én, csak nem egy hajtós hétköznap után, este 10-től. De valahogy mégsem állt össze. A film jelentős részében Mariont láttam, ahogy nagyon szépen játszik egy szenvedő nőt – pedig a Les petits mouchoirs-ban, ami elvileg egy kisebb szerep, egyetlen pillanatra sem a színésznőt figyeltem, csak a karaktert. Olyan volt nekem ez az alakítás, mint Denzel Washington a Flightban vagy Meryl Streep az Osage county-ban, tökéletes, persze, de látom, hogy alakítás. De persze nem végig, voltak elképesztően szép jelenetek, amikor teljesen bele tudtam merülni. Például amikor felébred a kórházban, vagy amikor egyedül táncol. (A felébredőst itt meg lehet nézni, nem fogom embedelni, mert tényleg nagyon megrázó.) De a baleset előtti rész is gyönyörű volt.

Rust-Bone-14

A pasit játszó  Matthias Schoenaerts nekem sokkal nagyobb élmény volt, nyilván azért is, mert még semmiben nem láttam (de már hasít felém a Blood Ties). Hajlamos voltam azt gondolni, hogy ez egy ilyen pasi, Efesnél is azt írták, hogy már a Bikanyakban is magát játszotta. Well, most hogy elolvastam az imdb oldalát, azért ez elég távol áll a valóságtól. Eleve nem is így néz ki úgy általában, a Bikanyak miatt gyúrta fel magát és egészen-egészen más karaktereket is játszott, például a Loftban. Szóval igazságtalanság lenne tőle elvitatni a teljesítményt. Nekem annyira hiteles volt, hogy végigtipródtam a filmet. Egyrészről iszonyatosan vonzó volt, gyakorlatilag folyt a monitorból a tesztoszteron, másrészt viszont ijesztő és taszító volt az egyértelmű fogyatékossága. Nem szeretem ezt a szót egyébként, többször vissza is töröltem, de nincs erre jobb, nézzünk szembe vele. Mindannyiunknak vannak fogyatékosságai. Ali esetében ugyan a forgatókönyv úgy csinál, mintha ez valami teljesen átlagos dolog lenne, ilyenek a férfiak, és azt hiszem, ez volt az egyik dolog, amin nagyon felkúrtam magam. Persze egy autistától elvárja a társadalom, hogy az idegrendszeri sajátosságai ellenére sajátítsa el a köszönés képességét, egy down szindrómást pedig igyekszünk megtanítani olvasni és számolni, de egy pasi esetében, főleg, ha kurva jól néz ki, mint Ali és bizonyos szempontból hozza a férfiakkal szembeni elvárásokat, úgy csinálunk, mintha ez teljesen rendben lenne, hogy nincsenek érzelmei, nem képes az empátiára és ráadásként riasztóan ostoba is.

Matthias+Schoenaerts

Persze Stephanie és a többiek reakciója Ali viselkedésére bőven hozza az átlagos társadalmi elvárást: a nővére majd gondoskodik a gyerekről, a csaj pedig megtanítja az emberi érzelmek és a kötődés fontosságára. Egy bizonyos beszélgetésig egyébként kifejezetten tetszett Ali és Stephanie kapcsolata, mert pont azt mutatta meg, mennyivel nagyobb hatása lehet egy traumatizált emberre, ha nem akarják megmenteni. Engem igen erősen az  Intouchables-ra emlékeztetett a folyamat, Ali ignoranciájának fontos szerepe volt. Nem akarsz úszni? OK, én megyek. Akarsz dugni? Jó, próbáljuk meg. Egyetlen “normális” ember sem viselkedik így egy nővel, akinek nemrég mindkét lábát levágták. A hatalmas különbség, hogy az Intouchables-ban Philip pont ezért választja ki Driss-t, de ugye neki már volt ideje megélni a saját fogyatékosságát és pontosan tudta, mit akar és mit nem. Na meg két férfiről volt szó, ami szintén nem elhanyagolható tényező. Stephanie viszont abba a hitbe ringatja magát, hogy Ali tapintatos vele, jaj, nyuszikám, emeld már ki a fejed a seggedből légyszi.

Anna, Ali nővére az, aki megfelelően reagál, bár persze nyilván csak a maga szerény eszközeivel. Szerintem Corinne Masiero félelmetesen jó volt, nagyon szerettem a józan paraszti eszét, az erejét és a bátorságát.

rust-bone

Persze a sok nyifogásom és az, hogy ennyi energiát tettem a filmmel kapcsolatos problémáim megírásába egyértelműen bizonyítja, mennyire nagy hatással volt rám. Mostanában nehéz lekötni a figyelmem, de a De rouille et d’os-nak maradéktalanul sikerült. Bizonyos jeleneteknél nem néztem oda, de jelen voltam végig, mindenki fontos volt a számomra. A végén azonban ismét megdühödtem, borzasztóan manipulatívnak és valótlannak éreztem. Nem, egy ilyen ember, mint Ali, nem változik meg varázsütésre. Nem lesznek a semmiből hirtelen, három óra leforgása alatt stabil érzelmei, kötődése, ez nem így működik. Mindettől függetlenül meg kell nézni, nagyon megéri.

From → feministás, film

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: