A Padrón

Most, hogy Marcival interjú van a Táfelspiccen (vaze:)), megírom már végre én is. Nem azért halogattam eddig, mert kétségeim voltak, csak túlságosan érintettnek éreztem magam, nem akartam elsőként sztárolni a Beck családot, hogy ne rontsam a hitelüket.:)

Mindig furcsa érzés a kezdetektől követni valami létrejöttét, ha nem nem csináltál benne semmit, akkor is részesének érzed magad, pusztán az azonosulás miatt. Emlékszem, amikor sok-sok hónappal ezelőtt Marci, (Beck Márton) először mesélt arról, hogy éttermet nyitnak – nagyon izgi volt. Nem állítom, hogy nem voltak kétségeim, aránylag közelről néztem végig a különböző Baldaszti projektek születését, szenvedését és bukását, de ismerve Beckéket feltételeztem, hogy a józan paraszti észnek itt komoly szerepe lesz a megvalósítás során.

És tényleg. Azt kell, hogy mondjam, elképesztően jól sikerült a Padron. Őszintén szólva sokkal jobban, mint azt gondoltam. Én valami kevésbé kifinomultra, gasztronómiai szempontból egyszerűbbre számítottam, úgyhogy a megnyitón rögtön rohammal vették be a szívemet. Elképesztő tömeg volt és persze izgalmas is volt a buli, ezért kellett nekem egy nyugis, ráérős tapasztalás, amikor igazán oda tudok figyelni.

Remek alkalom volt Zsomborral (MUA elvtárs) bimbódzó csodálatos kapcsolatunk első IRL találkozója, főleg, hogy mindketten szeretünk enni. Persze beharangoztam előre, hogy micsoda remek helyre is megyünk, de közben kiderült, hogy Zsombor nálam sokkal nagyobb szakértője a spanyol kajának, úgyhogy adtam is a véleményére.

A megnyitón fő kedvencünk a pacal volt, csicseriborsóval, chorizóval, kicsit csípősen. Bár szerettem volna új dolgokat is megkóstolni, a pacalról olyan csodás emlékeim voltak, hogy muszáj volt ismét kipróbálni. És még mindig. Számomra ez a Padron signature dish-e, nem is a sült zöld paprika. Az is fantasztikus, de a pacal házi kenyérrel verhetetlen. Szerettem a tintahalas padlizsánt, az oldalast és a rákos lóbabot is, csak a pacal, hát az olyan… A legjobb, amit valaha ettem.