Skip to content

Szeresd a testem nagyon

February 8, 2013
belly-fat

Elvileg ez valami feminista kirohanásnak indult arról, miért nem szeretik a nők testüket. Aztán rájöttem, hogy a férfiak is egyre kevésbé. Aztán elkezdtem írni és egészen más lett belőle, de a címnek így is van értelme. 

Legtöbbünket meglehetősen tudattalan lények hoztak a világra és neveltek fel. Ma sem okvetlenül létszükséglet a gondolkodás, a fennálló rendek megkérdőjelezése, de valahogy mégis több az input, a viszonyítási alap. Nem hibáztatom én tehát a szüleinket, amiért legtöbbjük egész életében vérlázító ostobaságok ismételgetésével próbált a nevelés feladatának eleget tenni.

Ha sok fagyit eszel, megfájdul a torkod! Ha vizes hajjal mész az utcára, megkopaszodsz! A tej élet, erő, egészség! A fiúk szeretik a hosszú hajú lányokat! Mindent meg kell enni, ami a tányérodon van! Az idősebbeket tisztelni kell!

Az ilyen és hasonló, szinte már evidenciának számító baromságok mellett születésünktől kezdve folyamatosan kaptuk az értékelést a teljes környezettől a testünkkel, a hajunkkal, a viselkedésünkkel, a képességeinkkel kapcsolatban. Ezek az értékelések szinte mindig és kizárólag azt célozták, hogy megfeleljünk bizonyos elvárásoknak. Nem az volt a cél, hogy megismerjük önmagunkat, kiderüljön, miben vagyunk jók, mi áll jól nekünk, mitől érezzük jól magunkat. Evolúciós szempontból nyilván fontos szempont a közösségbe való beilleszkedés, de azért lejöttünk már egy ideje a fáról, esetleg megpróbálhatnánk figyelembe venni néhány saját szempontot is végre.

A szülők, rokonok, ismerősök, tanárok összhangban érkező elvárásait csak tovább erősíti a média nagy része. Hogyan legyünk igazi nők, igazi férfiak – hányni tudnék már az ilyen jellegű összeállításoktól. A sok éves és állandó kampánynak persze megvan a hatása. Nagyon kevés olyan embert ismerek, aki valóban tudná, hogy néz ki, miben jó és mit akar.

Oda jutunk, hogy szégyelljük a testünk, a tulajonságainkat, az ízlésünket, az ambíciónkat és aztán később a saját gyerekeinket is, ha ezek nem illenek az elvárásokhoz. Amit saját magunkon szégyellünk, azt másnak sem bocsátjuk meg és utáljuk a kövéreket, a nőies férfiakat, a férfias nőket és a másság mindenféle megnyilvánulását. Sokszor én is.

Tulajdonképpen megértem, amikor valakinek nincs kedve szembenézni ezzel az egésszel. Először is fel kell ismerni a saját szüleink felelősségét, akik leszarták, hogy valójában milyenek vagyunk, nem védtek meg az idióta elvárásoktól, inkább erősítették azokat. Csakis a mi érdekünkben persze. És közben még simán szerethettek is.

A következő lépcső még szarabb és kínosabb. Oké, hogy a szüleim nem voltak képesek felismerni, milyen vagyok és mire van szükségem. De az ő közvetlen hatásuk már véget ért 5-10-30 évvel ezelőtt. Mi a faszt csináltam azóta?

A legszörnyűbb pedig, amikor valaki pontosan ugyanezt csinálja a saját gyerekeivel. Érzi ugyan, hogy nem működik, hogy a gyerek szenved és némileg zavarban is van, amiért majdnem ugyanazokat a baromságokat ismételgeti, amiket annak idején hallott. De gondolkodni és változtatni annyira fárasztó.


 

From → feministás, gyerek

Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: