Skip to content

Palkó

January 2, 2014

Nem sok embernek meséltünk róla, mert fájt és mert nem akartuk a környezetünk újabb szomorú történettel terhelni. Az emberek nem szeretik az ilyesmit. De muszáj róla egyet írnom, mert megérdemli, hogy tudjon róla a világ és ha nem teszem, olyan érzés, mintha el akarnám hallgatni. Pedig folyton gondolunk rá is.

Hogy egy nagyon szeretett kutya halála után mikor jó új kutyát befogadni, senki nem tudja biztosan. Mondtak olyat, hogy minél hamarabb, meg olyat is, hogy várjunk, amíg tompul. Emma balesete után két héttel mentünk el ugyanarra a menhelyre, ahonnan annak idején elhoztuk. Persze elbőgtem magam a sok kutya láttán, hogy én csak Emmát akarom, de találtunk egy csudahelyes kisfiút, aki akart minket. 6-7 hónaposnak mondták és a kedvességétől eltekintve nem nagyon hasonlított Emmára.

Természetesen beteg volt, légúti problémák és  kötőhártya gyulladás, voltunk orvosnál,  kapta a gyógyszereket. És kiderült, hogy csak 4-5 hónapos. Egyre cukibb lett, szépen evett, gyönyörű volt a szőre, ahogy megfürdettük. Szeretett velünk lenni, kezdtünk összeszokni. Okos volt, hamar megtanult ülni és édesen ugatott, de nagyon ritkán.

Aztán egy hét után, vasárnap reggel fura rángásokba kezdett és zihált. Rögtön felhívtam az állatorvost, aki őszintén megmondta, hogy ez szinte biztosan szopornyica. Ami azért is dráma, mert Emma is szopornyicás volt, csak kijött belőle, nem jutottunk el eddig a stádiumig. Tamás, az orvos annyira jó fej volt, hogy délután megnézte, ne kelljen másnapig aggódnunk. De csak megerősíteni tudta, már az idegrendszeri tünetek, a gyógyulás esélye elenyésző, gyógyszer nincs. A gyerek azt kérte, ne ott rögtön, hozzuk haza, búcsúzzunk el tőle.

Velünk aludt, már nagyon gyenge volt, nem tudott a kanapéra sem felugrani, csak feltette a két lábát és nézett, hogy vegyetek fel. Az egyetlen vigaszunk, hogy a menhelyen is elpusztult volna és így neki biztosan jobb volt. Kutya hospice.

Nem bánom, dehogy bánom, örülök, hogy megismerhettem és könnyebbé tehettem azt a rövid kis életét. De a menhelyre azért neheztelek, többet nem megyünk oda. Mert egy hétig karantén nélkül berakták a többi kutya mellé és oltást is csak akkor kapott, mikor elhoztuk. Akármennyire is szeretnék nekik segíteni, ezt nem bírjuk el többször.

IMG_20131207_200746

From → Uncategorized

12 Comments
  1. Lappa permalink

    annyira kimondhatatlanul sajnálom, nagyon-nagyon szomorú lettem.
    sokat volt Emma az eszembe szilveszter éjjelén is.

    nem is tudom, mit mondjak, mit kívánjak nektek.

    • köszönöm, Lappa, tényleg segítenek a szavak kicsit ilyenkor. most másik menhelyre megyünk majd, reméljük, jobban sikerül a dolog.

  2. anna permalink

    na hat en aztan ahogy meseltem is, igazan egyaltalan nem szeretem a kutyakat, megis egeszen elszomorodtam. mar emma miatt is, de ez a kis palko T_T szinten nagyon szomoru. remelem, a harmadik kutyanak is ilyen szuper neve lesz ^_^ varom a hireket rola (es remelem, o 100 evig fog ugrabugralni veletek).

  3. Krizzta permalink

    Nagyon sajnálom, szörnyű lehetett, akkor is ha neki boldogan teltek az utolsó napjai.😥

    Az Illatost is megnézhetitek, ha készen álltok majd egy új kutyára, ebdoc nagyon jól felhozta a blogjával a helyet.

  4. Krizzta permalink

    Habár engem kikészített, amikor elmentünk oda 2-3 éve

    • igen, én is még most is sokat gondolok a gyömrői menhelyre, ahol ott maradt a rengeteg kutya, gondolom, sok köztük beteg. ezzel a szervezettel próbálkozunk nemsokára valszeg: https://www.facebook.com/FAPFHungary

      • anna permalink

        jut eszembe, van rendes kutyas ismerosom (versenyekre jar meg kutyaiskola, ilyenek). megkerdezzem, melyik menhelyet ajanlja joszivvel??

  5. igen, Anna, örülnék és köszönöm!

  6. jaj, én csak most tévedtem erre a bejegyzésre, sajnálom😦
    a futrinkásokat ismeritek? lányoméknak tőlük van a tacsijuk

    • nagyon köszönöm, Pannikám!:) két hete ismerkedünk már egy új kutyussal, csak még nem akarok róla írni, de ígéretes a kapcsolat:)

Trackbacks & Pingbacks

  1. Mangó kijön | Vaslédi

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: