Skip to content

Nehéz a feministának

July 27, 2013

Miközben gyakorlatilag 2 éves korom óta feminista vagyok, hiszen soha nem bírtam elviselni, ha engem pusztán a nőiségem miatt kizártak valamiből, nagyon sokáig nem bírtam kimondani az f betűs szót. De így bőven 40 fölött érdemes elfogadni az embernek saját magát, most már biztos nem leszek kevésbé feminista soha. Sőt.

A feministák, mint minden, egy eszméhez kapcsolódó emberek csoportosulása, igen sokfélék lehetnek. Én egy elég radikális darab vagyok. Alap hogy ugyanolyan jogokat követelek magamnak, tökéletesen közös teherviselést és a mindenféle nemi alapon történő diszkrimináció eltörlését (pl. a nőkkel szemben se legyen elvárás a nőies öltözködés, a szőrtelenítés, stb. ugyanez a férfiaknál is. hadd hordjanak szoknyát és ne legyen muszáj családfenntartónak lenniük, stb.) Azokért a területekért pedig, amin csak a nők képesek teljesíteni, még kárpótlást is akarok. Gyereket a testükben nevelni, szülni és szoptatni nyilvánvalóan csak a nők tudnak, mindhárom feladat elképesztő áldozatokat kíván, viszont a befektetéshez mérhető semmiféle kárpótlás nem jár érte sem a családtól, sem a környezettől, sem a társadalomtól. Természetesen amikor a gyerek szeretetéről, esetleges anyagi támogatásáról, az eredményeivel való dicsekvésről vagy az általa termelt adó- és nyugdíjforintokról van szó, akkor minden lehetséges érintett tartja a tenyerét.

Azt gondolom, hogy az a férfi, aki tőlem gyereket akar(t) és akinek a kedvéért (meg persze a magamért) megtettem, örökre tartozik nekem és el nem múló tiszteletet kell éreznie irántam, hiszen olyasmit tettem, amire ő soha nem lesz képes. (Nyilván nem kapom meg a jelenlegi Magyarországon.) Itt nem csak a méh és a petefészek, mint adottság meglétéről van szó, hanem arról, hogy emberfeletti terhelésnek és előre nem látható egészségügyi kockázatoknak tettem ki magam a közös gyerek érdekében.

Én így gondolom, nem tehetek róla, ezek a dolgok kialakultak a fejemben, most már nem lehet őket onnan kivenni. Nem teszi sem könnyebbé, sem boldogabbá az életem. Beszélek, írok róla, mert hiszek benne. De nem várom el, hogy mások is így gondolják. Óvatosan győzködök másokat, nem avatkozom be a barátaim életébe agresszíven. Sok ember van, akivel inkább nem találkozom, mert annyira elnyomó jellegű kapcsolatban él áldozatként vagy agresszorként. Lehetnek különben érdekes, értékes emberek, de emiatt nem akarok velük időt tölteni, mert rossz látni, amit csinálnak.

A Vaslédi és a hozzá tartozó Facebook csatorna mindezen gondolatok szócsöve is, ugyanúgy, ahogy a ruhák, a kaja, a könyvek vagy a filmek iránti szenvedélyemé. Leírom, amit gondolok és aztán beszélgethetünk róla. Egyetlen írásomnak sem az a célja, hogy másokat erőszakkal rávegyek valamire. Ha az olvasó elgondolkodik, az nagyon klassz. Ha nem érdekli, az sem baj, elsősorban nekem fontos, hogy kiírjam magamból.

Attól, hogy blogot írok, kibaszottul nem tartozom egyetlen egy olvasónak semmivel sem. Nem kötelességem beszélgetni, vitatkozni, elviselni az ostobaságokat. Én szívesen vitatkozom, de elvárom, hogy a másik fél képes legyen önkritikára és figyeljen rám. Bizonyos típusú ember erre nem képes. Velük nem fogok beszélgetni, mert időpocsékolás. Aki sérteget, személyeskedik, trollkodik, azt kitiltom a picsába. Mindenki csinálhat magának blogot, gyűjthet oda számára kellemes embereket és a saját szabályai alapján beszélgethet velük, ha ehhez van kedve. Az én blogomban én mondom meg, ki a kellemes nekem és kivel akarok vitázni, kivel nem.

Érdekes módon a legdurvább viták mindig a feminizmussal kapcsolatosak, kaján még sose volt konfliktus. Egy rakás ember fontosnak érzi, akkor is, ha különben nem tagja a bloghoz kapcsolódó közösségnek, hogy odajöjjön és megmondja nekem a frankót. Ha elkezdek vele vitázni, nem érdeklik az érveim, a legtöbbjét nem is érti, önmagát ismétli és engem minősít. Ezt nem fogom hagyni, még akit személyesen ismerek, azzal sem fogok napokig tartó értelmetlen vitákat folytatni, főleg nem trollokkal. Az ugyanis, aki soha nem szól hozzá, csak egyetlen témához odajön, hogy közölje a poszt szerzőjével, hogy téved és hülye, az egy troll.

Jelenségként érdekes ez az egész egyébként. Miért érzik ezek az emberek annyira borzalmasan félelmetesnek, hogy szerintem és csakazolvassa, meg dézsa szerint például a 50-50 az ideális munkamegosztás egy családban? Hogy időt és energiát fektessenek az én meggyőzésembe? Mindezt úgy persze, hogy a statisztikákat, kutatási eredményeket nem ismerik, szociológiai jelentéseket nem olvasnak, csak arra hivatkoznak, hogy de náluk és a barátaiknál tökre nem így van. Ezt én ugyan általában nem hiszem el, de őszintén szólva leszarom, mindenki úgy hazudik magának, ahogy akar. De ettől még a tények azt mutatják, hogy ebben a tahó országban a férfiak szinte semmi házimunkát nem végeznek, szinte semmit nem foglalkoznak a gyerekükkel és sokkal kevesebbet dolgoznak, mint a nők. (Aki nem hiszi, guglizza ki magának.)  Ebben a viszonylatban kurvára semmi jelentősége, hogy az egyes családokban milyen az élethelyzet, mert ez egy rendszer, ami senkinek nem jó hosszú távon. A szexizmus ugyanis a férfiaknak is káros sok területen, de erről majd egy másik posztban.

From → feministás

16 Comments
  1. hű én a szülőssel nagyon nem, bár az is igaz, h sose csináltam még🙂
    de én inkább onnan nézem ezt, hogy ha az van, hogy a szülés a saját döntésem (és vagyok annyira idealista, h szerintem nekem van akkora szerencsém, hogy így lesz), onnantól kezdve igazából nem tartozik nekem hálával ezért senki, hiszen én döntöttem el, hogy megteszem és nem kényszerített rá senki. (aki pedig kényszerítene rá, annak a kedvéért nem vállalom be.)

    • Hogy a terhesség-szülés hatalmas áldozat, ez nem nézőpont kérdése, hanem statisztikai és biológiai tény, mindegy, mit gondolsz róla, akkor is megtörténik veled. Kieső évek, kevesebb pénz, depressziós, stb. És akkor a konkrét fizikai részről még nem is beszéltünk: A terhesség hatodik hónapjára a nők a szokásos energiaszükségletük kétszeresét használják fel a magzat és az őt körülvevő anyai szövetek táplálására és az egyre növekvő magzat anyagcseréjének fenntartására. Ez a teher tovább nő a terhesség utolsó harmadában. A maximális anyagcsere-ráta, amit az ember fenn tud tartani, körülbelül az átlagos szint 2-2,5-szerese (néhány kivétel megfigyelhető sportolók körében). http://www.origo.hu/egeszseg/terhesseg/20120903-miert-pont-kilenc-honap-a-terhesseg.html

  2. én esküszöm úgy emlékszem, h ide írtam egy kommentet, te etted meg?:)
    szóval hogy én nem azzal vitatkozom, hogy hatalmas áldozat, hanem azzal, hogy ezért hálát várok-e, nopláne örökre. az én döntésem volt, hogy megszülöm-e.
    a saját vakbelemet se tudom kivenni, de nem gondolom, hogy élethosszig hálásnak kéne lennem az orvosnak érte, hiszen ő választotta ezt a munkát, ami azzal jár, h vakbeleket vesz ki. (gondolom aki életmentő műtéten esett át, az sokkalinkább örökre hálás, de az teljesen más, hogy valaki ezt érzi, meg hogy a a másik elvárja, hogy ez érezze)

    • hát, pusztán a számok alapján a vakbélműtét elvégzése sehol nincs a gyerekvállaláshoz képest. az a baj, hogy a magyar társadalom egyáltalán nem értékeli ezt a tevékenységet. holott semmi, de semmi nem hasonlítható hozzá nagyságban. semmi. ha lenne bármiféle hála vagy ellentételezés, biztos én sem akarnám ilyen erőszakosan. de hát nincs.

      • nem is gondolom ugyanolyannak, de nekem ez hála szempontjából nem különbség (ha ennyire számszerűen akarom nézni, akkor egy műtét tulajdonképpen még inkább köszönetre lenne érdemes, mert az egy pasinak nem élettani szükséglete, hogy legyen egy gyereke, ha viszont kovács 12 jánost nem műtik meg, akkor meghal)

        nekem ez úgy általában nem egészen működik így. valamit vagy azért csinálok, mert én csinálni akarom, vagy azért, mert hálát várok érte; és a gyerekszülést azért szeretném csinálni, mert én akarom
        ha ettőlmég hálásak nekem az illető dologért, az tök jó, de nem az a 0, hanem az a +1 szint.

        aztán kitudja, lehet, h ha már átéltem, akkor durván másképp fogom gondolni

      • csak hát lehetetlenség megmondani, hogy miért akarunk gyereket. hogy mennyi a valódi élettani szükséglet, hogy létezik-e az egyáltalán és mennyi a szocializáció, ami a gyerekben méri a nő értékét.

      • nekem pont ez a kettő nem fér össze. ha azt gondolom (márpedig azt gondolom), hogy nem vagyok sem jobban sem kevésbé értékes a gyerektől, azt is amiatt gondolom, mert a gyerek az én döntésem. és ha az én döntésem, akkor nem jogos, hogy hálát viszont elvárok érte. nem kérem se a büntit se az aranycsillagot, ez az én ügyem, és senki semmilyen módon ne másszon bele.

      • ezt magyarázom, hogy nem a te döntésed valójában

    • Flóra permalink

      Azért nem jó a vakbeles hasonlat, mert azért nem kell hálásnak lenni, az orvos fizetést kap érte.
      Ugyanakkor a gyerek szüléséért sem hálásnak kell lenni, így itt nincs is igazából összefüggés az orvososdival. Viszont te a gyerek megszületéséből teljesen kizárod a másikat ( értem hogy van ilyen helyzet is de nem általános az hogy már a kezdet kezdetétől spermadonorról beszélünk). Építő helyzetben a férfi is szeretné azt a gyereket, neki is az a vágya, hogy reprodukálódhasson. Ezt tőled szeretné. Hálával ugyan nem tartozik érte ( ide jön az, amit te írsz-mert a te döntésed is) de elképesztő mértékű megbecsüléssel és tisztelettel igen, ami (el)válástól függetlenül sírig tart. Rajtad keresztül a közös gyerekben él tovább ő (is), egyébként por és hamu. Ez tehát nem csak a te ügyed, és igenis olyan feladat, amelyben te a munka 90%-át végzed el(fogantatástól-elválasztásig), tehát még az 50-50%-os munkamegosztást is kevésnek érzem, leglábbis ezekben az években.

      • igen, jobb szó a megbecsülés és a tisztelet, mint a hála, igazad van

  3. az világos, h nagyon sok esetben nem, és az is lehet, h naivitás azt gondolnom, hogy nekem az lesz
    de közben viszont ez az az eset, ahol a saját jól felfogott érdekem, hogy így gondoljam, mert kb a mindennapi működésemhez és létezésemhez van szükségem arra, hogy ebben higyjek

    • értem én, persze. így is sok szempontból előrébb tartasz, mint én ennyi idősen:)

  4. Milarepa permalink

    A gyerekvállalás, mint döntés hagyján, a gebasz csak akkor van, amikor gebasz jön. Vagyis, amikor megváltoznak a döntésed vagyis a gyerekvállalás idején fennálló körülmények és hozzáállások. Akár apuka, akár a tágabb család, akár munkahely részéről. És ha te vállaltad a gyereket apukával együtt felnevelni és apuka kiszáll, bizony nincs nagyon választásod. 6000 Ft.- (vagy mennyi) a plusz családi pótlék a társadalom részéről az egyedülnevelőnek. Munkahely (ha találsz ilyen hendikeppel) és a gyerek között kell egyensúlyoznod. Szóba sem jön, hogy lenne választásod.

    • Az elején van a választás elvileg, de manapság ki merné kimondani, hogy nem akarok gyereket, mert az szívás?

  5. katya permalink

    én egyetértek azzal, hogy a terhesség extrém terhelés, hiába biológiailag alapvető. teljesen nyilvánvalóan a nő az életét (is) kockára teszi a terhességgel, hiszen bármilyen kimenetele lehet az adott ember esetében. és valóban, a megbecsültsége konvergál a nullához, ez a nem túl régi legutóbbi terhességem konzekvenciája. még szerencse, hogy nekem amúgy lelkileg sokat ad az egész (kihordásostól, gyerekestől, szoptatásostól), különben a franc se csinálná.

    • igen, én is szeretek szülő lenni különben és szerencsés vagyok, mert nagyon jó fej gyerekeim vannak. részükről megvan az ellentételezés, bár tőlük pont nem is vártam el, őket a franc se kérdezte, akarnak-e a gyerekeim lenni

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: