Skip to content

Szép remények

March 19, 2014

Ha szerencsés vagy, nem születsz túl szépnek. Vagy a családod leszarja és képes vagy a személyiségfejlődésedre koncentrálni. Mert ha esetleg már kicsi korodban gyönyörű vagy, mint például az a kis fürtös szőkeség a nagylányom bölcsődei csoportjában, akkor az emberek semmi mást nem látnak belőled. És konkrétan csecsemőkorodtól kezdve azt mérlegeli a környezeted, mekkora lesz az értéked a dughatósági skálán. Hány férfinak fogod összetörni a szívét, könnyen találsz-e férjet, sikerül-e bekerülnöd a modellszakmába. Nem baj, ha a babakocsiban ülsz és nyálbuborékokat fújsz – ettől még az összes szomszéd és rokon, a vadidegen belepofázókról nem is beszélve, ilyen jellegű kommentekkel fogja minősíteni a külsőd és megjósolni a jövődet.

Ha nem vagy olyan szép, akkor sincs sokáig menekvés. Abban a pillanatban ugyanis, hogy elérsz egy bizonyos kort, nem is kell, hogy legyen melled vagy feneked, lehetséges numerává válsz. A fiúk és férfiak elkezdenek méregetni, beszólogatnak, tapogatnak és nem számít, hogy ellenállsz vagy hagyod magad, mindenképpen te vagy a hibás. A fiúkat senki nem hibáztatja, őket csak hajtja a vérük. A férfiakkal sincs gond, akik néznek és fogdosnak. Nem volt gond anyám barátnőjének a férjével, Sanyival, aki elkezdett simogatni és megpróbált megcsókolni (jelzem, akkor még senki nem csókolt meg) a konyhájukban, miközben a felesége és az anyám a másik szobában kávéztak. Nem volt gond a számtalan rohadékkal, akik különböző zsúfolt tömegközlekedési eszközökön a lábam közé nyúltak. A srácok sem tehettek róla, akik egy augusztus 20-án beszorítottak minket egy kapualjba kb. nyolcan és meg akartak erőszakolni. Végül is nem tették meg, el tudtunk szaladni, akkor mi bajom van?

És egyre korábban érnek ezek a mai gyerekek, a lányok már tízévesen úgy öltözködnek, mint a miniatűr kurvák, kihívják maguk ellen a sorsot, igazán nem csoda, ha gondolatban (vagy egyébként is) bűncselekményt követnek el ellenük a férfiak. És 13 évesen már előfordul, hogy alkoholért árulja magát némelyik – de a belügyminiszter szerint ez teljesen önkéntes. Hiszen mi más lehetne egy gyerekkorú lány legfőbb vágya, mint hogy kurvás ruhákban parádézhasson, felkelthesse a férfiak érdeklődését és önkéntesen szexeljen ellenszolgáltatásként. HISZEN SENKI NEM KÉNYSZERÍTI ŐKET!

Őszintén szólva az összes bántalmazós tapasztalatom ellenére nekem nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy egy elnyomott csoport része vagyok. Eléggé sértette az önérzetemet. Hiszen én erős vagyok, okos vagyok, sikeres. Vicces módon pont egy tizenéves korom óta tisztelt liberális lapnál dolgozva sikerült először igazán megtapasztalnom a nőgyűlöletet. Lehet persze, hogy azért, mert előtte egyszerűen nem vettem észre, bár voltak már korábban is vitáim a témában, de soha nem találkoztam ennyire heves reakciókkal.

És az van, hogy attól fáj a legjobban, akiről azt hiszed, hogy szeret. A liberális lapok ugye azt ígérik, hogy tisztelik, védik a kisebbségeket. Olvasod őket, mert azt gondolod, bízhatsz bennük. Aztán úton-útfélen olyan jelzőkbe botlasz, amelyek megalázóak, nőgyűlölőek. Ó, hát persze, nem feltétlenül annak szánják, hiszen ők liberálisok! De úgy van ez, hogy a bántalmazott határozza meg, mikor fáj neki, nem a bántalmazó. Ha nekem és még több száz másik nőnek (és néhány férfinak sértő), akkor az. Azért nem hasonlítható ez mondjuk a katolikusok felháborodásához, amikor vallásukban érzik magukat megsértve, mert a katolikusok nem keresnek kevesebbet, nem verik és erőszakolják meg őket a hitük miatt. Míg a nőkkel az összes ilyen jellegű dolog csak azért történik, mert nőnek születtek.

Sejtem, hogy amint nekem nehéz volt megbarátkoznom azzal, hogy egy elnyomott csoport tagja vagyok, úgy a férfiak egy részének még nehezebb elfogadni, hogy ők pedig elnyomók. Nem azért azok, mert valóban tesznek bármit is nők ellenében, az nem kell hozzá, elég, ha élvezik a privilégiumaikat. Már az is egy privilégium, hogy soha nem kell éjszaka hazafelé menet azon aggódnod, hogy megpróbálnak megerőszakolni. De hogy egy hétköznapibbat mondjak, nem kell a ruházatodat annak fényében megtervezni, vajon hány beszólást kapsz rá vadidegen emberektől. (Hozzáteszem, hogy egyébként de, a metroszex fiatal fiúk igenis aggódhatnak, pont azért, mert a ruháikkal elvesztik a férfiaknak járó védettséget. Pedig nem is női holmit vesznek fel, mégis nehezen viseli őket az utcák hímnemű népe.) Nekem is sokáig tartott azzal szembenézni, hogy pusztán mert fehér bőrűnek születtem, előnyt élvezek a cigány származásúakkal szemben. Nem határtalan a fantáziám, de el tudom képzelni, mennyire más élmény lehet bemenni egy üzletbe cigányként.

De mit csináljak? – kérdezte az én egyébként csodálatosan empatikus fiú barátom. Nem tudom. Az első lépés talán az, hogy elismered, egy elnyomó csoporthoz tartozol. Ha akarod, ha nem. Ahogy én is több elnyomó csoporthoz is tartozom, a fehérekhez és a heteroszexuálisokhoz például. Akkor is, ha a szomszéd házban lakó cigány családdal jóban vagyok, volt már cigány pasim és meleg haverjaim is vannak. Felismerni ezeket a tényeket és tenni ellene akár elnyomóként, akár elnyomottként elképesztően nehéz és rohadtul fárasztó. Rendszeresen konfliktusokba fogsz keveredni a családoddal, a barátaiddal – mert hiszen nekik legalább fel akarod hívni a figyelmüket, ha szexista, rasszista, homofób, antiszemita kijelentéseket tesznek. Mert fontosak neked és szeretnéd, ha ők is látnák. Meg persze te is jobban érzed magad tőle, ha teszel valamit. De nem fognak örülni, mert elnyomónak lenni rém kényelmetlen.

Nem kell, hogy te is érezd azt a sértettséget, megalázottságot, amit mi érzünk például azt a bizonyos Narancs cikket olvasva. Elég, ha elismered, hogy jogunk van hozzá. És mivel baráttól, sőt, egy feltételezett védelmezőtől fáj legjobban az árulás, nem hogy nem sajnálom, de komoly sikernek fogom érezni, ha emiatt a petíció miatt tönkre megy a Narancs (nem mintha ennek komoly esélye lenne). Pontosan ezt szeretném, ha egy kisebbség, legyen az a cigányok, zsidók, melegek vagy nők csoportjának érzékenysége igenis tényező lenne egy cikk megírásánál és ha nem, akkor annak következményei lennének. Tudom én, hogy így nehezebb cikket írni és nem lesz akkora olvasottsága, de nem érdekel. Hosszú-hosszú éveken át vásároltam a magyar liberális lapokat és mégis cserben hagytak. Azt szoktam mondani (persze csak a barátaimnak, nem az iskolában), hogy szülőként nekem nem az a dolgom, hogy megkönnyítsem és boldogabbá tegyem az oktatási rendszerben dolgozó felnőttek életét. Az én feladatom az, hogy boldog, sikeres embereket neveljek. Pont ennyire nem érdekel a liberális média jóléte sem.  Most annak van itt az ideje, hogy a nőknek legalább egy kicsit jobb legyen.

From → feministás

29 Comments
  1. Kaukázusi fehér férfi vagyok, te haragszol rám,mert ugyan passzívan, de az elnyomók táborában vagyok.

    Cigány nő vagyok, haragszom rád, mert passzívan ugyan, de az elnyomók táborában vagy.

    Cigány férfi vagyok, kölcsönösen haragszunk egymásra, mert passzívan ugyan, de egyszerre vagyunk egymás elnyói és elnyomottjai.

    Sajnálom, hogy erőszakoskodott veled a Sanyi. Sanyi nem vagyok.

    • Amíg nem ítéled el Sanyit nyilvánosan az arcoddal, neveddel, addig hozzá tartozol te is.

      • Igen? Ha igen, akkor te pont annyira.

      • Vagy én jobban, csak mert farkam van? Mennyivel jobb ez, mintha mondjuk a bőrszinem alapján tekintenél bűnösnek?

      • ja, hogy te troll vagy, bocs, nem vettem észre elsőre, csak azért válaszoltam. el lehet húzni innen.

  2. Veszélyes dolog hibáztatni valakit azért, mert passzívan egy csoport tagja. Igaz, ha egy mérges nő kiabál kígyót-békát a férfiakra csak mert férfinak születtek, nem olyan feltűnő, mint amikor egy bajszos kiabált kigyót-békát a zsidókra, csak mert zsidónak születtek. Meg ugye előző esetben egy elnyomott kiabál az elnyomóra, a másodikban meg az elnyomó az elnyomotra. De az ideológiai alapjuk azonos: mindkét esetben a kollektív bűnösség elvét táncolják körbe.

  3. Troll? Nem. nem jellemző. Csak más a véleményem.

  4. nagyon fárasztó lenne az összes aljas minősítésedet és csúsztatásodat kielemezni, maradjunk abban, hogy troll vagy és húzzál el. főleg, ha az vagy, akinek gondollak, nem fogunk beszélgetni itt sem.

    • Láttál már trollt?
      Én a témához szóltam hozzá, te engem szidsz.
      Én érvelek, te aljas csúsztatásokról beszélsz.
      Én évek óta ez a nick vagyok, viszont itt először járok, te már másodjára zavarsz el.
      Fogalmam nincs ki vagy, neked már gyanús, hogy hű, biztos a haragosod vagyok álruhában.

      Süt belőled az agresszió a gyanakvás és az ellenségesség. Támadsz, amikor más véleményt látsz..
      Ha trollt keresel, nézz tükörbe.

      Nagyon fárasztó lenne érvekkel válaszolni. Aha.

  5. Peti permalink

    “És konkrétan csecsemőkorodtól kezdve azt mérlegeli a környezeted, mekkora lesz az értéked a dughatósági skálán.”
    Két gyönyörű lányom van. Eddig ez fel sem merült sem a családban, sem a környezetünkben.
    Akkor most éppen az általad elnyomott… hmmm…. azt azért nem, megsértett táborba tartozunk.
    Most hőbörögjek itt, hogy szüntessék meg a blogodat? Szerencsére nem vagyok ennyire beteg!

  6. Amugy meg igazad lehet, és ha nem változik a stílusod, tényleg elhúzok. Érelmes párbeszédet bármikor szivesen folytatok, de hogy engem nézz szalmabábúnak, akinek ész nélkül nekiszaladsz? Kössz, de kössz nem.

    • Nem érdemes rám vesztegetni az értékes gondolataidat, nem vagyok rá fogékony. Akárhogy is próbálkozol.

      • Lehet beszélned kéne valami szakemberrel, mert a “téged gyűlölő gonosz világ” nagy része lehet, csak a képzeleted terméke. Béke van, Mona.

      • így-így, na menjél már

  7. Megyek már, megyek. De csakis mert most ilyen szépen kérted. Látod, kicseréled a húzzált, menjélre, és már szinte vállalható a stílusod. 🙂

  8. Megnéztem az oldalt, amit ajánlottál. Hááát első ránézésre, nem jobbak, mint te. Ugyanaz a zsigeri fröcsögés, csak a másik oldalról.

  9. Hű, ez durva, én is azt akartam pedig felvetni, hogy az általánosítás nem frankó. Én azt gondolom, hogy én én vagyok, és nem egy csoport tagja. Ettől lesznek a döntéseim felelősek – mert arcom van hozzá, míg egy csoportban el lehet rejtőzni.
    Azt egyszerűen nem lehet mondani, hogy minden férfi szemét, nőket-tárgyiasító disznó. Nem és nem. Mondhatod, hogy Pista bácsi a szomszédban egy szemét, nőket tárgyiasító disznó. És mondhatod, hogy az utcán két ismeretlen szemét, nőket tárgyiasító disznó utánad fütyült. De azt nem, hogy minden férfi…
    Ez pontosan ugyanolyan, mintha azt mondja valaki, hogy “mert a cigányok lopósak, nekem is ellopták a telefonomat”. Mondjuk, két cigány ellopta a telefonját, igen, és? Az a kettő nem az egész cigányság.
    És ez így minden “csoportra” áll.

    És hogy azt hittem, hogy ez a szempont csak az írás hevében kerülte el a figyelmedet – de itt a kommentháborút látva, lehet, hogy nem.

    • Nézd, Boglárka, te-te vagy, én meg én és ez jó érzés. De amíg mindketten annak fényében kell, hogy megválogassuk, mit veszünk fel, amikor kimegyünk az utcára, addig ugyanabba az elnyomott csoportba tartozunk. Lehet, hogy neked nem gond, ha nem mehetsz el futni rövidnadrágban és ujjatlan pólóban a városba. Lehet, hogy csak azért nem érzed gondnak, mert így egyszerűbb az életed. De feltételezem, azt te is is elismered, hogy egy nő számára jelentős kockázatot jelent rövidnadrágban és ujjatlan pólóban futni. És miért jelent azt? A férfiak miatt. Lehet, hogy nem fognak megerőszakolni, csak beszólogatnak vagy gondolatban rámverik a farkukat. Azért tehetik ezt meg, mert férfinak születtek és én azért nem mehetek, csak kockázatokat vállalva kevés ruhában futni, mert nő vagyok. Mondjak még ilyen példákat? Ilyen a világ, fogadjuk el? Nem minden férfiről van szó, hanem társadalmi csoportokról, ez nem általánosítás, hanem szociológia. Ahogy nyugodtan beszélhetünk szegényebb régiókról, alacsonyan képzettekről és fogyatékosokról is. Nyilván a statisztikai eredmények nem fognak minden borsodira, nyolc általánost végzettre és vakra egyformán vonatkozni, de ettől még csoportszinten igazak.

    • de te teljesen másról beszélsz, mint a poszt.
      az, hogy egy csoport tagja vagy, nem azt jelenti, hogy te eltűnsz, hanem azt, hogy az a soktíz-sokszáz ember, akivel naponta találkozol, nem ismer téged, és első blikkre sztereotípiák szerint fog véleményt kialakítani rólad – és ha fehér bőrú vagy, vagy férfi, akkor jobb/előnyösebb ez a vélemény, mintha nő lennél vagy cigány. úgy működnek ezek a társas viselkedések, hogy az embernek egyszerűen nincs ideje/módja mindenkit egyénként megismerni, akivel kommunikálnia kell, és szükség van ezekre a shorthandekre.
      nem az történik, hogy minden férfi disznó, hanem az történik, hogy attól, hogy minek születsz, bizonyos dolgok annyira inherensen az életed részei, hogy el sem tudod képzelni, hogy privilégiumnak minősülnek. (és nyilván ideálisan nem kéne, hogy az legyen, pont attól lesz privilégium, hogy nincs meg mindenkinek.)
      én egy csomó szempontból elnyomó csoport tagja vagyok, mert fehér bőrű vagyok meg heteró meg cisz – de az, hogy ezt kimondom, nem egyenlő azzal, mintha azt mondanám, hogy én személy szerint szar alak vagyok és én személy szerint nyomom el a melegeket meg a cigányokat meg a transzokat meg satöbbi. (ugyanúgy, ahogy azt mondani, hogy a férfiak ismerjék el, hogy ők is elnyomó csoport tagjai, nem egyenlő azzal, hogy minden férfi disznó.) nem, ez egyszerűen annyit jelent, hogy én úgy élem az életem és úgy tanultam meg létezni a világban, hogy teljesen természetes számomra, hogy összeházasodhatok majd azzal, akibe szerelmes vagyok, hogy emberek olyan neműnek fognak gondolni, amilyennek én gondolom magamat, hogy ha egy ház előtt várok valakire, akkor nem fognak aggódva méregetni, hogy lopok-e. de attól, hogy ez nekem természetes, tisztában kell lennem azzal, hogy másoknak nem az, mert el sem tudom képzelni, mennyire borzasztó és kimerítő lenne úgy élni, hogy ezek mind nincsenek.

  10. Katalin permalink

    Szia, tök jó a poszt, egyetlen dolgon akadt meg csupán a szemem, a harmadik bekezdésben szereplő “kihívják maguk ellen a sorsot, nem csoda, ha megerőszakolják” részen. A slut-shaming pontosan ugyanolyan rossz, mint az általad leírt helyzet, a kutyának is meg lehet tanítani, hogy ne egye meg az ételt, ha a gazda nem engedi meg neki, tehát a férfiaktól is elvárható, hogy ne erőszakolják meg az esetlegesen lengén öltözött nőket. De még a lengén öltözött, esetleg ténylegesen prostituáltként dolgozó, esetleg részeg/beszívott/ájult nőket sem.

    • Öööö, Katalin, azt hittem, az eléggé túlzó ahhoz, hogy átjöjjon, mennyire pont az ellenkezőjét gondolom.

      • Sajnos nem, teljesen komolynak “hangzik” és szerintem többet árt így, mint használ.

      • Ez is egy vélemény, az enyém mondjuk más.

    • dehát az egész poszt ilyenekkel van tele. nyilván annak is az ellenkezője igaz, hogy “nem gond”, ha valaki megfogja az ember seggét a buszon, szerintem ez elég egyértelműen lejön.

  11. Őszintén meglepett, hogy egy ilyen blogbejegyzés és az ezt kiváltó cikk ilyen indulatokat generál annak mentén, hogy ki mennyire vegye magára a kritikát.
    Amennyire érzi.
    Tény, hogy a női asszisztensünknek (egyes) férfi kollégák rácsapnak a fenekére. Tény, hogy a velem együtt végzett évfolyamtársam meglepve mondja, hogy a munkások csak azért köszönnek neki előre, mert ingben van és ő A Mérnökúr, míg nekem, a mérnökasszonynak állig begombolt ingben is csak a fütyülés és a sziókázás jut.
    És az nem azt jelenti, hogy minden férfi ilyen vagy olyan, hanem azt, hogy össztársadalmi szinten nagyon komolyan el van választva a nő és a férfi, a nő még mindig rengetegszer, különböző kontextusokban tárgyiasítva van, és amíg egy ilyen cikk is születik, addig vannak olyan emberek, akik veszélyeztetik a nőket/lányokat. (Lehet, hogy a TE szomszédodban is él olyan férfi, aki molesztálni fogja a TE lányod.)

    • ó, hát mérnökként kutya nehéz lehet

      • 🙂 Hát mit mondjak… A Kontrollban mond valami olyasmit Bulcsú, hogy “mikor minden áldott nap úgy kelsz fel, hogy minden csatát meg kell nyerned és mindig bizonyítanod kell”, piszkosul el lehet fáradni abban, hogy minden új helyzetben nem is nulláról, hanem mínuszból indulsz és szakmailag semmibe vesznek. Persze, lehet bizonyítani, és onnantól értékelnek, de addig eljutni minden alkalommal új harc.
        Szóval csak azt gondolom, hogy majd amikor egy lánynak sem lesz több tíz negatív megkülönböztetéses története, akkor hagyhatjuk abba az erről való vitatkozást.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: