Skip to content

Attila

April 11, 2014

Azt hiszem, elsősorban európainak érzem magam, ezért nem szoktam fennen lobogtatni a piros-fehér-zöld zászlót és meglehetősen kritikusan gondolkodom, érzek egy csomó hazai termékkel kapcsolatban (például végtelenül pitinek tartom a Hősök terét, de mondjuk az összes hasonló vackot is a világ minden táján). Mégis vannak magyarságok, amelyek egészen-egészen mélyen az enyémek, félek is róluk beszélni, mert képtelen vagyok ijesztő rajongás és lelkesedés nélkül.

Az egyik ilyen a magyar népművészet, amit aránylag jól ismerek volt néptáncosként és ami a történelmi sajátosságoknak köszönhetően tényleg egyedülálló, gazdag és gyönyörű. Ne kérdezzetek róla, mert rögtön kiselőadást tartok a színekről, a jelentésekről, az egyes régiókról.

A másik József Attila. Azért is jó, hogy most írok, mert József Attiláról beszélni végképp nem szeretek, nehezen uralkodom a hangom és az érzelmeim felett, ha belekezdek. Sok költőt szeretek persze. Felnőttként, az iskolában tanultak ellenére jöttem rá, hogy Petőfi is klassz, Radnóti olyan, mint a legszebb folyó és a kiegyezés utáni Arany János hangja is hozzám szól. Ady pompázatossága és Kosztolányi gyengédsége már kicsit kívül esik a spektrumomon, de tudom élvezni. Sokat próbálkoztam kortárs szerzőkkel is, de nekem soha senki nem tudott felérni József Attilához.

Amikor először tanultunk róla, még általánosban, azonnal tudtam, hogy torzítanak a könyvek. Később, középiskolában már konfliktusaim is voltak emiatt, nem voltam hajlandó proletár költőként hivatkozni rá és a verselemzéseimben teljesen figyelmen kívül hagytam az irodalomkönyvek elképzeléseit. Dühöngtem, hogy merészelik leegyszerűsíteni, megalázni ostoba besorolásokkal?

Azt hiszem, József Attila szinte elviselhetetlen volt. Nem olvastam el az összes kortárs visszaemlékezést, csak néhányat, de azok alapján olyan mérhetetlen sérülékenység, érzékenység, instabilitás, félelem és egoizmus lakozhatott benne, ami alkalmatlanná tette az életre és a társas kapcsolatokra. Ezek a hihetetlenül erős érzelmek, a fejében megszülető képek és szavak együtt olyan verseket hoztak létre, amelyek valószínűleg egyetlen más nyelven sem érhetik el ezt a hatást.

Sokszor gondolkodom azon, vajon ha megtehette volna, ő maga hogyan dönt: egy rövid, nehéz és legtöbbször boldogtalan élet meg nem értett zseniként, aki később a legnagyobb magyar költő lesz vagy hosszú, érdektelen, de boldog élet? Hülye kérdés, tudom, semmi értelme.

Ürömhegy, 1928 nyarán

From → könyv

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: