Skip to content

Anyukám mondta

September 25, 2013

Ez ugyan olyan lesz, mintha én írtam volna, bevállalnám simán (főleg az élménnyel együtt:)), de vendégblogger, társam az evésben és még sok másban. Üdvözlégy!:)

Hosszú ideje imádom az Anyukám mondtát, és bár egy ebéd miatt nem szoktam 230 kilométert utazni, de amikor épp a közelben van dolgom, ki nem hagynám, olyankor külön program oda zarándokolni. Imádom a szürreális helyszínt, egy mobil üzlet és egy hentes között, az eldugott udvarban, és a pillanatot, amikor a BAZ-megyei valóságból átlépsz a másik világba. Imádom az igazi soulfoodot, amit adnak, ha tehetném, minden nap a főztjüket enném.  Tudom, a soulfood egyáltalán nem ezt jelenti, de nekem igen. Lélekmelengető nagymama főztje, ami vidéki de kozmopolita egyszerre.

Most viszont akkora csalódás ért, mint még soha. Napok kellettek ahhoz, hogy egyáltalán le tudjak ülni megírni, annyira kavargott bennem az indulat. Mert nagyon szerettem volna, hogy jó legyen, hetek óta készültem rá. Gondosan megterveztem, hogyan fogok választani, mit fogok majd enni, és izgultam azon, hogy az asztaltársaságom is olyan dolgokat válasszon majd, amiket mindenképpen meg szeretnék kóstolni. Az ételekre egyébként egy szavunk nem lehet, mert tényleg tökéletes volt, minden, amit tálaltak.

encs1

Végre kóstoltunk pizzát, amit most sikerült először, korábban soha nem maradt hely neki, és minden más annyira izgalmasnak tűnt, hogy butaságnak tűnt volna pizzát választani marhapofa helyett. Most ezt is sikerült kipipálni, és másnap reggel nagyon bántam, hogy nem hoztam el még egyet reggelire. Aztán ettem májat mangószósszal, meg nyúl lasagnat, és a legendás bárányburgert is. Ja és pannacottát. Meg persze mindenkiét megkóstoltam, ettem steaket, marhapofát, kijevit. Nagyon nehéz bármit is kiemelni, mert minden tökéletes volt. Nem olyan, hogy finom, de… Konkrétan tökéletes. Az íze, az állaga, a színe, az illata, textúrája, a mérete, mindegyik fogásnak. A rózsaszínre készített bárányhúsban benne volt a tejíz, a pannacotta úgy rezgett, hogy öröm volt nézni, és utoljára ’91ben, valami eldugott olasz faluban ettem ilyen házi tésztát, mint ami a lasagnaban volt. Azt is nagyon vártam, hogy a varázslatos kertben fogom meginni a padon a legendás kávéból készült ristrettómat, és közben majd bámulom a délutáni őszi napot. És ez is pontosan így történt, a giccset megkaptam a tökéletes kávé mellé.

encs2

És aztán kaptunk akkora pofont is a végén, hogy nem akartam elhinni, egy ilyen helyen így tudnak bánni a vendéggel. Mert ha az ételeket ilyen szívvel-lélekkel készítik, az nem lehet, hogy valakivel így tudnak beszélni. Mert nekem meg azt mondta az Anyukám, hogy a vendéggel udvariasnak kell lenni, még akkor is, ha a hülyevendég azt mondja, hogy készpénzzel fizet, és aztán, amikor meglátja a végösszeget, meggondolja magát, és kártyával akar fizetni. Semmilyen körülmények között nem vagyok kíváncsi a bunkó puffogásra, hogy pont ezért kérdeztem, meg hogy akkor most kétszer kell majd áfát fizetnem ezért. A legrosszabb Váci utcai fritzcsapdában elmegy ez a stílus  (bár mondjuk ott sem, de oda nem járok), de egy ilyen kaliberű étterem egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bárkivel is így bánjon.  Nyilván vissza fogok még menni, amikor csak lehet, mert tényleg azt gondolom, hogy az egyik legjobb étterem az országban. Olyan, ahová bárkit el tudsz vinni, a nagymamától a gyerekig, bármilyen alkalomból. Csak már nem lesz olyan, mint régen volt, a keserű szájíz megmarad.

From → kaja, Uncategorized

2 Comments
  1. Fekete Zsuzsi permalink

    Boo. És a tulaj volt, vagy a pincér?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: