Skip to content

February 27, 2014

Tegnap este is moziztam, a youtube előzetesek között futottam bele ebbe a filmbe és olyan igazinak látszott, nem cukrosnak. Az is volt, néha nem is bírtam odanézni. Szinte senkit nem ismertem benne korábban, de érdemes rájuk odafigyelni. Persze nő rendezte.

Valahogy már megint egy elég jól eleresztett fehér csaj szerencsétlenkedéseibe futottam bele, ráadásul Kathryn Hahnnak is barna a haja, végzetes véletlen, egyértelmű. Az előző filmhez képest jelentős különbség, hogy van férj, gyerek és ráadásul egy rakás pénz is, de szegény nő így is bizonytalan, unatkozik és hagyja, hogy a barátai szívassák. Persze a helyzet sokkal-sokkal jobb, mint a Girl Most Likely esetében, bár egyébként teljesen felesleges összehasonlítani, mert az tényleg vígjáték, még ha fura is, az Afternoon Delight meg sokszor átmegy drámába.

Nincs nagy tragédia persze, csak a szokásos. A férj dolgozik, a nő nem, nincs kedvük szexelni, szinte már egymáshoz érni sem, unatkoznak és nem értik, miért nem működik az életük, mikor mindenük megvan. Aztán a csaj, kutya helyett, mert az már van, hazavisz egy szexmunkás lányt, hátha meg tudja menteni. Asszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: nem lesz egyszerű az integráció.

Olyan valóságosak a ruhák, a smink, a rendezés, az operatőri munka, mintha valamelyik baráti pár ölné egymást csendesen. Kivéve, hogy elképesztő szép házuk van és persze igaziból nem barátkozom egymást ölő párokkal. Az egyik kedvencem az a jelenet, amikor valami jótékonysági izén a fickó közli, hogy akkor ő elmegy szörfözni a pasikkal, a csaj pedig maradjon a nőknek segíteni, mert így szokás. És ez egy egész jó fej csávó. Itt még tudtam nézni, de később, amikor külön a négy nő megy el inni, párhuzamosan pedig a négy fickó pókerezik és szív, az annyira kínos volt, hogy muszáj volt elfordítani a fejem. Nyilván nem vagyok objektív a saját baráti köröm bulijaival kapcsolatban, mivel olyankor az én tudatom sem módosulatlan, de emlékeim szerint ennél sokkal-sokkal szórakoztatóbbak vagyunk. Ez az én nagy bajom egyébként, ennyi okos, vicces barát mellett a legtöbb pasi inkább előbb, min utóbb fárasztóan unalmasnak minősül.

Az Afternoon Delight viszont egyszer sem volt unalmas, hiába sejtettem, kb. mi fog benne történni. Ez nyilván köszönhető a forgatókönyvnek és a rendezésnek, visz magával a sztori. És persze fontosak a színészek is, Kathryn Hahn nagyon szeretnivaló és a férjét is kedveltem minden seggfejsége ellenére. Jane Lynch meg remekel, mint mindig.

Valamiért nem tudom betenni a trailert, ide kattints, ha meg akarod nézni.

13033-1

From → feministás, film

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: