Skip to content

Futócipő teszt összegzés

May 12, 2013

Mostanra már tényleg letisztult bennem, hogy melyik cipővel mi a helyzet, úgyhogy íme a végső eredmény. Táblázat nem lesz, elnézést kérek, nincs kedvem. De azért megmondom a frankót, ne féljetek.

Nyilván úgy szép egy tesztsorozat, ha van összegzés is, de bevallom, kicsit belefáradtam már a végére, örültem, hogy megjelent a cikk és egy darabig nem akartam rá gondolni. De aztán az utóbbi időben többször is fájt a lábam, ezért nekikezdtem váltogatni a cipőket és ez megihletett, hogy befejezzem rendesen. Hát íme.

Salomon XR Mission 

Zsuzsa szerint ugye gagyi, tényleg ez a legolcsóbb cipőjük, nem tudom, nincs összehasonlítási alapom. Megtartottam és nagy örömmel használtam hóban-sárban a tél végén a ligetben is. Aztán a múltkor elmentem benne Terepre tyúkokra és közben szuper is volt, jól ment. Utána viszont a bal lábam középső két lábujja napokig baromira fájt, belül a csont, és ezt egyértelműen a cipő javára írom. Igaz, hogy másnapos voltam, mint a fene, de csak 13 km-t mentünk, nem hinném, hogy ez volt a gond. Meg sem botlottam. Szóval óvatosan vele. És esztétikailag nem tetszik még mindig.

Asics Gel Excel 33

Már akkor is lelkendeztem nagyon, amikor elkezdtem tesztelni és ez a megtartott, használt cipők közé került. Miután mostanában elkezdett fájni a bal lábfejem, akkor ez volt az első választásom a váltáshoz és jó is volt, utána kevésbé éreztem. Nem ez a kedvenc külsejű cipőm, de azért elég menő is. Lábfájásnál egy kész felüdülés és terepen is elég jól megy.

asics

Kalenji Eliorun

Ez már nincs meg, mert felesleges lett volna 8 pár cipőt tárolászni. Ha csak ez lett volna, okés, de így, hogy ennyi sokkal jobbat is kaptam, egyértelmű volt, hogy csak foglalja a helyet. Aki megkapta, szereti.:)

Adidas Energy Boost

Amennyire nehézkesen indult a kapcsolatunk, annyira megszerettem. Nyilván azért is, mert atomjól néz ki, de amióta kellően kitágult a felsőrésze, már nem szorítja a lábfejem és hihetetlenül kényelmes. Egész napos állásokhoz is felveszem, esti bulihoz, de ma futni is ebben voltam és bazi jól ment. Ez is segít lábfájásnál, legalábbis én úgy érzem. És ma elég jó volt az időm is benne.

adidas

inov-8

Az biztos, hogy ez a cipő hozta a legtöbb újdonságot a teszt során és ezt szerettem meg a legjobban. Ebben is futok a legtöbbet, még mindig gazellának érzem magam benne, de van egy olyan érzésem, hogy ettől fájdult meg a lábfejem. Aztán lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak vagy egyszerűen csak rosszabbul ment. Már csak azért is, mert futottam már benne terepen 8-10 km-t, kb. ennyit szoktam hétközben is, tehát nem kéne. Lehet, hogy a beton, lehet, hogy fáradt voltam, a melegtől ugye mindig kikészülök. A cipőváltogatás nem árthat.:) Az inov8 a kedvenc, nem kérdés.

inov8

Nike Dual Fusion

Erről még nem nagyon írtam itt a blogon, a cikkben igen. Ez volt a rendes futócipőm mielőtt belevágtam a tesztbe, 1-1,5 éve vettem magamnak kb. 20 ezer forintért. Leginkább a színe miatt, vessetek meg.:) De egy szavam nincs rá, az előző, sokéves és eleve nem túl jó cipő után szuper volt, sokkal nagyobb élmény lett benne a futás. Szerettem, de most eléggé háttérbe szorult szegényke.

New Balance 870BB2

Erről sem írtam részletesen, mert nagyon az utolsó pillanatban érkezett meg. Jó kis cipő, de mivel nagyon hagyományos, én meg ugye iszonyú menő minimalista vagyok (haha), nem tartottam meg. Viszont családilag vettünk vagy 10 pár New Balance cipőt, ha már ott voltunk, mindenki rá van kattanva a márkára. Komolyan mondom, még a legkisebb gyerek is. Még egészen biztosan fogok tőlük venni egy minimalistát, mert annyira szépek, hogy sírnivaló.

Helly Hansen Ahiga

Ez a cipő a márka kérésére került be, nem is annyira futós, de elég jól szerepelt. Nagyon könnyű, stabil darab, azóta is használja egy családtag, szeretjük. Mondjuk jobb lett volna belőle a fekete, de ne legyünk telhetetlenek. És még csak nem is nagyon drága, ami a márkától azért elég meglepő.

From → futás

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: