Skip to content

Hogyan mondjam el?

September 27, 2013

Nemrég volt csakazolvassán egy poszt arról, mennyi hazugságra kényszerítenek minket a magyar elvárások. Illetve nem teljesen erről szólt, de nekem ez volt benne a lényeg. És minél negatívabb, amit mondani akarsz, annál nehezebb hazugság nélkül.

I need to go now – mennyire irigylem ezt a rövid kis mondatot az amerikaiaktól! (Kivételesen teljesen a helyén van a felkiáltójel.) Évtizedek óta nézem-hallgatom hatalmas vágyakozással, ahogy akár mondat közepén belemondják a varázsigét a telefonba és tökéletesen nyugodt lelkiismerettel leteszik. Itthon nagyon kevés emberrel szemben engedhetem meg ezt magamnak, de azért hálistennek elég jó arcok a barátaim. Legutóbb a húgomnak kellett nagyon hangosan belemondanom a mikrofonba, hogy nem lényeges információ, hagyja abba, mikor azt taglalta részletesen, miért nem tudta két órával korábban felvenni a telefonját. Ki a jó francot érdekel?

Ennél már csak az lenne jobb, ha mindezt személyesen is lehetne. Átjön a szomszéd valamit megkérdezni, majd belemegy valami önhergelésbe egy olyan helyzettel kapcsolatban, ami felett igen kevés kontrollal rendelkezünk és már évek óta csak ismétli önmagát – na jó, egyre hülyébb. És egyszer csak azt mondom: most mennem kell. Erre ő becsukja a száját, kimegy az ajtón és csend lesz. Ehelyett legutóbb inkább úgy csináltam, mintha nem lennék otthon. Lábujjhegyen odamentem a gyerekhez és suttogva elmagyaráztam, hogy nem akarok a szomszéddal beszélni, ezért nem nyitok neki ajtót. Ilyenkor jól jön az autizmus, számára ez teljesen racionális ok és megoldás, egy szava nem volt.

A  mélypont, amikor valakinek meg kell mondanod, hogy nem akarsz vele többet találkozni. Nem vagyok hajlandó hazudni és nem mondom azt, hogy nem érek rá vagy hogy közbejött valami, hogy aztán magától ráébredjen hetek múlva, hogy tulajdonképpen itt lekoptatás van. Ezt találtam ki: Úgy érzem, nem működött köztünk annyira a dolog, ezért nem hiszem, hogy találkozunk még. Egyelőre nem mondanám, hogy hatalmas ováció fogadta nagy gonddal megszült és szerintem őszinte, de azért nem bántó mondatomat. Pedig továbbra sem fogok idióta indokokat kitalálni.

From → feministás, pasi

5 Comments
  1. a telefonos ráadásul a másik irányból is idegesítő – nekem tudatosan kell arra koncentrálnom, h ha visszahívok valakit, mert elsőre nem vettem fel, akkor ne úgy kezdjem, hogy “bocsi, csak eztésezt csináltam”. és sokszor sokszor el kell mondanom magamnak, hogy az a tény, hogy mobiltelefonnal rendelkezem, nem jelenti, h kötelező elérhetőnek lennem mindig.

    • ez tök érdekes, mert én meg pont azt érzem, hogy mivel a mobilon látom, ki keres, sokkal nagyobb a kontrollom és könnyebben dönthetek úgy, hogy nem veszem fel, hiszen vissza tudom hívni vagy üzenni tudok neki

      • most már csinálom is, mióta rájöttem, hogy szabad nekem ilyet🙂 de azért még edzeni kell fejben

  2. Flamingjune permalink

    Nahát, ez autizmus, ha rögtön megérti/(megértem), hogy azért nem nyitom ki az ajtót, mert nem akarok beszélni vele?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: