Skip to content

A megerőszakolt hegy

March 19, 2013
jungfraujoch2

Borzasztó ostobán hangzik, de az újságírónak néha tényleg konkrétan muszáj sajtóútra mennie. Akkor is, ha nem érdekli, akkor is, ha nincs kedve-ideje vagy egyszerűen csak utál utazni. Nem akarásnak meg ugye nyögés a vége, mondta mindig anyukám, aki sok hülyeséget hordott össze.

Szóval kezdjük ott, hogy muszáj volt elmennem Svájcba. Engem Svájc nem érdekelt, de az a kolléga, aki bevállalta, lemondta, a másik, akit érdekelt volna, inkább nősült és valakinek muszáj volt, jó kapcsolatok, hirdető, stb. Úgyhogy bevállaltam, mi bajom lehet.

Ott kezdődött, hogy ez valami nemzetközi izé volt, egy rakás nép a világ minden tájáról, így rengeteg kulturális különbséggel. Órákon át az orrát szívó, egyébként baromi helyes dél-amerikaival és megdöbbentő agresszívitással fotózó ázsiaiakkal. Délen kezdtünk, Locarnoban egy tó partján, nagyon szép hely volt, de amikor busszal akartak elvinni egy térdig érő makettvárosba, ott passzoltam és inkább a városban dekkoltam.

Aztán felvonatoztunk Interlakenbe, a világ leggagyibb négycsillagos szállodájába és két nap múlva felmentünk a Jungfraura. Már az egész út gázos volt, mert teljesen leszarták, hogy melyik ember mit szeretne, mit tudna jól megírni később és ugye Zürichből levonatoztam Locarnoba, majd vissza Interlakenbe és mindenhol vacak volt a szállás és a kaja is. Maga az ország persze gyönyörű, csak nekünk mindig a legostobább turistagagyikat mutogatták a valóban szép dolgok helyett.

És akkor Jungfrau. Nem vagyok egy hegyi ember, de mindenféle természeti képződmény mély tiszteletet tud bennem ébreszteni. A magas hegyek is, azt gondolom róluk, hogy oda másszon fel, aki akar, a többiek meg nézzék lentről és hagyják békén a francba. Svácban ugye bazi sok hegy van, szóval nyilván más a viszonyuk az ilyesmivel, kevésbé érzik különlegesnek. Úgyhogy csináltak is bele egy kurva hosszú fogaskerekűt, ami felvisz egészen a tetejére. A Jungfraujochról szóló prosik mind azt mondják, hogy azért kellett oda építkezni, mert hihetetlenül tudományos munkát végeznek, környezetvédelem, ózonlyuk, klímaváltozás meg minden.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

De ha már ott voltak, akkor csináltak néhány ajándékboltot, kávézót, indiai és kínai kajáldát, hóparkot, kilátókat és jégszobor termet bazdmeg. Már ott ideges voltam, hogy a kedvünkért előszedték a múzeális fogaskerekűt és beöltöztették a kalauzt jelmezbe. Lehetett vele közös fotót is csinálni, mint a majmokkal az állatkertben. Aztán bazi sokáig mentünk felfelé az egyébként szépséges vonatocskával, néha megálltunk egy-egy James Bond-szerű betonbunkernél nagy ablakokkal és kinéztünk. Ugyanazt láttuk, csak mindig magasabbról. Aztán megérkeztünk, felmentünk a lifttel és amikor kiszálltunk a kávézónál, kezdtem kikészülni. Láttam a programban korábban is valami jégtermet, de ahogy kiderült, hogy ott tényleg jégszobrok vannak és nekünk tálcán pálinkát szolgálnak fel, úgy éreztem, valami hülye filmbe kerültem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy megláttam a meglehetősen tömött folyosókat, amiken az egyik helyszínről a másikra el lehetett jutni és egyértelművé vált, hogy én nem vagyok képes ilyeneken végigmenni a klausztrofóbiám miatt. Úgyhogy szépen leültem a kávézóban, kinéztem az ablakon és csendesen zokogtam.

5442119230_6db72c13be

jungfraujoch_eispalast

Aránylag kevesen értik meg általában, hogy mi ezzel az egésszel a bajom. Ózonlyuk és klímaváltozás – hát a sok barom, aki odamegy repülővel, az mennyit használ, he? És a vonat mivel megy, napelemmel? Tényleg kell még szemetet termelni Európa egyik legmagasabb hegyének tetején is? Miért kell mindenből bevásárló központot csinálni?

Később lejjebb mentünk megint a vonattal, a hóhatár alá és gyalog elindultunk lefelé, az szép volt. Olyan dühös voltam, hogy több mint egy órával hamarabb leértem a csoporthoz képest. A tehenek jó fejek voltak, pont leszarták a turistákat az ösvényen, ha ott volt jó a fű, kerüljön a köcsög. Igazuk volt.

Másnap elmentünk egyébként egy fantasztikus Michelin csillagos étterembe, a Hotel Alpenblickbe, ami tényleg jó volt, szerettem.

From → utazás

4 Comments
  1. Imádnád Rovaniemit😀

    • simán:) ahogy öregszem, egyre északabbra mennék

      • Á, vicceltem, nagyon csúnyán gúnyt űztek szegény Mikulásból. A háromszintes földalatti pláza még a legenyhébb🙂

  2. jaaaa, nem tudtam, hogy ott lakik a jóember:) rákeresve csak valami természetközeli északi helynek tűnt

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: