Skip to content

Érvelés

January 5, 2014

Nem tudom, ki csinálta, de valódi hiánypótlást végzett a te érvelési hibád nevű site-tal. Csakazolvassa is próbálkozott már ilyen jellegű továbbképzéssel, de ez az oldal annyira szépen, egyszerűen, példákkal illusztrálva mutatja be, hol kúrjuk el, nincs túlmagyarázva. Nem mintha ettől most egyszerre mindenki megértené, de legalább van hová linkelni.

Nem véletlenül használtam többes szám első személyt, egészen biztosan magam sem vagyok mentes az érvelési hibáktól. De nagyon igyekszem fejlődni. És a számomra legidegesítőbbet egészen biztosan nem követem el. Sokáig azt gondoltam, az azzal való érvelés, hogy egy állítás nem lehet igaz, mert a partnernek más a véleménye vagy a tapasztalata, csak a primitív elmék sajátja, de az utóbbi időben megtapasztaltam, hogy egészen értelmes emberek is képesek ilyesmire.

Próbálom a jelenséget tipizálni és az eddigiek alapján úgy látom, nem buta vitapartner olyankor csúszik bele ebbe a hibába, amikor a vita alapállítása valamilyen módon támadja az ő értékrendjét, személyét. Vagy legalábbis úgy érzi, hogy támadja. Nem kell ennek tudatosnak lenni, egyszerűen bepánikol, hogy ha ez igaz, akkor bazmeg velem baj van.

Először akkor döbbentem meg, amikor egy férfiak-nők munkavégzésével kapcsolatos statisztikai adat prezentálása után (a nők sokkal többet dolgoznak egész életükben sokkal kevesebb pénzért, a teljes munkavégzés legalább egyharmada konkrétan ingyen történik és akkor még nem forintosítottuk a terhességet, a szülést, a szoptatást) néhány olvasó (köztük ismerősök is) nekem estek, hogy ez nem lehet igaz, mert szerintük nem így van és ha körülnéznek a környezetükben, ott nem ezt látják. Próbáltam megmagyarázni, hogy egy kutatás adataihoz képest tökéletesen mindegy, szerintük hogy van, hogy kis kertvárosi létükben mit látnak, de hiába. Az egyiküket letiltottam, a másikukkal azóta kerüljük ezt a témát.

A második hasonló eset a tizenéves lányt megerőszakoló és azt videóra vevő fiúk sztorija volt. Nem tudom hogyan keveredett oda a néni (aki valószínűleg nem volt nálam idősebb) hogy megpróbálja velünk elhitetni, a lány is felelős szerinte, mert részeg volt és házibuliban is és a szülei elengedték és biztos kihívó ruhát is viselt. Egyszerűen lehetetlenség volt vele megértetni, hogy ezen adatoknak nincsen relevanciája a bűnös/ártatlan minősítés vonatkozásában. Egy idő után ignoráltuk, büszke vagyok a többi vitázóra, hogy simán békén hagyták szerencsétlent.

A harmadik ilyen típusú találkozás egy óbudai konyhában ért. Épp azt ecseteltem egy mérési adatok alapján szélsőségesen intelligens férfinak, milyen hatással van a média szóhasználata a közbeszédre és az egyes jelenségek, bűnök társadalmi megítélésére. Ugye én elég sok feminista és gender szöveget olvasok, emberek ezrei kutatják ezeket a témákat és mivel bizonyos országokban léteznek ezzel kapcsolatos törvények, elvárások, hát még a változások hatását is mérni lehet. Vitapartnerem szerint az, hogy az újságíró milyen jelzőket, szavakat használ egy nemi erőszakról szóló cikkben, nincs hatással az olvasóra. Hogy miért? Hát mert ő úgy gondolja. És én nyilván csak azokat a kutatásokat veszem figyelembe, amik alátámasztják az én véleményem. Az, hogy én újságíró, szerkesztő vagyok, tehát konkrét tapasztalattal rendelkezem a témában, ő meg szart se tud róla, a legkevésbé sem zavarta. Szerintetek szexeltem még vele?

Ami miatt meg belekezdtem az írásba, épp csak nemrég történt. Egy barátom arról beszélt Facebookon, hogy valójában nincs anyabarát szülészet Magyarországon, ami történetesen így is van, ha az anyabarátság nemzetközi elvárásai alapján ítéljük meg a helyzetet. Ez egy teljesen objektív lista, egyes vagy nulla, nyertes vagy hulla. Mire természetesen odatolja valaki az arcát, hogy elmondja, szerinte ez hülyeség, mert az ő szülése tök okés volt. De már rutinosan csak linkeltem neki. Nem lehetett tökhülye, mert erre befogta.

Az, hogy az általam felhozott témák mindegyike a nők helyzetével, női jogokkal kapcsolatos, nyilván engem minősít. Nem állítom, hogy könnyű feladat az igét terjeszteni, azt sem mondom, hogy tökéletesen jól csinálom. De az elmúlt években sok sikerélmény ért a személyes kapcsolataimban és a blogon keresztül is. Mondjuk egyik sem pasihoz köthető, de nem adom fel a reményt.

From → feministás

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: