Skip to content

Mi, pszichopaták

February 20, 2014

Hosszú éveken át az egyik legfélelmetesebb dolog számomra a sorozatgyilkos volt. Aztán utánaolvastam, kiderült, hogy baromi kevés van belőlük Európában és olyan, mint a könyvekben és filmekben, aki annyira ijesztően okos és kifinomult lenne, szinte egy sem. De azért maradt még bennem egy kis rettegés, amivel ugye úgy lehet a leghatékonyabban leszámolni, ha szembenézünk vele. Úgyhogy elolvastam egy könyvet a pszichopatákról és remekül szórakoztam.

photosfeacoylepsychopaths.jpeg.size.xxlarge.letterboxSzerencsére nem kerestem rá sem a könyvre, sem a szerzőre, mielőtt belevágtam, mert mind a borító, mind a pasi borzalmas – újabb előnye a kindlinek (már tokom is van hozzá, hálás köszönet érte nbk-nak), kevesebb az előítélet. (Direkt kicsiben mutatom a képet.) De Kevin Dutton doktor bácsi a rémisztően ízléstelen külseje ellenére kifejezetten jó szerző (vagy a négere, de az én szempontomból az most ugyanaz). Vicces, jól érthető, de aránylag alapos, igyekszik az állításait alátámasztani. Nem kreál saját elméleteket, helyette felkutatja azokat, akik olyan kutatásokat végeznek, amelyek szimpatikusak a számára. A szent cél érdekében arra is hajlandó volt, hogy meglátogasson egy rakás kiemelt veszélyességű pszichopatát valami intézményben, sőt, engedte, hogy az agyát pszichopatásra bindzsizzék egy időre.

A néha kicsit erőltetetten vicces stílus ellenére tényleg szórakoztató a Sikeres és bölcs pszichopaták, sokszor alig bírtam letenni, annyira vártam, mi történik a következő oldalon. Nyilván sokszor egyszerűsít, különben nem olvasnák el a népek, de azért nem válik butává. És persze a lényeg a mondanivaló. Mind tudjuk, nehezemre esik spoiler nélkül beszélni dolgokról, nem mintha ez valami krimi lenne, de el fogom mesélni a lényegesebb részeket, úgyhogy most lehet kiszállni, ha valaki egyedül akarja felfedezni a pszichopaták világát.

sikeres-es-bolcs

Nekem a könyvnek két nagyon fontos üzenete van. Az egyik a neurodiverzitás, bár ezt a szót nem használja, helyette inkább spektrumokról beszél, amelyeken legtöbbünk rajta van kisebb-nagyobb mértékben. Érdekes módon pont az autizmussal példálózik többször is, de szóba kerül a skizofrénia és a kreativitás genetikai összefüggése is, konkrétan említi Kéri Szabolcs kutatását. Ez a könyv megint csak a normalitás mítoszának lerombolását próbálja elérni, persze igen gyengéd eszközökkel, hiszen az olvasók nagy része abba a hitbe ringatja magát, hogy ő normális. Ahogy ti is kiakadtatok a múltkor, amikor a Facebookon azt  mondtam, aki feminista, az nem lehet normális, a szó idegrendszeri értelmében. Egy kicsit értem persze, miért sokkoló ez egy csomó ember számára, nekem nyilván könnyebb átlépni a szocializációval belém sulykolt elvárásokon, de azért emlékszem még arra a pillanatra, amikor egy szakember azt mondta, szerinte pszichológushoz kéne járnom. Sokkot kaptam és zokogtam, hogy nem, nem. Az anyám életét többek közt a normalitás hajszolása tette tönkre, különösen mivel neki saját belső értékrendje nem alakult ki, tehát mindig az volt a normális, amit a körülötte lévők annak tartottak. Soha nem tudok elég hálás lenni Szabolcsnak, akihez évekig jártam terápiába és még most is találkozom vele néha, amiért olyan gyengéden kezdett el darabjaimra szedni, de aztán, mikor belelendültem, azonnal alkalmazkodott az én ritmusomhoz. Nyilván fizettem neki érte, de voltam én már speciális terapeutánál jóval több pénzért óránként, aki a hírneve ellenére messze nem volt olyan emberi.

Szóval Dutton sem nagyon hisz a normalitásban, de persze ő is érintett, az apukája pszichopata volt. Nem sorozatgyilkos, hanem funkcionális pszichopata. Működött a társadalomban, képes volt a sajátosságait elfogadott keretek között hasznosítani. Ez a könyv másik nagyon fontos üzenete, a funkcionalitás. Két oldalról is lényeges ez. Egyrészt, hogy azok a tulajdonságok, képességek, amelyektől valaki pszichopata lesz, nyilván a mértéktől függően akár kiemelkedően sikeressé is tehetnek valakit. Egy rakás kutató foglalkozik ilyen jellegű kutatásokkal és azt állítják, rengeteg pszichopata van a brókerek, sebészek, kémek, katonák és persze a politikusok között is. Kiküldtek például egy tesztet az amerikai elnökök életrajzíróinak, az eredmények alapján jelentős részük rajta volt a pszichopátiás spektrumon. Elképesztő erőfeszítéssel nem írom most le, melyik kettő volt a legdurvább.:) De lehet tippelni és ha igény van rá, megmondom.

A funkcionalitás másik oldala az evolúciós sztori, amit ebben a formában azt hiszem, Isoldénál olvastam először. Tudom, hogy az evolúciós népeket sokan utálják és nem is feltétlenül veszik komolyan, de ez nem paleo és nem is antifeminista idiotizmus. Meg egyébként én a feminista gondolkodásom ellenére simán elfogadom, hogy voltak/vannak bennünk evolúciós programok, de vaze, azért van agyad, hogy megpróbáld ezeket ellenőrizni, ha már tudsz róluk. A szomszédot se gyilkolod le, ha rád ordít, pedig az is evolúciós késztetés. A gondolat lényege egyébként az, hogy mindenféle másságnak megvolt a maga hasznos szerepe az evolúciós fejlődésben. Hogy klasszikust idézzek, a hiperaktív rugdosta a népet a felfedezésekre, az autista meg addig nem ment tovább, amíg az összes bogyót be nem gyűjtötte. Azt már csak én teszem hozzá, hogy valószínűleg be is kategorizálta, így az ehető-nem ehető tapasztalatok is jó eséllyel az autistáknak köszönhetőek. Az ilyesmivel foglalkozó kutatók szerint a pszichopaták aránya a társadalomban kb mindig is állandó volt és ők voltak azok a vadászok és harcosok, akik félelmet nem ismerően nyomultak a mammutra meg az ellenre. De mielőtt megölették volna magukat, mindig megdugtak néhány nőt a biztonság kedvéért, így a génjeik megmaradtak.

Az az érdekes egyébként, ezt Dutton nem is annyira veszi le, hogy egyrészről a társadalomban az utóbbi évtizedekben kialakult egy erős félelem és viszolygás a pszichopatákkal kapcsolatban, használjuk is a szót nyakra-főre. Viszont a klasszikus pszichopata tulajdonságok: okos, jól manipulál, hamar kiismeri a másikat, kihasználja a helyzeteket, nincs bűntudata, nem érzelmes – nos, ezek azok a tulajdonságok, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül az idealizált férfiassággal azonosítottunk. Persze torzítok, mert nem soroltam fel az összes jellemzőt és vannak ott kevésbé honesztáló dolgok is. De azért érdemes azon elgondolkodni, hogy a nagy eposzok, mondák, számos irodalmi alkotás és akció filmek jelentős része pszichopatákat állít a középpontba, akik éppen bizonyos véletlenek folytán esetleg a közösség érdekében hasznosítják magukat. Vikingek, Spárta, vaze. Vagy épp nem, hiszen egy rakás sztoriban a kizárólag férfi hős csak is a saját kedvére viselkedik a leírásnak megfelelően, de ettől még sikeresnek kezeli a (szintén férfi) szerző. Tehát szélsőségesen leegyszerűsítve pszichopatának neveljük a fiainkat, aztán ha tényleg azok, jól undorodunk tőlük. (Én az enyémet persze nem, meg is kaptam érte már néhányszor a magamét.)

Arról sem beszél Dutton, hogy vajon igaz-e az a feltételezés, hogy a pszichopátia a férfiak sportja (női sorozatgyilkos például nagyon kevés van) vagy ez is pont annyira hiteles megállapítás, mint hogy az autizmusban 4 az 1-hez az arány a fiúk számára. Már az első guglis találat cáfolja ezt egyébként, de feltételezem, nem törik össze magukat a népek, hogy ezt a témát kutassák. És különben is, a szocializációval a nőket sokkal jobban karban lehet tartani és az agresszió helyett az önpusztításra kondicionálni őket.

Még egy fontos újdonságot mondott nekem Dutton, bár ez a felvetés, ha jól értettem, még nem széles körben elfogadott. Most nem fogom kikeresni, hogy melyik kutató állítja, de baromi érdekes, hogy a pszichopátia is egy idegrendszeri sajátosság tulajdonképpen. Akinek ez nyilvánvaló volt, attól elnézést kérek. Tehát nem feltétlenül személyiségtípusról van szó, illetve persze arról is, de mögötte inger feldolgozási és szenzoros eltérések állnak valójában. Ami ugye pont azt jelenti, amit az autistáknál is, hogy ha kicsi kortól kezdve megfelelő fejlesztést kapnak, akkor nagyon komoly változásokat lehet elérni. Nem fog elmúlni az idegrendszeri sajátosságuk, de megtanulják felismerni a különbözőségüket és megfelelő eszközökkel működésképessé válni. A pszichopatáknál egyébként állítólag (ez is csak egy kisebb kutatás, ha jól emlékszem) a sikerességet egyetlen tényezőhöz tudták statisztikailag hozzá kötni. És ez nem az intelligencia volt. Hanem a családi környezet. Aki megfelelő nevelést kapott, abból milliomos bróker lett, aki nem, az börtönben ül. Na, pontosan, pontosan ezért lenne jó leszámolni a normalitással, helyette tényleg odafigyelni a gyerekedre és ha már a szakemberek nem segítenek, akkor magadtól rájönni, hogy milyen személyiség típus, ergo milyen idegrendszeri sajátosságokkal rendelkezik. És annak megfelelően állni hozzá. Nem kell rá pecsét, hogy ez itt autisztikus, ez meg hiperaktív, ez meg neurotikus (aminek szintén vannak evolúciós előnyei, milyen már!), csak ismerd fel és keress hozzá eszközöket, hogy segíthess neki. És ne akard mindenáron normálissá nevelni, mert te sem vagy az, hidd el.

Természetesen megcsináltam a nagy pszichopata tesztet a neten, az eredmény: You meet 80% of the range of general personality disorder criteria. This further indicates that you might have to deal with a severe personality disorder. Thus, is strongly recommended you seek a professional diagnosis to be sure what exactly you are dealing with. Nem lepődtem meg.:)

2 Comments
  1. ObenkaPanka permalink

    engem érdekelne, hogy melyik amerikai elnökök voltak rajta a pszichopata-spektrumon🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: